Repülés, 1962 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1962-12-01 / 12. szám

SZŐNYI JÓZSEF Kedves és bensőséges ünnepség keretében adta át Drahos Lajos elvtárs , a Központi Repülőklub elnöke a FAI Paul Tissandier­­ diplomáját Szőnyi Józsefnek. Több, mint két­­ és fél évtizedes áldozatos repülőmunkát tu­ ju­talma­zott a FAI a hagyományos diplomával, s Szőnyi ,,Jóska bácsi” már nem tartozik az­­ egészen ifjú korosztályhoz, de szíve­gyetlen­­ melegével szét­üti és szolgálja a repülést. Ma­­­ is aktív repülő. Van olyan fiatal, mint akár-­­ ki — mondják róla. E nyáron repülő mun­­­­kássága 26 évében nem kevesebb, mint 20­­ teljesítményt repült. Több 5 órás időtarta-­­­mot és magasságot. Életútja tele volt nehézséggel. Munka és­­ repülés, ebben teltek az ifjú évei, sokszor a­­ reménytelenség határán. Ma ezt mondja:­­ ,,most értékelem a helyzetet, most a repülés­­ legmagasztosabb céljai érvényesülnek”. Far­­­­kashegyen 1934-ben kezdett repülni. Egy évek múlva ,,C” vizsgázott, 1939-ben 2212 m-rel­­ magyar magassági rekordot repült. 1943-ban­­ kétkormányos hurokrekordot állított fel Hajd I­dúszoboszló — Nyíregyháza — Hajdúszoboszló­­ között. Farkashegyen ő vezette be a csörlő­­i üzemet. 1945-től napjainkig nem lanyhuló energiával dolgozik és tanít. Több száz nö­­­­vendéket indított el első légi útjára. Megalakulásakor elnöke, majd gazdasági­­ vezetője lett a Beloiannisz Gyár repülőklub-­­ jának. Most a ,,Gagarin” repülőklub (a Be­­­­loiannisz elődje) gazdasági vezetője. Szeretettel üdvözöljük Szőnyi Józsefet e­­ becses elismerés átadásakor. Kívánjuk, hogy­­ még hosszú évekig munkálkodjék sportrepü­­­­­lésünk dicsőségére. Szőnyi József átveszi a diplomát Drahos Lajos elvtárstól (Sárosi Gyula felv.) SpwUefUn­aU IvlandoH A reykjaviki forgalmi repülőtér egyik sar­kában égszínkék SupesnAero-t tankolnak, pár perc múlva startol, hogy a halászhajókat rádiója segítségével a nagy heringrajok nyo­mára vezesse. Viscount-ok, DC—3-ak és DC— 6B-k indulnak és érkeznek ide. Reykjaviktól 20 km-re vigasztalan láva­sivatag közepén terül el az izlandi vitorlázó­repülők központi repülőtere. A 655 m magas fekete lávatömb, a Vifilsfell lábánál húzód­nak meg a Svifflugfelag, az izlandi repülő­egyesület hangárai, s bennük két Baby, egy Weihe (48), egy kétkormányos Schweitzer, egy Leister—Kaufmann és az izlandi repü­lők kedven iskola- és gyakorlógépe, a Rhön­­lerche, valamint a jól bevált Pfeifer típusú aggregátor. Az egyesületnek 300 tagja van, közülük 30 aktív repülő, s ez idő szerint 50 növendék. Termikből Izlandon nem igen lehet meg­élni (a sziget felett szinte állandó jellegű alacsony­ nyomás uralkodik), annál inkább a szakadatlanul fújó lejtőszélben és a hullá­mokban. Thorhallur Filppussonnak, az egye­sület egyik oktatójának, kinek neve a kölni világbajnokság óta külföldön sem ismeret­len, tavaly hullámban 6000 m-t sikerült elér­nie. A csörlőkezelői szolgálatot ellátni rend­kívül kemény feladat, a nyár közepének szá­mító júliusi napon is jéghideg, metsző szél­ben a csörlőkezelő rövid idő alatt teljesen átfagy. Furcsa érzés a sötét, kopár láva­vidék fe­lett vitorlázni. Az idő éjjel 11 óra. Az észak­­nyugati horizonton igen alacsonyan járó napkorong különös fénybe vonja a tájat, hosszú