A közbiztonság almanachja 5. 1914. évre

Az év bűnkrónikája

Ezt a két kitűnő üzleti egyéniséget emeltük ki egyelőre. Mert csak ez a kettő tudott — szenzációvá válni. Ügyük sokáig kavar­­gatta a közvéleményt. A többi — ezer és ezer, kik sorra buktak a rendőrség asszisztenciája mellett, vagy szökdöstek idejekorán bol­dogabb irán­rok felé a rendőrség asszisztenciája nélkül — már nem volt érdekes. Sablon, mindennapi jelenségek lettek. Kit érdekel egy öldöklő háborúban, hogy megint elesett egy ember, s ismét egy . . . kettő, több, sok, sok halott. Pedig igy hullottak az emberek az Úr 1913-dik áldatlan esz­tendejében és hamis bukások, hitelezési csalások és sikkasztások rovatában könyvelődtek el végleg. Kezdjük másutt ezt a beszámoló sorozatot. Talán a bűn jó­kedvű bohócainál, akiknek szerelem, kártya, terített asztal kell, de fidenc polgári munka! Csak eszüket, fantáziájukat, ötleteiket és színészi alakoskodásaikat viszik bele az életküzdelembe, győ­zelmi tort ülve — hol kisebbet, hol nagyobbat — az emberi örök hiszékenység és ostobaság felett. Keressük fel a szélhámos világot, annak bohémelemeit, a ka­landorokat, melyből természetesen ebben az esztendőben is derekas aratás jutott. EGY ÁLGRÓF Ha valakinek csinos arca és elegáns megjelenése van — ter­mészetadta tulajdonságok ezek — nem mindig veszi mindezeknek jó hasznát. Erről némileg busán Fischiel Lajos, az ál-Metternich gróf is tanuskodhatik, aki valószínűleg éppen csinos arca és jó megjelenése miatt lett kénytelen hosszabb időre a szabadságról le­mondani. Emberünk ugyanis, aki egyébként gazdász, többek között azzal próbálta apálynak nekiindult tárcáját felfrissíteni, hogy Budapes­ten több céget sorra járt s gróf Metternichnek bemutatkozva, kü­lönböző megrendeléseket tett. — Most helyeztek el Belgrádból az itteni nagykövetséghez — mondotta — lakást már vettem, de önnél szeretném a szobaberen­­dezésemet megvenni. Úgy nyolcezer koronát szánok e célra. Majd jöjjön fel, nézze meg a lakásomat, hogy aszerint megállapodjunk ízléses, találó berendezésben. Egyelőre azonban múlhatatlanul szükségem van egy pamlagra és fouteilre, küldjék fel azt már este. A kereskedő ezekben a szomorú pangásos időkben természete­sen mód nélkül megörült az előkelő pénzes vevőnek és inkább agyonütötte volna magát, semhogy a gróf urnák kívánság szerint ne álljon rendelkezésére. így jártak többen és másnap a hirtelen küldött holmik már a Teleki-téri zsibárusnál vártak további sorsukra.

Next