Repülés, 1977 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1977-10-01 / 10. szám
ZÖLD ÚT SZOLNOKON Nyár dereka volt, amikor először találkoztunk. Ahogy a pályaudvarról a tűző napon ballagtam a szolnoki repülőklubba, amely szerencsés elhelyezést nyert az MHSZ Szolnok megyei vezetőségének új, modern székházában, a lassan hömpölygő Tisza és a Zagyva összefolyása fölött, a felhők alatt körözött egy karcsú vitorlázó-repülőgép. A Nap sugarai fényesen verődtek vissza szárnyáról. A klubtitkár szobájában ismerkedtünk egymással. A Kaszab-név nem ismeretlen a szolnoki repülő és ejtőernyős berkekben. Lassan már dinasztia lesz, amelynek tagjai születésükkor eljegyezték magukat a magasságok végtelenségével. Kaszab András főhadnagy, a szolnoki repülő és ejtőernyős klub titkára, bátyjait követte ebben az „égi szerelemben”. ő is repülő lett, s nemrég került a klub élére. Beszélgetésünk során számos kérdést, repüléssel kapcsolatos témát, elképzelést érintettünk, s lassan kialakult az a kép, amely a szolnokiakra jellemző. Az „A” típusú klubban két szakosztályt — ejtőernyőst és vitorlázórepülőt — működtetnek. Ezenkívül a fiatalok felkészítésével foglalkoznak a hivatásos repülőtiszti pályára. Nagyon sok fiatalt mozgatnak meg nemcsak Szolnokon, hanem a Nagykunság és a Jászság egész területén. Mint minden klubban, náluk is ez jelenti a legnagyobb nehézséget. Néha úgy tűnik, hogy szinte megoldhatatlan a feladat, amikor sorban morzsolódnak le és esnek ki a legszebb reménnyel induló fiatalok a különböző vizsgálatok során. E harc a klub részéről évről évre megújul és mindig problémával, többel vagy kevesebbel. És mégis mindig újra kezdik. A tanév elején a mozikban repüléssel kapcsolatos filmeket vetítenek. Egy-egy mozielőadásra több tanintézet fiataljait is meghívják tanáraikkal egyetemben. Különösen jó kapcsolatot teremtettek a Gépipari Technikummal, amelynek igazgatója, Halász Miklós lelkes támogatója a honvédelem, s ezen belül a repülés ügyének. Más iskolák vezetőivel is gyümölcsöző az együttműködés. Rendszeresen figyelemmel kísérik a növendékek iskolai magatartását, tanulmányi előmenetelét. Ennek következtében történt olyan sajnálatos eset is, amikor három diákot a rossz tanulmányi jegyek miatt el kellett tiltani a klubban és a repülőtéren minden tevékenységtől. A szigorú intézkedés hatása rövidesen megmutatkozott: fiúk hamarosan kijavították rossz osztályzataikat és ismét bekapcsolódhattak a klub munkájába. Az említett filmvetítések megmutatják a fiataloknak a repülés és a pilótaélet szépségeit, varázsát. De nagyon hasznosak azok az üzemnap-látogatások is, amelyeket a tanulóifjúságnak, Szolnok város állami és társadalmi szerveinek, az üzemek szocialista brigádjainak szerveznek. A honvédelmi propaganda, a személyes hatás a fiúkrarajtuk keresztül is jól érvényesül. Jó híre, tisztelete volt és van ma is a repülőklubnak. Nem véletlen, hogy Szolnok főutcáján, keresve a repülőklubot, egy autóbuszvezető pontosan útba igazított. S azt hiszem nagyon sokan lettek volna rajta kívül, akik helyesen irányítottak volna oda. S ez sokat elárul a klubról, tevékenységéről, propagandájáról, hatásáról. Kaszab András büszkén beszél arról, hogy a klub immár negyvenéves. Ezalatt sok repülőt és ejtőernyőst adott a magyar sportéletnek, új és új nemzedékek nőttek fel. Nagyon sok munka van abban, hogy a klub ma elismert tevékenységet fejt ki, hogy olyanok kerültek ki a klubtagság soraiból, akikre a fiatalok feltekintenek, nem egyet közülük példaképüknek tekintenek. Mindegyik szakosztályban vannak megszállottai ezeknek a szép sportágaknak — mondotta a klubtitkár. Sokszor pihenőnapjaikat, szabadságukat is háttérbe szorítva segítenek, tesznek a klub érdekében. Meg is tudnál nevezni közülük néhányat? Feltétlenül. De nagyon nehéz, csupán amiatt, nehogy részrehajlással vádoljanak. Mindenekelőtt kiemelem Kenyeres József hangármestert. Nála mindig minden üzemkész állapotban van. De sorolhatom a többieket is: Kalácska István, Szokoli Zoltán, Kaszab István, Hajnal Sándor vitorlázórepülő oktatókat, vagy Magyari Miklóst, aki a vitorlázószakosztály vezetője; Simon László századost az ejtőernyős sportolók edzőjét, Simon József szerelőt, s velük Palotai Mihályt, Kámán Bélát, Kádas Imrét, Szatmári Irént, és még mondhatnám tovább a neveket. Külön kell