Vahot Imre (szerk.): Remény, 1851. 1. kötet (Budapest, 1851)
HÁROM NŐSZÍV TÖRTÉNETE
210 tettséget tanúsít, de olykor megint sugallat nélkül is irogat. Emerre tanúság „A losonczi á г V a“ , míg az „E g у к о d n s l ò z“ Homer után egyike leggyönyörűbb szerzeményeinek. Ily áttétel mellett aligha találkoznék idegenkedő a régi classicusoktól. *") Székely József, kit, mint gondolkozó főt, csak tisztelni akarnánk, olykor, e gyűjteményben álló két verse után ítélve, szórakozásból verseket is irogat ; eszméit, melyek erőteljes prózájában kifejtve, jók és meglepők volnának, mértékre szedegeti, hogy féligmeddig élvezhetlenekké váljanak. Igen jól tenné, ha ily sikertelen dologra nem pazarlaná erejét; talán más téren arathat ő koszorút , azért kérve kérjük, hagyjon föl a verseléssel, vagy legalább ne bocsássa közönség elé , miket magán mulatságára irt. Petőfi Sándor „Téli esték“ czímű költeménye mily kedves világot tár elénk ! Színről színre szemléljük falusi atyánkfiait, kik pipaszóval kancsó mellett beszélgetik el az unalmas téli estéket, és ha ablakuk alatt egy-egy lámpa elvillant, egész fontossággal űzik fűzik, vájjon ki ment el az utczán most ? — Oly otthonias, oly egyszerű és mégis oly bokros kellemü e költemény, hogy újra meg újra olvassuk , nehogy tán valamely szépsége elkerülje figyelmünket. „A távozó“ Gyulaitól kevés de élénk színekkel ügyesen rajzolja a tájat, melytől megvál. — Ellenben „Három éj“ czimü versezetét megérteni nehéz ; az érthetlenség pedig megölő betűje a lyrának. Eötvös „Mohács“-a csinos, de meg nem ragad , valamint Perc eztől a „Kárpát alatt“ czimű költemény is hazafias iránya daczára csak úgy volna éldelhető, ha második része nem iratik. Az elsőben epigrammi él van , de a következő, tekertségénél **) fogva annak hatását is megtompítja. Bozzay Pál Vándora csendes folyamával ajánlkozik: J. L. három versezete reményekre jogosít. — Az elhallgatottakról nincs mit mondanunk. — Ennyi az , mit a Losonczi phőnixről mondani akartunk. — Adja isten , a második kötet még kevesb megrohatót hozzon ***). Atádi Vilmos. Szerk. '» Biráló tévedésben látszik lenni, miután a „Losonczi árva“ czimü költeményért Tóth Endrét rója meg, holott ezt Tóth Kálmán irta. És aztán hogy lehet az „Egy koldushoz“ czimü költeményt egy lélekzettel eredetinek s fordításnak is mondani? **) Ezen kifejezést is nehéz ám megérteni, épen úgy mint Gyulai érthetlennek mondott , de azért mégis igen szép költeményét. ***) Mi pedig — kétségkívül egyértelemben a nagy közönséggel — azt kívánjuk : adja isten, hogy a második kötet megrovói kevesebb túlköveteléssel s több méltányossággal itélgessenek, és a 2-ik kötetbe írjanak ők maguk is oly remekműveket, mik a megrovottak hiányait tökéletesen feledtessék.