Regio - Kisebbség, Politika, Társadalom, 2000 (11. évfolyam, 1-4. szám, English issue)
2000 / 2. szám - SZEMLE: KÖNYVISMERTETÉSEK - Dubrovits Mihály: Ketten egy könyvről: haknizó magyar történetírók a Balkánról
Könyvismertetések 291 A kosovói konfliktus kérlelhetetlenségének éppen az volt az oka, hogy nem csak két etnikum ütközött itt össze, hanem két, egymással összeférhetetlen vallási és kulturális tradíció is. Márpedig ez a mai balkáni szituáció egyik kulcsa. Miközben a kommentárok folyamatosan etnikai konfliktusról beszélnek, a térség igazi tűzvonalai éppen a vallások mentén lobbantak fel. A kemény szembenállás ellenére a horvát-szlovén vagy a szerb-macedón viszály soha nem vált éles konfliktussá. Ugyanakkor a kívülálló szemével nézve egymás természetes szövetségeseinek számító katolikus horvátok és bosnyák muzulmánok egymást is támadták, miközben az ortodox szerbek meg mindkettejüket. E konfliktusok jellemző módon akkor lobbantak fel teljes lánggal, amikor az eltérő kultúrák követői hierarchikusan tagolt településrendben éltek együtt. Jó példája volt ennek Szarajevó, illetve Kelet-Bosznia. Különösen szórakoztatók Kapronczay fejtegetései az albánok eredetéről (27.). Ptolemaiosz nyilvánvalóan a kaukázusi Albániát emlegeti e néven. Az általa „illiricum albanicum" formában leírt elnevezést latinul Illyricum albanicumnak kell írni, s nem kurziváljuk. Az a feltételezés, miszerint az albán etnogenezisben az illírek mellett a pelaszgok is szerepet játszhattak volna, több mint délibábos, lévén, hogy csak az antik görögség hagyományából ismert, s a saját előnépükként számon tartott pelaszgok eltűnése és az illírek feltűnése között több mint egy évezred telt el. Furcsállhatjuk azt is, hogy az albánság kialakulása kapcsán szó sem esik az Epiruszi Despotátusról sem, holott ez a posztkomnénida bizánci leányállam közvetítette először az államiság tradícióját a leendő albán földre, s nyilvánvalóan nagyobb hatással volt az albánság megszerveződésére, mint a pelaszgság. Például így került az albánok közé az egykori kelet-római (illetve még korábban szászánida) császári jelkép, a kétfejű sas is. Kapronczay helyesírási leleménye, „az Észak-Albán területek” mellett különösen tetszik az alábbi mondata: „Az 1909-ben az „Egység és Haladás” nevű mozgalom által megfogalmazott albán kulturális, gazdasági és politikai követeléseket a Porta visszautasította ...” Az Egység és Haladás (oszmán-törökül Ittihád ve Terakki Cemiyeti) ugyanis az ifjútörökök pártja volt, s valóban nem képviselt albán érdekeket. A kötet harmadik elfogadhatatlan cikke Hajdú Tibor tollából született, már a címe is merész: A Balkán múltja és jövője (99-108.), de ehelyett honi aktuálpolitikai agitációt olvashatunk. Történészi szemmel bírálhatatlan, mivel nem történészi szakmunka, ugyanakkor politikai publicisztikának is rossz. Azt a kijelentését, hogy Szovjet-Oroszországban meg tudták oldani a népek együttélését, csak mosolyogva olvashatjuk. Azt, hogy a túlzott nacionalizmusok ellen alkalmasint segített egy külső párttitkár, nem tudjuk elfogadni. A Szovjetunió (s nem Szovjet-Oroszország, mely állam 1924- ben megszűnt) felbomlásának előjátékát jelentette, amikor egy Kolbin nevű, uráli alkoholistával váltották fel Dinmuhammed Qonajevet. Ne felejtsük el azt a szovjet szállóigét, hogy orosz ajkakon a népek barátsága mindig erőszakos oroszosítást jelent. Az a kijelentése, miszerint a nemzeti önrendelkezés elve mára kihalt, ostobaság. Legalább Bibó Istvánnál tájékozódhatott volna. Azt a hisztérikus kijelentését, hogy van nemzeti jellem, s a szerbek sosem tűrték, hogy földjükön idegen hadak tartózkodjanak (Al-