Rendőrségi Szemle 1953 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1953-01-01 / 1. szám
é-tósíó A Belügyminisztérium útjára bocsátja a rendőrség folyóiratát, a „Rendőrségi Szemlét”. Maga az a tény, hogy új folyóiratot indít a Belügyminisztérium, mutatja fejlődésünket, eddigi eredményeinket. A szocializmus építésének feladatai, további fejlődésünk megköveteli a rendőrség eddigi tapasztalatainak komoly tudományos értékelését és ennek a rendőri munka mindennapi gyakorlatában való alkalmazását. A „Rendőrségi Szemlé”-nek tehát elsősorban azzal a feladattal kell útbaindulnia, hogy összegezze mindazt a tapasztalatot, melyet népi demokráciánk fejlődése során a rendőrségi munka gyakorlata alkotott. Ez nem kis feladat és meglehetősen új feladat is, mellyel rendőrségünk eddig rendszeresen nem foglalkozott, és aminek hiányát mindjobban érezni is lehet. A hiányosság különösen abban jelentkezik, hogy a rendőri gyakorlat eddigi tapasztalatai, egyesek tapasztalatai, amelyek nem váltak az egész rendőrség közös kincsévé, nem termékenyítették meg az egész rendőrség munkáját. Jólehet, ezek a tapasztalatok ezideig is kicserélődtek bizonyos mértékig, de komoly előre elgondolt tudományos munka alig folyt, így csak kevesen jutottak olyan gyakorlati és elméleti tudás birtokába, amelyre mindinkább valamennyi vezető, parancsnok, bűnügyi, őrszolgálati, közlekedésrendészeti és igazgatásrendészeti munkát végző elvtársnak elengedhetetlenül szüksége van, hogy népi demokráciánk általános fejlődésével lépést tudjon tartani. Nyilvánvaló, hogy a szocialista társadalomban másnak kell lenni a rendőri munkának elvileg és módszerbelileg, mint a kapitalizmusban. Ez azonban ösztönösen, „magától nem alakulhat ki Ez csak a kapitalista gyakorlat maradványaival szemben megvívott következetes elvi és gyakorlati harc útján jöhet létre. Ezt bizonyítja, hogy a szocialista megelőző módszerek bevezetéséért milyen kemény harcot kellett vívni, milyen jelentős ellenállást kellett legyőzni. Bár a szocialista módszereket bevezettük, mégis itt-ott a régi még érezteti hatását. Ennek legyűrésére, az embertelen, felületes, a néppel szemben álló kapitalista módszerek maradványainak végső megsemmisítéséhez segítséget kell adnia a „Rendőrségi Szemlé”-nek. A tegnap és a ma tapasztalatainak összegezése sokat jelent, de a holnaphoz még nem elég. A nemzetközi helyzet, a hazánkban végbe- 3