Repülés, 1967 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1967-05-01 / 5. szám

4 ♦ AZ OSZTRÁK REPÜLŐKLUB ejtőernyős osztályának Zell­ara See-ben tartott ülésén a résztve­vők egyhangúan kijelentették, hogy elítélik azokat az ejtőer­nyősöket, akik ejtőernyővel sziklás hegyoldalról, vagy erre a célra épített hasonló jellegű építményről ugranak le. Az ilyen ugrások célja kizárólag a szenzáció-hajhászás, és csak ár­tanak vele az ejtőernyős sport­nak. Az osztrák klub azon tag­jaitól, akik ilyen ugrásokban részt vesznek, megvonja a sport­igazolványt. Lépéseket tesznek annak érdekében is, hogy az ilyen ejtőernyős ugrásokat hiva­talosan is betiltsák. 68 ÉVES EJTŐERNYŐS. Dr. Albert Angerer kötzingi (NSZK) orvos 68. születésnapján végezte életének első ejtőernyős ugrá­sát. A kiképzést folytatja, mert ejtőernyős sport­igazolványt akar szerezni. REPÜLŐTALÁLKOZÓ. A va­­razsdini légiforgalmi központ az idén is rendez két nemzetközi repülő találkozót, és egy nem­zetközi barátsági csillagtúrát. A HAWKER SIDDELEY és A BRITISCH AIRCRAFT CORPO­RATION repülőgépgyárak fuzio­náltak. Mindegyik 30 000 embert foglalkoztat. Ez évben 350 millió fontos állami megrendelés vár­ható, így a két cégnek nem ma­radt más hátra, mint a kormány által kívánt fúzióba beleegyezni. KUBAI REPÜLŐNÖVENDÉ­­KEK. Hat kubai növendék vesz részt a GST (Gesellschaft für Sport und Technik) schönhageni (NDK, potsdami kerület) repülő­iskoláján megrendezett tízhóna­pos vitorlázórepülő oktatói tan­folyamon. MINI SZOKNYÁS LÉGIKIS­ASSZONYOK. New York és Los Angeles között különös „felde­rítő repülést” végeztek annak megállapítására, mi a vélemé­nye a légiutasoknak a légikis­asszonyok új, miniszoknyás egyenruhájáról. A jelentések szerint a mini szoknya osztat­lan tetszést aratott. NŐI ŰRREPÜLŐ: Nyikolajevna Tyereskova egy moszkvai női szimpózionon kijelentette, hogy a jövendő szovjet űrhajósokhoz egy csoport nő is tartozik, akik űrrepülésekre készülnek. A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZ­TÁRSASÁGBAN ez évben száz­ezer márkáért importálnak len­gyel, 420 600 márkáért pedig csehszlovák vitorlázó gépeket. AZ AMERIKAI LÉGIERŐ euró­pai egységeinél első ízben pusz­tult el egy legkorszerűbb F-4D Phantom vadászbombázó. Ja­nuárban az NSZK-beli Bitburg- Eifelben zárt kötelékekben re­pült a gép, amikor ismeretlen okokból kivált, lezuhant, és az erdő fái között összetört. Két pilótája ejtőernyővel megmene­kült. A SVÉD KÜLÜGYMINISZTÉ­RIUMBAN tárgyalások folynak a skandináv államok kormány­küldöttségei és a szovjet polgári légiközlekedés küldöttei között. A téma az Aeroflot új járatai­nak megindítása a skandináv ál­lamok, és Grönland területén keresztül Havanna felé. Ezt a vonalat jelenleg Murmanszk érintésével járatják. A SAS lé­gitársaság ugyanakkor Szibérián keresztül kíván Távol-Keletre repülni. A LÉGIKÖZLEKEDÉS ÉS A REPÜLŐIPAR fejlődésével fog­lalkozó egyik amerikai vállalat megállapítása szerint a légcsa­varos gépeknek a légiközleke­désből 1970-ig el kell tűnnie. Er­re az időre az utasférőhelyek számának el kell érnie a 700-at, vagy ezzel azonos óriási súlyú árurakományt kell szállítaniuk a gépeknek. Ennek megfelelően 1980-ban, az Atlanti-óceán feletti repülőút ára a jelenlegi legol­csóbb hajójegy árának felére kell hogy csökkenjék. PARÓKATESZT A SZÉLCSA­TORNÁBAN. Egy angol légifor­galmi