Repülés, 1953 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1953-02-10 / 3. szám

resztül közli az első egyedülrepülését végzővel az észrevételeit, akkor sok előre nem látható balesetet lehet megakadályozni. A telefonos vorttatókötél csak abban különbö­zik az általánosságban használttól, hogy rajta kábel van, mely érintkező dugók és hüvelyek se­gítségével van összeköttetésben a távbeszélő­­készülékkel. A kötél leoldásakor az érintkezés megszűnik, mivel a dugók kicsúsznak. Távrepülések esetén megtörténik az, hogy a vitorlázógép olyan területen száll le, amely nem éppen a legkedvezőbb a vontatás céljaira, de szükséges, hogy onnan a gépet vontatásban szál­lítsuk el. Az ilyen terepvontatásoknál nagy figye­lemmel kell lenni, hiszen nincsenek szakképzett emberek a start végrehajtására. Ezért a fel­szállás előkészítését a vontatópilótának és a vitorlázógép vezetőjének együttesen kell elő­készíteni. Kellő módon kell kioktatni azt a személyt, akire rábízzuk a vitorlázógép szárnyá­nak a vezetését. Az egyenetlen felületű területet start előtt végig kell vizsgálni és utána lehetséges csak a felszállás előkészítése. Abban az esetben, ha a területet magas fű borítja, a felszállás csak akkor engedélyezhető, ha ehhez egy megfelelő szélességű sávot kikaszálnak. VONTATÁS EGYENETLEN FELÜLETŰ TERÜLETRŐL A gépek, különösen a vontatógép futóműjének m­egkímélése céljából a felszállást teljes gázzal kell végezni, még­pedig úgy, hogy a vontató­gépet emberek segítségével bizonyos ideig visz­­sza kell tartani és a vontatópilóta felére sza­bad csak elengedni. A vitorlázógép súrlódásá­nak leküzdésére ajánlatos a vitorlázógép meg­­tolása VONTATÁS ELLENLEJTŐRŐL Egyes hegyi terepeken nem megfelelő szél­irány esetén vontatás csak akkor lehetséges, ha lejtőnek szembe startolunk. Ekkor, hogy megakadályozzuk a futómű feles­leges fékezését, a vontatógépnek minél hama­rabb el kell emelkednie a földtől. A vitorlázó­gép részéről különleges követelmények nincse­nek, mert ha kellően megtolatjuk, hamar leve­gőben van. ."­­ A földtől való elemelkedés után ügyelni kell a föld feletti sebességgyű­jtés helyes magassá­gára, mivel a talaj állandóan emelkedik. VONTATÁS LEJTŐN LEFELE Lejtőn lefelé történő felszállás esetében a vontatógép és a vitorlázógép hamar felgyorsul és ezért a vontatmány hamar elemelkedik. A vitorlázógépnek elemelkedés után, a szoká­sos szinten kell követnie a vont­a­tó gépet. VONTATÁS ESŐBEN Bár módszertani előírások a vontatóüzem tar­tását nem engedélyezik kedvezőtlen időjárás esetén, mégis megtörténhet, hogy távvontatások esetén különleges időjárási helyzetbe kerülünk. Ha vontatás közben nem sikerül kikerülni az esőt, akkor meg kell kísérelni az esőnek az áttörését. A vitorlázógép pilótája nyitott gép­ben csak akkor hajtja ezt végre, ha szemüveg­gel rendelkezik, itt a szemüveg megvédi a sze­met a nagy erővel becsapódó esőcseppek ellen. Az arc védelmének érdekében minél közelebb kell húzódni a szélvédőhöz. Zárt gép esetén a kilátást nem is inkább az eső, hanem a kabinnak a bepárásodása rontja le. Ezért szellőztessük a kabint, és a lecsapó­dott párát törölj­ük­ le. Abban az esetben, ha a vontatógépet a zuhogó esőben már nem tudjuk szemmel követni, kap­csoljunk le és igyekezzünk megfelelő területen a leszállást végrehajtani. VONTATÁS PÁRÁS ÉS FELHŐS IDŐBEN