Repülés, 1977 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1977-10-01 / 10. szám

ZÖLD ÚT SZOLNOKON Nyár dereka volt, amikor először ta­lálkoztunk. Ahogy a pályaudvarról a tűző napon ballagtam a szolnoki repü­lőklubba, amely szerencsés elhelyezést nyert az MHSZ Szolnok megyei vezető­ségének új, modern székházában, a las­san hömpölygő Tisza és a Zagyva össze­folyása fölött, a felhők alatt körözött egy karcsú vitorlázó-repülőgép. A Nap sugarai fényesen verődtek vissza szár­nyáról. A klubtitkár szobájában ismerked­tünk egymással. A Kaszab-név nem is­meretlen a szolnoki repülő és ejtőernyős berkekben. Lassan már dinasztia lesz, amelynek tagjai születésükkor eljegyez­ték magukat a magasságok végtelensé­gével. Kaszab András főhadnagy, a szolnoki repülő és ejtőernyős klub tit­kára, bátyjait követte ebben az „égi sze­relemben”. ő is repülő lett, s nemrég került a klub élére. Beszélgetésünk során számos kérdést, repüléssel kapcsolatos témát, elképze­lést érintettünk, s lassan kialakult az a kép, amely a szolnokiakra jellemző. Az „A” típusú klubban két szakosztályt — ejtőernyőst és vitorlázórepülőt — mű­ködtetnek. Ezenkívül a fiatalok felké­szítésével foglalkoznak a hivatásos re­pülőtiszti pályára. Nagyon sok fiatalt mozgatnak meg nemcsak Szolnokon, hanem a Nagykunság és a Jászság egész területén. Mint minden klubban, náluk is ez jelenti a legnagyobb nehéz­séget. Néha úgy tűnik, hogy szinte meg­oldhatatlan a feladat, amikor sorban morzsolódnak le és esnek ki a legszebb reménnyel induló fiatalok a különböző vizsgálatok során. E harc a klub részé­ről évről évre megújul és mindig prob­lémával, többel vagy kevesebbel. És mégis mindig újra kezdik. A tanév elején a mozikban repüléssel kapcsolatos filmeket vetítenek. Egy-egy mozielőadásra több tanintézet fiataljait is meghívják tanáraikkal egyetemben. Különösen jó kapcsolatot teremtettek a Gépipari Technikummal, amelynek igazgatója, Halász Miklós lelkes támo­gatója a honvédelem, s ezen belül a re­pülés ügyének. Más iskolák vezetőivel is gyümölcsöző az együttműködés. Rendszeresen figyelemmel kísérik a növendékek iskolai magatartását, tanul­mányi előmenetelét. Ennek következté­ben történt olyan sajnálatos eset is, amikor három diákot a rossz tanulmá­nyi jegyek miatt el kellett tiltani a klubban és a repülőtéren minden tevé­kenységtől. A szigorú intézkedés hatása rövidesen megmutatkozott: fiúk hama­rosan kijavították rossz osztályzataikat és ismét bekapcsolódhattak a klub munkájába. Az említett filmvetítések megmutat­ják a fiataloknak a repülés és a pilóta­élet szépségeit, varázsát. De nagyon hasznosak azok az üzemnap-látogatások is, amelyeket a tanulóifjúságnak, Szol­nok város állami és társadalmi szervei­nek, az üzemek szocialista brigádjainak szerveznek. A honvédelmi propaganda, a személyes hatás a fiúkra­­rajtuk ke­resztül is jól érvényesül. Jó híre, tisz­telete volt és van ma is a repülőklub­­nak. Nem véletlen, hogy Szolnok főut­cáján, keresve a repülőklubot, egy au­tóbuszvezető pontosan útba igazított. S azt hiszem nagyon sokan lettek volna rajta kívül, akik helyesen irányítottak volna oda. S ez sokat elárul a klubról, tevékenységéről, propagandájáról, hatá­sáról. Kaszab András büszkén beszél arról, hogy a klub immár negyvenéves. Ez­alatt sok repülőt és ejtőernyőst adott a magyar sportéletnek, új és új nemzedé­kek nőttek fel. Nagyon sok munka van abban, hogy a klub ma elismert tevé­kenységet fejt ki, hogy olyanok kerültek ki a klubtagság soraiból, akikre a fia­talok feltekintenek, nem egyet közülük példaképüknek tekintenek. Mindegyik szakosztályban vannak megszállottai ezeknek a szép sportágak­nak — mondotta a klubtitkár. Sokszor pihenőnapjaikat, szabadságukat is hát­térbe szorítva segítenek, tesznek a klub érdekében. Meg is tudnál nevezni közülük néhá­nyat? Feltétlenül. De nagyon nehéz, csupán amiatt, nehogy részrehajlással vádolja­nak. Mindenekelőtt kiemelem Kenyeres József hangármestert. Nála mindig minden üzemkész állapotban van. De sorolhatom a többieket is: Kalácska Ist­ván, Szokoli Zoltán, Kaszab István, Hajnal Sándor vitorlázórepülő oktató­kat, vagy Magyari Miklóst, aki a vitor­lázószakosztály vezetője; Simon László századost az ejtőernyős sportolók edző­jét, Simon József szerelőt, s velük Pa­lotai Mihályt, Kámán Bélát, Kádas Im­rét, Szatmári Irént, és még mondhat­nám tovább a neveket. Külön