Regio - Kisebbség, Politika, Társadalom, 2002 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - KÉRDÉSEK A NEMZETRŐL - A. Gergely András: A "végig nem beszélt" nemzet-képletek
30 A. GERGELY ANDRÁS pszichológia vagy a politikai földrajz, a mikrotörténetírás vagy a politikai filozófiák, az ideológiák vagy a kommunikáció-elméletek köréből véget nem érően lehetne sorolni a mély értelmű vagy publicisztikai pazarságú nemzetfogalmakat. Megtették ezt a témakör kutatói sok-sok ízben és a legkülönbözőbb arányok, históriák, időszakok mentén kár lenne azt hinni, hogy egyetlen rövid dolgozatkában majd éppen én leszek az, aki „felülírja” a lehető legjobb formulával ezt a több kötetnyi definíciót. Nagyon rövidre zárva, mindössze azt hiszem, egyfajta „metakritikája” lenne szükséges a nemzetfogalmaknak, vagy inkább olyasfajta megoldás, amely tudván tudja, hogy az éppen most imigyen vagy amúgy definiált legpraktikusabb nemzetfogalom itt és most is különbözőképpen hat, különböző felfogásokra terjed ki, különböző válaszokat generál, eltérő utóhatásokkal jár, megannyi félremagyarázást és publicisztikai silányítást fog elszenvedni, de mindezzel talán beírja magát egy eszmetörténet majdani lábjegyzetei közé, s ha ennyi eredmény elegendő is, akkor máris mindenki jól járt... Ha azonban tudomásul vesszük, hogy egyetlen olyan „keresztkérdés”, mint a magyar-magyar viszony (határokon átívelve, határon túli közösségek között, múlt és jelen időben, megértés és revans keretein innen s túl) szinte „felpörgeti” a helyi elitek, hivatásos okoskodók, nemzeti milicisták, politikai kufárok, hordószónokok, bőszült ellenségek, aggódó rokonok, hasonló sorsú rokonszenvezők, irigykedő vagy néma kommunikátorok, pallosjoggal rendelkező ítészek, europolitikusok, szódiplomaták, hitforgalmazók, alázattermelők és mások egész hihetetlen masinériáját, akkor szinte reménytelenné válik azt hinni, hogy tisztázhatók a történeti érvényű kérdések, alkothatók „korszerű” definíciók, cselekvési gyakorlattá formálhatók jóindulatú kooperációk, megnemesülhetnek önzetlen gesztusok. Ugyanígy járunk azzal a kérdéssel: mit tehetnénk az állam szerepét és nemzetet intézményesítő feladatvállalását értelmezve? Ha a nemzetfogalom kétszáz „felvilágosult” éve, vagy Komoróczy Géza formulájával élve „a nemzeti hagyományba zárkózás” évezredes történelme sem tudta „megoldani” a nemzetlét kellő és illő garanciáit, akkor hogyan is vehetnénk a bátorságot arra, hogy az államosodott társadalomszervezet időszakát immár olyan megtestesült ésszerűségének (vö. „állameszélyesség” avagy államrezon) tekintsük, amely képes elrendezni végre közös dolgainkat? Éppenséggel pont Komoróczy hívja föl figyelmünket arra: a modernitásunk adott esetben csupán annyit jelent, hogy az archaikus világgal szemben immár nem a szomszédos törzs az ellenség, a félnivaló ismeretlen, hanem a második szomszéd, s nemcsak horizontálisan tagoljuk félelmeinket, hanem vertikálisan is, az osztályellenség, a zsidó, a cigány