Ha a párás időjárási helyzet következtében a ho­rizont nem látható vagy csak igen kicsiny mér­tékben, akkor a követési szintet a vontatórepülő­gép egyes jellegzetes alkatrészeinek az egymás­hoz való viszonyából állapítsuk meg, így pél­dául még a jó látás mellett történő vontatásnál állapítsuk meg, hogy pl. a vízszintes vezérsík helyes követés esetén hol metszi a szárnydúco­­kat, vagy a törzset. Rossz látás esetén, ha az így megállapított pontok szerint repülünk, nem történhet meg az, hogy a vontatógép fölé vagy alá menjünk. A követelmény csak egy: állandóan figyelni a vontatógép minden mozdulatát. Sza­bályként .Jegyezzük meg, hogy amíg a vontató­­pilóta leoldást nem jelez, a vontatógépet min­den helyzetben kell tudni követni. Távvontatásoknál megtörténhet az, főleg a kora délelőtti órákban, hogy­ a vontatási szint alatt gomolyfelhők kezdenek kialakulni. Annak megelőzésére, hogy a vontatmány felhőbe kerül­jön, meg kell kezdeni a vitorlázógépnek a le­húzását. LEHÚZÁS Lehúzásnál a motorosgép levett gázzal siklik, de csak olyan mértékben, hogy a vitorlázógép azt nyitott féklappal követni tudja. Ha elérték azt a szintet, mely már a továbbvontatásra meg­felel, a továbbjutás a rendes megszokott repü­léssel történik. A lehúzásnál a vitorlázógép kormányai igen érzékenyek, mivel a lehúzás is jóval a rendes utazósebesség felett történik. Lehúzás közben felhőbe jutunk, a vontatógépet csak addig szabad követni, amíg azt tűrhetően látjuk. Ha teljesen elvesztettük a vontatógépet szem elől, kapcsoljuk le és féklapnyílással me­rüljünk ki a felhőből. Ezeknél a vontatásoknál főleg hegyvidék felett kell nagy figyelemmel­ lenni. Felhőfoszlányokon való áthúzásnál igen jól tudjuk megállapítani a vontatógép irányát, ha látjuk a vitorlázógép orrába futó vontatókötelet. Az idő és az óra Mint tudjuk, a repülésnél egyik rend­kívül fontos tényező a sebesség. Ez a fi­zika szerint az időegység alatt megtett út­­ hosszúságával jellemezhető, tehát c ••= -r­ahol c = sebesség, s = út, t = időegy­ség. A gép földfeletti sebességét is azzal mérjük, hogy bizonyos távolságot mennyi idő alatt tesz meg? Természetszerűleg fel­merül a kérdés, hogy mi is az idő és mi­vel mérjük? Időmérésre bármilyen egyenletesen le­folyó jelenség felhasználható. A minden­napi életben rendszerint e célra vala­milyen szakaszosan ismétlődő tüneményt választunk. Ilyenek bő változatban álla­nak rendelkezésre, hosszabb időközöket illetőek az égitestek mozgásában, rövideb­­bek mérésére pedig földi, periodikus jelen­ségek vannak. Hogy két szélsőbb értéket említsek: az ég­ északi sarka a földtengely precessziós mozgása miatt kb. 26 ezer év alatt teljes kört ír le az­ égbolton. Ez a periódus egy piától év. Elektromos rezgős körben keltett gyors rezgések ideje ezer­milliomod másodpercnél is kisebb lehet és e rezgések még jól megfigyelhetők. A mindennapi élet szempontjából két is­métlődő égi mozgás a legfontosabb: a Föld keringése a nap körül és forgása saját tengelye körül. Ahhoz, hogy az idővel kapcsolatos fo­galmakat tisztán megérthessük, a csilla­gászat egy-két alapvető fogalmával tisz­tában kell lennünk. A korszerű csillagászat kifejlődéséig a világegyetem rendszeréről három főfel­fogással találkozunk: 1. A ptolemaeusi rendszer. Ez a világ­mindenség központjául a Földet jelöli meg, a Földet mozgás nélkül valónak té­telezi fel, de az égitestek látszólagos mozgását fogadja el valóságnak. 