kell szólnom a rövidesen nyug­állományba vonuló, népszerű repülő műszaki Urbán Sándorról. Sanyi bácsi negyven éve szerelő, becsülettel látja el nap-nap után feladatát,­ ami igazán nem mondható könnyűnek. Tíz gyerme­ket nevelt fel tisztességgel jó hazafivá, szocialista gondolkodású emberré. Gyer­mekei között van orvos, főmérnök is. Sanyi bácsi mindig kétkezi munkás volt, s nagyon sokat tett azért, hogy klub­tagjaink repülhessenek. Én mondom, meg kellene aranyozni a kezét, s ha le­hetne, azt szeretnénk, ha a mi Sanyi bácsink még húsz évig „morogna”. Morogna? Ezt nem értem? Hát ezt érteni kell! Aki nem ismeri Sanyi bácsit, az nem is érti. Ő ugyan­is olyan morgásféle ember. Bizonyára máshol is találkozhatunk ilyen embe­rekkel. Morognak, de a szívük vajból van. Élnek-halnak a szakmájukért. Sa­nyi bácsi olyan ember, akit éjfél tájban felzörgetnek Abonyban —, merd ott la­kik —, hogy menni kell a gépért, min­den zokszó nélkül felkel és elindul. Van olyan nap, hogy reggel 5 órakor már a repülőtéren van, s mire kezdődik az üzemnap, az aggregátor, a gépkocsi, és a repülőgép mind startrakészen áll. Akkor bizonyára nehéz lesz pótolni? Az biztos, hogy nem lesz könnyű, na­gyon fog hiányozni. Olyan ő, mint az apánk, úgy szeretjük. A klubtitkár még megemlíti Stifter Andrást is, aki a mezőgazdasági repü­lőknél „szolgál”, de a klubba visszajár és mindig lehet számítani rá. Egyébként a klubban 84 repülő és 64 ejtőernyős van, s 14 a nők száma. Közülük válo­gatott kerettag: Szatmári Irén, Labancz Anna, Jakabné Nécin Berta. A klubban rendszeresen foglalkoznak a rendkívüli események megelőzésével, különösen az ez év eleji országos ta­nácskozás óta. Eredménynek könyvel­hetik el, hogy évek óta nem fordult elő náluk légiesemény. Amitől tartanak, s ez a legveszedel­mesebb ellenségük: az árvíz. Minden évben meglátogatja őket. Nincs olyan év, hogy a megáradt Tisza kavargó, pusztító áradása el ne öntené a repülő­teret. S akkor aztán isten igazából men­teni kell, amíg még menthető. Néha három méteres vízben állnak a hangá­rok és egyéb épületek. A víz rombol, pusztít. Különösen veszélyes a Tisza ta­vaszi áradása, amely hónapokra vissza­veti a képzést és a sportmunkát Szol­nokon. Sajnos a repülőtér árterület, s ide a víz akadálytalanul tör be. És ha levonul, akkor kezdődik — a klubtitkár szavaival élve a „társadalmi munka” a klubtagság részére: elszállítani a sok hordalékot, üledéket, szemetet, piszkot, s a rombolás után a helyreállítási mun­kákat elkezdeni. Megesett, hogy egy-egy árvíz majdnem féléves lemaradást oko­zott az ország többi repülő és ejtőernyős klubjaihoz képest. Ha a társadalmi munkáról van szó, feltétlenül ide kí­vánkozik Simon László odaadó, fárad­hatatlan tevékenysége, melyet a múlt évi szolnoki gázrobbanás után a men­tési munkálatokban kifejtett. A klub a múlt év decemberében az Országos Béketanács elismerésében ré­szesült a békemozgalomban kifejtett aktív tevékenységéért, a Béke és Barát­ság Hónap során szervezett rendezvé­nyek repülő és ejtőernyős programjá­nak magas színvonalú megvalósításáért. Számos kiállításon mutatták be a klub­ban folyó munkát, rendszeres főszerep­lői már évek óta a Tiszaligeti Napok műsorának. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy jó kapcsolatot építettek ki az állami és társadalmi szervekkel, valamint a fegy­veres testületekkel. Dicséretes az együttműködésük a Kilián Repülőtiszti Főiskola parancsnoki és tanári karával, a tanintézet hallgatóival. Ezek rendsze­resen segítik a klubban folyó szakmai és politikai munkát, részt vesznek ren­dezvényeiken, klubestjeiken. Anyagot szolgáltattak a klubban rendezett szak­mai vetélkedőhöz is, amelynek az volt az­ érdekessége, hogy az ejtőernyősök abban vetélkedtek, hogy mit tudnak a repülésről, a repülők pedig az ejtőer­nyőzésről. Ez a vetélkedő többek kö­zött azt eredményezte, hogy alaposab­ban foglalkoztak a másik sportág terü­letével, szélesebb körű ismereteket sze­reztek ezen a téren, s nem utolsó sorban tovább erősödött e két nemes sportág kapcsolata. A klub a meglevő nehézségek ellené­re szépen fejlődik. Kezd mindinkább otthonává válni Szolnokon a repülést és ejtőernyőzést kedvelő idősebb nemze­déknek és a fiataloknak. A város álla­mi és társadalmi szerveinek vezetői, az MHSZ megyei vezetősége ehhez a fej­lődéshez a jövőben még inkább zöld utat kíván nyitni! GARLÓCZI JÁNOS

Next