Vahot Imre (szerk.): Remény, 1851. 1. kötet (Budapest, 1851)

HÁROM NŐSZÍV TÖRTÉNETE

210 tettséget tanúsít, de olykor megint sugallat nélkül is irogat. Emerre tanúság „A losonczi á г V a“ , míg az „E g у к о­­ d n s l­ ò z“ Homer után egyike leggyö­nyörűbb szerzeményeinek. Ily áttétel mellett aligha találkoznék idegenkedő a régi classicusoktól. *") Székely József, kit, mint gondolkozó főt, csak tisztelni akarnánk, olykor, e gyűjteményben álló két verse után ítélve, szórakozásból verseket is iro­gat ; eszméit, melyek erőteljes prózájában kifejtve, jók és meglepők volnának, mértékre szedegeti, hogy féligmeddig élvezhetlenekké váljanak. Igen jól tenné, ha ily sikertelen dologra nem pazarlaná erejét; talán más téren arathat ő koszo­rút , azért kérve kérjük, hagyjon föl a verseléssel, vagy legalább ne bocsássa kö­zönség elé , miket magán mulatságára irt. Petőfi Sándor „Téli esték“ czímű költeménye mily kedves világot tár elénk ! Színről színre szemléljük falusi atyánkfiait, kik pipaszóval kancsó mel­lett beszélgetik el az unalmas téli estéket, és ha ablakuk alatt egy-egy lámpa el­­villant, egész fontossággal űzik fűzik, vájjon ki ment el az utczán most ? — Oly otthonias, oly egyszerű és mégis oly bokros kellemü e költemény, hogy újra meg újra olvassuk , nehogy tán valamely szépsége elkerülje figyelmünket. „A távozó“ Gyulaitól kevés de élénk színekkel ügyesen rajzolja a tájat, melytől megvál. — Ellenben „Három éj“ czimü versezetét megérteni ne­héz ; az érthetlenség pedig megölő betűje a lyrának. Eötvös „M­o­h­á­c­s“-a csinos, de meg nem ragad , valamint P­e­r­c e­z­­tő­l a „Kárpát alatt“ czimű költemény is hazafias iránya daczára csak úgy volna éldelhető, ha második része nem iratik. Az elsőben epigrammi él van , de a következő, tekertségénél **) fogva annak hatását is megtompítja. Bozzay Pál Vándora csendes folyamával ajánlkozik: J. L. három ver­­sezete reményekre jogosít. — Az elhallgatottakról nincs mit mondanunk. — Ennyi az , mit a Losonczi phőnixről mondani akartunk. — Adja isten , a második kötet még kevesb megrohatót hozzon ***). A­t­á­d­i Vilmos. Szerk. '­­» Biráló tévedésben látszik lenni, miután a „L­o­s­o­n­c­z­i árva“ czimü költemé­nyért Tóth Endrét rója meg, holott ezt Tóth Kálmán irta. És aztán hogy le­het az „Egy koldushoz“ czimü költeményt egy lélekzettel eredetinek s fordításnak is mondani? **) Ezen kifejezést is nehéz ám megérteni, épen úgy mint Gyulai érthetlennek mon­dott , de azért mégis igen szép költeményét. ***) Mi pedig — kétségkívül egyértelemben a nagy közönséggel — azt kívánjuk : adja isten, hogy a második kötet megrovói kevesebb túlköveteléssel s több méltányos­sággal itélgessenek, és a 2-ik kötetbe írjanak ők maguk is oly remek­műveket, mik a megrovottak hiányait tökéletesen feledtessék.

Next