2. A copernikusi rendszer. Ez már felis­meri, hogy a bolygók keringenek a Nap körül és megállapítja, hogy Földünk is forog a saját tengelye körül. 3. A newtoni rendszer. Ez a rendszer a világegyetem összes mozgását a tömeg­vonzás törvényével magyarázza. A csilla­gászati hajózásnak fogalma, így az idő­mérés is, s ezek eredményei s a Földünkre vonatkoztatott értékek. Képzeljük el, hogy a fölöttünk és alat­tunk lévő égboltozat olyan teljes gömböt alkot, amelynek központjában a meg­figyelő áll. Az égitestek látszólagos helyeit és mozgásait ezen a gömbön határozzuk meg. Tehát elképzelünk egy végtelen sugarú gömböt, amelynek középpontja a Föld, a végtelen sugarú gömb pedig az égbolto­zat. Ha a Föld tengelyét mindkét irány­ban meghosszabbítjuk, ez az égboltozatot két ponton döfi át. Ezeket a döfésponto­kat égi sarkoknak nevezzük. Ha a Föld Egyenlítőjének síkját terjesztjük ki gon­dolatban minden irányban, akkor ez a sík a legnagyobb gömbi körben metszi az ég­boltozatot. Ez a me­zésvonal az égi egyenlítő. December 21-től június 21-ig minden nap magasabban delel a Nap. Pontosan megállapítható, hogy mikor lépi át az égi egyenlítőt. Ez az átlépés pontja a tavasz­pont. Két irányú áthaladása közben egy tropikus év telik el. (Tavaszpontból kiin­dulva ideér vissza a Nap.) A Föld tengelykörüli forgását az az idő méri, amely bármely állócsillag két egy­más utáni delelése közt telik el. Ez a csillag­nap. A Nap két egymásra követ­kező delelése között eltelt idő a valódi nap. A Föld napkörüli útja miatt ennek hossza különböző, ezért az évi középértékét vesz­­szük, a középnapot. A vele mért idő a középidő. A középnap három perc és 56 másodperccel hosszabb, a csillagnapnál. A középnap eltérése viszont a valódi naptól az időegyenleg. Az év időtartama 365,2422 középnap. Ez a törtrész teszi szükségessé a szökőéveket. Az időmérésünk alapjául az égitestek helyi délkörünkön való áthaladását vesz­­szük, ezáltal nyerjük a helyi időt. Két, egymástól egy hosszúsági fokkal eltérő hely között a helyi idők különbsége négy perc. Ezért a földgömböt délkörökkel 24, egyenként 15 fokos zónára osztották. Az egyes zónákban mindenütt a középső dél­kör helyi idejét használják. Ez a zónaidő. (Egy zóna = 15.4' = GCK.) Rövidebb időközök mérésére az óra szolgál. Ez súly, vagy rúgóerővel haj­tott fogaskerékszerkezet. Az órák egyen­letes járását ingaszerkezet biztosítja. Az inga lehet súlyinga, vagy torziósinga. Ez utóbbinál a visszatérő erőt kis spirálrúgó adja. A zsebóráknál 0.2 másodperces len­­gésű billenő használatos. A súrlódás és kopás csökkentésére a tengelyeket rubin­kőbe ágyazzák. Az órák járását nagymértékben befolyá­solja a hőmérséklet változása. Hőmérsék­letemelkedésnél a súlyinga súlypontja lejjebb száll, a torziós ingának pedig tehe­tetlenségi nyomatéka lesz nagyobb. Mind­kettő hosszabbítja a lengési időt Ezért, ha a repülés alatt a gépünk nagy hőmér­sékleti változásnak van kitéve, az óra hő­mérsékletét elektromos fűtéssel teszik­ állandóvá. A légnyomás is befolyásolja az órák járását. Nagyobb sűrűségű levegőben, hosszabb az inga mozgása. A finom csilla­gászati, vagy csillagászati­ navigációhoz szükséges órákat ezért légzáró üvegbúra alá helyezik. (Kronométerek.) Wittinger Károly 15

Next