társaság szélcsatornájában próbálták ki Frank Braun új parókáinak tapadóképességét. Frankot és parókáját a csatorn­nában 160 km/ó sebességű or­kánnak tették ki. A próba vé­geztével Frank a könnyező sze­mét nem tudta becsukni,­­ de a paróka tartott. A LEOPARD LÉGIÚTJA. Ams­terdamból légiúton Londonba szállítottak egy leopárdot. Ebéd­je egy élő tyúk lett volna. A leopárdnak azonban nem volt étvágya, így a tyúk élve ért Londonba, ahol azonban le kel­lett vágni, mivel Angliába élő szárnyas bevitele tilos. Miután a leopárdot friss hússal megven­dégelték, folytatta útját Los An­gelesbe, ahol az állatkertben ta­lált új otthonra. A SUD AVIATION MÉRLEGE. A francia gyár 1966-ban 24 Ca­­ravelle-t adott el. Ezzel az eddig eladott Carvelle-ek száma 235-re emelkedett. Ezen felül a gyár az év elején újabb 20-ra kapott megrendelést. A gyárnál a Con­­corde-ra az elmúlt évben 19 ren­delés történt. Erre a gépre eddig összesen 69 megrendelést adtak le. A gyár 1966-ban 113 helikop­tert adott el, ezzel eddigi for­galma 1620 db-ra nőtt. Könnyű sportrepülőgépet 1966-ban 188-at adtak el, az eddig vevőre talált könnyű gépek száma 391. DIVATBEMUTATÓ. Az AU­A osztrák légiforgalmi társaság minden alkalmat megragad for­galmának növelésére. Legutóbb nagysikerű divatbemutatót ren­deztek, amelyen a legújabb ezüstdivatot mutatták be: cipő, harisnya, ruhácska, köröm és klipsz, minden ezüstösen csillo­gott. Aki a sok csillogást-villo­­gást már nem tudta elviselni, nem távozhatott egyszerűen él, mert a bemutató a levegőben történt. Az FAA DÖNTÉSE SZERINT A BOEING építi az amerikai szuperszónikus forgalmi gépet, a General Electric pedig a su­gárhajtóművet. A Lockheed és Pratt and Whitney ezek szerint kiestek a versenyből. A hátra­hajtható szárny legyőzte a kon­vencionálisabb kettős­ deltaszár­­nyat. Természetesen gazdasági szempontok is közrejátszottak a döntés meghozatalánál, ugyanis a Boeing-gép képes lesz hangse­besség alatt is némiképpen gaz­daságosan repülni, kiváltképp a leszállásnál. A JAT JUGOSZLÁV LÉGI­TÁRSASÁG anyagi nehézségek­kel küzd belföldi légijáratait il­letően. A társaság vezetősége ezzel kapcsolatban további pénz­ügyi támogatásért fordult a kor­mányhoz. A SZOVJETUNIÓ KÖZPONTI REPÜLŐKLUBJA hitelesítette azt az ejtőernyős rekordot, ame­lyet Viktor Dulov, Borisz Sesu­­kov és Vaszyij Barahin ért el a 600 m magasból végzett csopor­tos célugrásuk során. A három ejtőernyős 29 cm-es átlagot ért el. Ez az eredmény 6 cm-rel jobb, mint az amerikai ugrók hasonló rekordja. AZ IRÁNI KORMÁNY az USA- tól vásárolt F-40 Phantom gé­peken kívül „föld-föld” típusú kormányozható­ rakétákat, leg­újabb rendszerű rádiólokációs berendezéseket is rendelt. AZ OLASZORSZÁGI BUSTO ASRIZIO-ban, 82 éves korában elhunyt az egész világon jól is­mert olasz repülőgép-konstruk­tőr, Alessandro Marchetti. 1922- ben alapított először repülőgép­­gyárat, később a katonai hidro­­plánokkal tette ismertté nevét. Többek között az ő munkája volt az az SM-55 típusú repülő­gép, amellyel 1932 és 33-ban olasz katonai repülők kötelék­ben repültek át az Atlanti-óceán fölött Dél-Amerikába és Észak- Amerikába. DAVID M. NEEL AMERIKAI VITORLÁZÓREPÜLŐ, aki a múlt év augusztusában 526 km­­rel gyémánt­ távolságot repült, az USA legfiatalabb gyémánt­­jelvényes vitorlázó repülője. Mindössze 19 éves, és a kalifor­niai