Regio - Kisebbség, Politika, Társadalom, 2001 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 3. szám - SZEMLE - Bíró Béla: Zavarba ejtő "egyöntetűség": szubjektív észrevételek egy konferencia
244 Bikó Béla hogy ez a meggyőződés is egyike a múlt század meghaladott mítoszainak, s még csak nem is tartozik a legproduktívabbak közé. S hogy ez valóban így van, azt az egyetlen és kizárólagos igazságot birtokoló, a politikai porondon a másik kizárólagos igazság, a nemzeti mitológia híveinek méltó társaiként fellépő magyar liberálisok hovatovább egy évtizedes ténykedésének ismeretében talán fölösleges is bizonygatni. Az előadássorozat egyik legizgalmasabb előadását a Politika és identitás témakört bevezető Zemplényi András tartotta (A „nemzeti identitás” sajátosságairól). Az ő antropológiai megalapozottságú előadása a „szakrális tárgyak sorába került identitás" valóban fontos vonatkozásaira irányította a figyelmet. Mindenek előtt a változó azonosság paradoxonát emelte ki, s az archaikus társadalmi formációk és a modern társadalmak közt meglepő azonosságokat megállapítva az identitást nem csupán a strukturalizmus időtlen perspektívájában tudta elhelyezni, de közben a történeti aspektusokról sem feledkezett meg. A nemzeti identitást — nézetem szerint helyesen - elválasztotta a politikától. Úgy vélekedett, hogy a nemzeti identitás „olyan mi vagy öntudat, mely saját magát terjeszti és nem is létezne önábrázolás nélkül. ” Ez a fajta nemzeti identitás szövevényes jelcsere, melyhez mindenki hozzájárul. Alapvetően tehát kulturális produktum. Amivel csak egyetérthetünk. Mindazonáltal úgy éreztem, hogy ebben az előadásban is nyitva maradt egy fontos kérdés, az értelmiségi elitek által gerjesztett nemzeti identitás kérdése, mely már jellegzetesen politikai törekvés és inkább az elit önérvényesítésének eszköze. A kulturális identitás ezen ponton politizálódik és alakul át „nemzeti” kérdéssé, azaz nacionalizmussá. Az antropológiai megközelítés, úgy tűnik, megfelelő kiindulópontot kínál a kérdés elemzéséhez, de talán nem elegendő. A szóban forgó aspektust Kántor Zoltán kiváló, korszerű szemléletű előadása világította meg az intézmények identitásteremtő szerepéről (A nemzeti identitást formáló intézményrendszerek). De ez esetben is úgy éreztem, a többségi intézményrendszernek a kisebbségi identitás kialakulásában játszott „szerep”-e, illetve a nemzetközi intézmények növekvő befolyása több figyelmet érdemelt volna. A korszerű fogalomhasználat igényét leginkább talán Papp Z. Attila előadása látszott teljesíteni (A kisebbségi nyilvánosság sajátosságai). Az előadásban a társadalmi nyilvánosság, mint a társadalmi lét kitüntetett fontosságú szférája, a maga reális szerkezetében és szintjeinek bonyolult összefüggésrendszerében jelent meg.