fekete árnyak borulnak a vidékre, s még jobban kiemelik komorságát. A hatal­mas vulkánkitörések nyomait viselő talaj absztrakt festményre emlékeztet. Az éles szélű, rendkívül kemény láva a vitorlázórepülők engesztelhetetlen ellensége. Bár a repülőtér talaját igen gondosan lehen­­gerlik, a finom lávapor kikezdi a csúszókat és a kötelet, élettartamuk lényegesen rövi­­debb a nálunk megszokottnál. Az állandó szél és a talaj mésztartalmának teljes hiánya miatt a füvesítést célzó minden kísérlet ered­ménytelen marad. A repülők lelkesedését azonban ez sem tudja megtörni, s így Visils­­i ell-en a mostoha természeti adottságok elle­nére is sokat repülnek. A másik nagy vitorlázórepülőtér az ország északi részében, Akureyri-ben van. Reykja­viktól légi úton másfél órányira. A két re­pülőtér között a táj a levegőből nézve leg­inkább a Hold felszínére emlékeztet. Jó idő esetén Izland legnagyobb részét be lehet lát­ni. Az északi repülőegyesület vezetője és oktatója Tryggvi Helgason ezüstkoszorús, ő tartja a 17 órás izlandi időtartamrekordot is Gyakorlott motorosrepülő, a kétmotoros Piper PA 23 Apache mentőrepülőgép piló­tája, a gépet ő maga repülte át Amerikából Akureyribe. Mivel Izlandon nincs vasút és a betegeket országúton szállítani gyakran túl nehézkes és hosszadalmas lenne, sokszor hív­ják a mentőrepülőgépet. A szigeten minden- .­felé kis szükségrepülőterek vannak, melyeket csak a szélzsák és a néhány sz­egélyjelző mutat. Csodálatos élmény egy ilyen mentő­gépben ,,potyautasának lenni: a repülőgép alatt óriási láva­ puszták, kisebb nagyobb kráterek, szakadékok és törések darabolják fel a szinte széteső tájat. Tavak váltogatják egymást. A lávatalaj fekete, barna és vörös színekben játszik, néhol a kéntől sárga. Gej­zírek gomolyognak hátborzongató földalatti energiákat sejtetve. Szinte fellélegzik az em­ber, amikor a tengerparthoz közeledve végre zöld mezők simulnak a gépe alá. Az akureyri-i egyesület hangárában a men­tőgépen kívül még egy négy üléses Auster és fél éve egy Piper PA—18 is tárol, utóbbit Hel­gason vontatásra és iskolázásra akarja hasz­nálni. A vitorlázórepülőtér fekvése igen ked­vezőtlen, három oldalról hegyek zárják kö­rül. Tavaly a rossz idő miatt egész évben egyetlen felszállásra sem kerülhetett sor! Az izlandi repülők legnagyobb problémája — mint a nyugati állam sportrepülőié álta­lában — a pénzkérdés. Jelenleg azon törik a fejüket, hogy szedjék össze a pénzt egy új Rhönlerchére, Tryggvi Helgason ennek a gépnek a beszerzésétől és a vontatás beve­zetésétől várja egyesülete repülésének fellen­dítését. Van még egy lelkes kis vitorlázórepülő cso­port Sandarkrokurban, Északnyugat-Izland egyik apró városkájában is. Tagjai nagyrit­kán repülgetnek egyetlen Grunau-Baby-j­ük­kel. Amikor a látogató a fiatal, szabad óráiban vitorlázórepüléssel foglalkozó kapitány ve­zette DC—3-ból még egy utolsó pillantást vet a hatalmas gleccserekre és fenségesen magá­nyos hegyormokra, búcsúzóul tisztelettel gon­dol a számunkra oly idegen, nehéz időjárási és anyagi körülmények között is megterem­tő, áldozatkész, lelkes izlandi sportrepülőkre. (A Deutscher Aero Club cikke nyomán) A FAI egy tagklubjának élete 1'-\ ' K.'*• nyfoj-vVr I-T* . Az Eyja-fjord, partján az akureyri-i repülőtérrel .

Next