szólnom a rövidesen nyugállományba vonuló, népszerű repülő műszaki Urbán Sándorról. Sanyi bácsi negyven éve szerelő, becsülettel látja el nap-nap után feladatát, ami igazán nem mondható könnyűnek. Tíz gyermeket nevelt fel tisztességgel jó hazafivá, szocialista gondolkodású emberré. Gyermekei között van orvos, főmérnök is. Sanyi bácsi mindig kétkezi munkás volt, s nagyon sokat tett azért, hogy klubtagjaink repülhessenek. Én mondom, meg kellene aranyozni a kezét, s ha lehetne, azt szeretnénk, ha a mi Sanyi bácsink még húsz évig „morogna”. Morogna? Ezt nem értem? Hát ezt érteni kell! Aki nem ismeri Sanyi bácsit, az nem is érti. Ő ugyanis olyan morgásféle ember. Bizonyára máshol is találkozhatunk ilyen emberekkel. Morognak, de a szívük vajból van. Élnek-halnak a szakmájukért. Sanyi bácsi olyan ember, akit éjfél tájban felzörgetnek Abonyban —, merd ott lakik —, hogy menni kell a gépért, minden zokszó nélkül felkel és elindul. Van olyan nap, hogy reggel 5 órakor már a repülőtéren van, s mire kezdődik az üzemnap, az aggregátor, a gépkocsi, és a repülőgép mind startrakészen áll. Akkor bizonyára nehéz lesz pótolni? Az biztos, hogy nem lesz könnyű, nagyon fog hiányozni. Olyan ő, mint az apánk, úgy szeretjük. A klubtitkár még megemlíti Stifter Andrást is, aki a mezőgazdasági repülőknél „szolgál”, de a klubba visszajár és mindig lehet számítani rá. Egyébként a klubban 84 repülő és 64 ejtőernyős van, s 14 a nők száma. Közülük válogatott kerettag: Szatmári Irén, Labancz Anna, Jakabné Nécin Berta. A klubban rendszeresen foglalkoznak a rendkívüli események megelőzésével, különösen az ez év eleji országos tanácskozás óta. Eredménynek könyvelhetik el, hogy évek óta nem fordult elő náluk légiesemény. Amitől tartanak, s ez a legveszedelmesebb ellenségük: az árvíz. Minden évben meglátogatja őket. Nincs olyan év, hogy a megáradt Tisza kavargó, pusztító áradása el ne öntené a repülőteret. S akkor aztán isten igazából menteni kell, amíg még menthető. Néha három méteres vízben állnak a hangárok és egyéb épületek. A víz rombol, pusztít. Különösen veszélyes a Tisza tavaszi áradása, amely hónapokra visszaveti a képzést és a sportmunkát Szolnokon. Sajnos a repülőtér árterület, s ide a víz akadálytalanul tör be. És ha levonul, akkor kezdődik — a klubtitkár szavaival élve a „társadalmi munka” a klubtagság részére: elszállítani a sok hordalékot, üledéket, szemetet, piszkot, s a rombolás után a helyreállítási munkákat elkezdeni. Megesett, hogy egy-egy árvíz majdnem féléves lemaradást okozott az ország többi repülő és ejtőernyős klubjaihoz képest. Ha a társadalmi munkáról van szó, feltétlenül ide kívánkozik Simon László odaadó, fáradhatatlan tevékenysége, melyet a múlt évi szolnoki gázrobbanás után a mentési munkálatokban kifejtett. A klub a múlt év decemberében az Országos Béketanács elismerésében részesült a békemozgalomban kifejtett aktív tevékenységéért, a Béke és Barátság Hónap során szervezett rendezvények repülő és ejtőernyős programjának magas színvonalú megvalósításáért. Számos kiállításon mutatták be a klubban folyó munkát, rendszeres főszereplői már évek óta a Tiszaligeti Napok műsorának. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy jó kapcsolatot építettek ki az állami és társadalmi szervekkel, valamint a fegyveres testületekkel. Dicséretes az együttműködésük a Kilián Repülőtiszti Főiskola parancsnoki és tanári karával, a tanintézet hallgatóival. Ezek rendszeresen segítik a klubban folyó szakmai és politikai munkát, részt vesznek rendezvényeiken, klubestjeiken. Anyagot szolgáltattak a klubban rendezett szakmai vetélkedőhöz is, amelynek az volt az érdekessége, hogy az ejtőernyősök abban vetélkedtek, hogy mit tudnak a repülésről, a repülők pedig az ejtőernyőzésről. Ez a vetélkedő többek között azt eredményezte, hogy alaposabban foglalkoztak a másik sportág területével, szélesebb körű ismereteket szereztek ezen a téren, s nem utolsó sorban tovább erősödött e két nemes sportág kapcsolata. A klub a meglevő nehézségek ellenére szépen fejlődik. Kezd mindinkább otthonává válni Szolnokon a repülést és ejtőernyőzést kedvelő idősebb nemzedéknek és a fiataloknak. A város állami és társadalmi szerveinek vezetői, az MHSZ megyei vezetősége ehhez a fejlődéshez a jövőben még inkább zöld utat kíván nyitni! GARLÓCZI JÁNOS