Regio - Kisebbség, Politika, Társadalom, 2002 (13. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 4. szám - KÉRDÉSEK A NEMZETRŐL - A. Gergely András: A "végig nem beszélt" nemzet-képletek

30 A. GERGELY ANDRÁS pszichológia vagy a politikai földrajz, a mikrotörténetírás vagy a politikai filozó­fiák, az ideológiák vagy a kommunikáció-elméletek köréből véget nem érően lehetne sorolni a mély értelmű vagy publicisztikai pazarságú nemzetfogalma­kat. Megtették ezt a témakör kutatói sok-sok ízben és a legkülönbözőbb ará­nyok, históriák, időszakok mentén­­ kár lenne azt hinni, hogy egyetlen rövid dolgozatkában majd éppen én leszek az, aki „felülírja” a lehető legjobb formu­lával ezt a több kötetnyi definíciót. Nagyon rövidre zárva, mindössze azt hi­szem, egyfajta „metakritikája” lenne szükséges a nemzetfogalmaknak, vagy inkább olyasfajta megoldás, amely tudván tudja, hogy az éppen most imigyen vagy amúgy definiált legpraktikusabb nemzetfogalom itt és most is különbö­zőképpen hat, különböző felfogásokra terjed ki, különböző válaszokat gene­rál, eltérő utóhatásokkal jár, megannyi félremagyarázást és publicisztikai silá­­nyítást fog elszenvedni, de mindezzel talán beírja magát egy eszmetörténet majdani lábjegyzetei közé, s ha ennyi eredmény elegendő is, akkor máris min­denki jól járt... Ha azonban tudomásul vesszük, hogy egyetlen olyan „kereszt­kérdés”, mint a magyar-magyar viszony (határokon átívelve, határon túli közös­ségek között, múlt és jelen időben, megértés és revans keretein innen s túl) szinte „felpörgeti” a helyi elitek, hivatásos okoskodók, nemzeti milicisták, po­litikai kufárok, hordószónokok, bőszült ellenségek, aggódó rokonok, hason­ló sorsú rokonszenvezők, irigykedő vagy néma kommunikátorok, pallosjog­gal rendelkező ítészek, europolitikusok, szódiplomaták, hitforgalmazók, alá­zattermelők és mások egész hihetetlen masinériáját, akkor szinte reményte­lenné válik azt hinni, hogy tisztázhatók a történeti érvényű kérdések, alkothatók „korszerű” definíciók, cselekvési gyakorlattá formálhatók jóindu­­latú kooperációk, megnemesülhetnek önzetlen gesztusok. Ugyanígy járunk azzal a kérdéssel: mit tehetnénk az állam szerepét és nemzetet intézményesí­tő feladatvállalását értelmezve? Ha a nemzetfogalom kétszáz „felvilágosult” éve, vagy Komoróczy Géza formulájával élve „a nemzeti hagyományba zárkó­­zás” évezredes történelme sem tudta „megoldani” a nemzetlét kellő és illő ga­ranciáit, akkor hogyan is vehetnénk a bátorságot arra, hogy az államosodott társadalomszervezet időszakát immár olyan megtestesült ésszerűségének (vö. „állameszélyesség” avagy államrezon) tekintsük, amely képes elrendezni végre közös dolgainkat? Éppenséggel pont Komoróczy hívja föl figyelmün­ket arra: a modernitásunk adott esetben csupán annyit jelent, hogy az archai­kus világgal szemben immár nem a szomszédos törzs az ellenség, a félnivaló ismeretlen, hanem a második szomszéd, s nemcsak horizontálisan tagoljuk félelmeinket, hanem vertikálisan is, az osztályellenség, a zsidó, a cigány

Next