Repülés, 1947. november-december (1. évfolyam, 1-2. szám)
1947-11-11 / 1. szám
is. Ott, ahol a pusztulást anyagi vonalon teljesnek is láttuk, győzedelmeskedett az újjáépítés, ha az erkölcsi erő megvolt, töretlen maradt és a szakértelemmel párosulva, indult rohamra a nemes cél érdekében. Az elmúlt negyed század hivatalosan magyarnak mondott aviatikájából ez az erkölcsi erő és ez a biztos szaktudás hiányzott ahhoz, hogy építeni tudjon a romokon. És ez a nagyvonalú építés, amelyet más területen tapasztalhattunk, el is maradt. Mert építeni lehetett a repülésben is. Reámutatok itt például néhány vitorlázó repülő önfeláldozó munkájára, akik közvetlenül az ostrom után már páratlan hősiességgel és szorgalommal láttak hozzá a motornélküli repülés anyagának mentéséhez és újjáépítéséhez. A soraikból ezen hazafias ténykedésük közben hősi halált halt bajtársaink életükkel és nemes lényük feláldozásával fémjelezték azt a munkát, melynek eredményeként ma a magyar égbolton, hála Istennek, itt-ott már magyarok keze által irányított magyar gépmadarak is repülhetnek ismét. A jó mag megvan tehát, de ez a mag kevés, azonban méltó arra, hogy a szó legnemesebb értelmében vett demokráciának aviatikája ebből a szellemből fejlődhessék ki egyszer már igazán magyar repüléssé. Hiszem és állítom, hogy lehet magyar aviatikát alkotni, ha a múlton okulva, a jelennel józanul, tárgyilagosan számolva és a jövőben bizakodva, olyan erkölcsi alapokra, olyan szellemi erőkre és felkészültségre alapozzuk hazánk repülésügyét, mely célhoz vezet, mert van ilyen út, ha szakítunka múlt hibáival és bűneivel. A mai magyar repülés tárgyilagosan nézve, még a kevésnél is kevesebb. És sajnálatos méltányban lehetne azt az ország javára kellő módon mozgásba hozni. Elesettségünkre jellemző, hogy most, miután a szuverenitásunkat visszanyertük és már két és fél éve elült a harci zaj, még egyetlen sajtóorgánumunk sem volt, amelynek hasábjain repülésügyünk sok problémája tömörülhetne és szóhoz juthatna. A Madisz országos sportrepülő központja ezért elhatározta, hogy »Repülés« címen szakfolyóiratot indít, hogy az egyetemes magyar aviatikáért szerény erejéhez mérten, nemcsak tettekkel, hanem a toll fegyverével is síkra szállhasson. Szándékunk önzetlen, az igazi magyar demokrácia és a magyar jövőben való hitünk jegyében hívjuk a »Repülés« szellemi körébe a magyar társadalom azon tagjait, akik úgy érzik, hogy tenni és cselekedni kell repülésügyünk felemelkedése érdekében. Közreműködésüket kérjük is egyben. Lapunk új, nincs régi összeszokott gárdánk, de van hitünk és bízunk abban, hogy hamarosan összetalálkozik az az együttes, amely meg tudja oldani az aviatikaiszaksajtó feladatát. Akinek tehát mondanivalója van, az írásba foglalva gondolatait, hozza el hozzánk, mi módot találunk arra, hogy az általános érdekességű cikkek nyilvánosság elé kerüljenek. Ha lennének még kezdetben fogyatékosságai lapunknak, úgy kérünk elnézést és jóindulatot. Minden indulásnál vannak nehézségek. Kérünk azonban tárgyilagos kritikát is olvasóink köréből, hogy lapunk mielőbb úgy kicsiszolódjék, hogy minden igényt kielégítsen. Nem indulunk zászlólengetéssel, nem kértünk senkitől és sehonnan támogatást, vagy indulási ajánlásokat. Úgy érezzük, hogy ez az ünneplés még a ténylegesen teljesített munka előtt nem egyeznék azzal a szellemmel, amelyre mi a magyar repülést látni akarjuk felépülni és amit mindenben magunk is képviselni akarunk. Magyar Repülők! Nekünk különösen nagy hiányokat kell pótolnunk és a legönfeláldozóbban dolgoznunk. Mi ebben akarunk az élen járók között lenni! Ne feledjétek, hogy a repülés fontosságáról beszélni ma már közhely, hogy a repülés szuverén és a civilizáció áldásaitól meg nem fosztott fejlődő nemzet részére a szabad emberi jogokkal járó elengedhetetlen életszükséglet! A legkisebb területű ország felett is ugyanolyan magas a valóban szabad égbolt, mint a világ legnagyobb hatalmai felett! Fogjunk össze tehát, hogy ez a magas égbolt egyszer már végre a mienk lehessen! Ezt pedig csakis a saját verejtékes munkánk árán érhetjük el! Jó repülést!