Lagun Beach-ból származik. Az USA bajnokságán ő volt a legfiatalabb pilóta. AZ USA VITORLÁZÓREPÜLŐ SZÖVETSÉGÉNEK jelenleg 154 örökös tagja van. Az örökös ta­gok egy ízben fizetnek 200 dollár tagsági díjat, s ezért a tagságon kívül életük végéig kapják a Soaring című vitorlázórepülő la­pot. A MÚLT ÉV AUGUSZTUSÁ­BAN 80 amerikai vitorlázóre­pülő tette le a C-vizsgát. Ezzel a C-vizsgások együttes száma 3400 fölé emelkedett. Egy hónappal később 12 amerikai pilóta sze­rezte meg az aranykoszorús jel­vényt. Ezzel az amerikai arany­jelvényesek száma 399-re emel­kedett. AZ ELMÚLT ÉVI EGÉSZÉVES VITORLÁZÓREPÜLŐ VERSENY értékelése során Svájcban Ru­dolf Seiler (SG Sentis) bizonyult a legjobbnak 72 000 ponttal. Ez­zel megelőzte Kurt Baumgart­­nert, és Eugen Aeberlit, akik mindketten 45 840 pontot szerez­tek. EGY IL-14-es szovjet repülő­gép Volgográd felett sasokkal találkozott, amelyek közül egy hirtelen kivált és egyenesen a gépnek tartott. A pilóta igyeke­zett a madarat elkerülni, de hiába. A madár egyenesen a gép orrának tartott, nekiütkö­zött a szélvédőnek, és darabok­ra törte. Az IL-14 csak késéssel tudott Mineralni-Vodiban le­­szállni. KATONAI REPÜLŐK AZ IGEN ROSSZ IDŐJÁRÁS elle­nére szétbombázták a Salaca folyón keletkezett jégtorlaszt, és így Salacgrivát, a kis lett ha­lászvárost megmentették a pusz­tulástól, amely a lakóházakon kívül a halkonzerv-gyárat és más üzemet is fenyegetett. A jégtorlasz bombázása volt az egyedüli lehetőség a város meg­mentésére. A TU 144 PRÓBAREPÜLÉSE. Amerikai hírforrások szerint a Szovjetunió már ebben az esz­tendőben végez próbarepülése­ket egy Tu-144 típusú szuperszó­nikus szállítógéppel. SÍUGRÁS REPÜLŐGÉPRŐL. Erich Felbermayr welsi osztrák fogorvos ejtőernyő nélkül akar 6000 m magasságból repülőgép­ből kiugrani, és síléceken a Matterhornon leszállni. Nemrég a Dolomitokban 2000 m magas sziklafalról ugrott le — igaz, hogy ejtőernyővel — egy hóme­zőre. Legújabb terve meglehető­sen fantasztikusan hat. Az oszt­rák fogorvos vállalkozását svájci újságírók előtt így írta le: re­pülőgép vinné 6000 m magasság­ba, a Matterhorn fölé, ott kü­lönleges sílécekkel felszerelve kiugrana és szabadeséssel 3000 m-t tenne meg. A fennmaradó 3000 m-es zuhanás közben le­szálló pozíciót venne fel, majd előre preparált hópályán szállna le és siklana tovább. Felber­mayr a zürichi Blick-ben úgy nyilatkozott, hogy ugrása ve­szélytelen, és alig különbözik más normális síugrástól. (Volks­stimme.) NÉGY CSEHSZLOVÁK ALPI­NISTA megmászta a Matterhorn északi falát. Az egyik lezuhant és sérüléseibe belehalt. A másik három még el tudta érni a 4003 m magasságban levő Solvay­­kunyhót. A teljesen kimerült turistákat helikopter vette fel, és szállította kórházba. Az egyik teljesen mozgásképtelen turistát úgy mentették meg, hogy a he­likopter a kunyhó mellett a le­vegőben megállt, az egyik ki­sérő kötélhágcsón leereszke­dett, s a beteget csörlővel emel­te a helikopterbe. A HÓ MÉG MÁRCIUS VÉGÉN IS számos Vorarlberg­ és tiroli völgyet zárt el a külvilágtól. Az ott élő lakosságot a hadsereg helikopterén látták el élemmel és gyógyszerrel. Az Innsbruck- Kronebitten légikikötőből heli­kopterek vittek élelmiszert 1000 ember részére, a külvilágtól el­zárt Kühtal téli sporthelyre. Több beteget, — köztük egy szülés előtt álló nőt — helikop­teren szállítottak a kórházba.

Next