Rendszerváltó archívum, 2007. szeptember (3. évfolyam, 1. szám)

1956 EMLÉKEZETE - ’56-os Ifjúsági Tábor beszámoló

1956 EMLÉKEZETE említhetünk anélkül, hogy a Pongrátz név el ne hangozzék. Ez pedig Kiskunmajsa, ahol létrejött hazánk mai napig egyetlen 56-os múzeuma, ahol a látogató korabeli tárgyak, fényképek, ereklyék által bepillantást nyerhet ’56 eseményeibe. A múze­ummal szemben Csete György, Kossuth-díjas építész tervei alapján felépült a szabadságharcban való részvételük miatt kivégzett mártírok emlékét őrző kápolna. Akik mindezt létrehozták, jól tudták, hogy a múlt helytállása az utódok emlékezetében nyer igazi értelmet. Ennek jegyében 2004-re elkészült az 56-os Ifjúsági Tábor is, melyet azóta minden nyáron a Kárpát-medence minden szeg­letéből érkező diákok népesítenek be, hogy minél többet hallhassanak a XX. szá­zad magyar csodájáról. Ezen a nyáron sem történt ez másképp. Július 29-e és augusztus 5-e között mintegy 30 középiskolás részvételével tartottuk meg 56-os táborunkat. A gyergyószentmiklósi, karácsfalvi, beregszászi, szabadkai, kiskunmajsai, budapesti fiatalok, bár más környezetből, más tudással érkeztek ide, a programok folyamán egy közös felismerés mégis kialakult bennük. Mindahányan, akik a Kárpát-meden­cében magyarként éljük életünket, büszkék lehetünk arra, amit elődeink 50 évvel ezelőtt véghezvittek. Hogy a közelmúlt történelme ne csak a történelemkönyvek lapjairól szóljon a mai diákokhoz, arról olyan előadóink gondoskodtak, mint Michnay Gyula, aki A rendszerváltó tábor résztvevői Lezsák Sándorral, az 1987-es lakiteleki találkozó helyszínén

Next