Repülés, 1980 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1980-09-01 / 9. szám
A háború véghónapjai II. rész 1944. június A szokásos útvonalon repülünk. Az az Adrián, keresztül a Balkánon, fel Bratislaváig — ez az egyes számú célterület — majd Budapest felé és a Duna vonalán vissza. Az oda és visszaút mindig megegyezik, ha a cél Szlovákia déli részén vagy Magyarországon van. A mi repüléseink eddig rendszerint zavartalanul folytak. A légvédelem ritkán, a vadászok szinte sohasem piszkáltak bennünket. A bombázások előtt és után érkezünk. Ránk csak ritkán riasztanak, hiszen egy-egy magányos gép sohasem különösen érdekes. Meg azután gyorsan rájöttek, hogy mi akkor tűnünk el, amikor akarunk. Gyönyörű napunk van. Sehol egy felhő. Élesen látszik lent minden. Ezt az eleven térképet könnyű fotózni. Ilyenkor öröm a munka. Nincs kényelmetlenebb, mint amikor fotózás közben alánk úszik egy-egy hatalmas kumulusz. Ilyenkor vagy lejjebb kell mennünk — ami azért nem mindig veszélytelen — vagy várnunk kell. Persze várni csak akkor érdemes, ha fúj a szél. A reggeli időjárásgépek szélcsendet jelentettek. Igaz, ez néhány órával korábban volt. Mi a bombázók után indultunk. A célterületre érkezés időpontja pontosan 1100. Addigra a fiúk befejezik a munkát, és még jól látható az „eredmény”. A célpontokat már jól ismerjük. A térképeket is mi készítettük jóval ezelőtt. Két napja pedig egy másik gépünk végezte el a közvetlen felderítést. Módosítanunk jóformán semmit sem kellett. A légvédelmi állások száma nőtt ugyan, de ezeket kikapcsolni úgysem tudtuk. Az időjárás felderítők reggel 700-kor szálltak fel. Ezt most Lightningek csinálták. Visszatérésük után gyors eligazítás és indultak a célkijelölők, ők határolják be szép nagy füstjeikkel a dobás helyét kb. 3—5000 m között, ledobják a gyertyákat, megmutatva a vezérgépnek a szélirányt és erősséget. Közvetlenül utánuk startoltak a bombázók. A vadászgépek kb. az Adria vagy a partok fölött csatlakoztak. Ekkor nekünk még vagy fél óránk volt az indulásig. Két gépünk állt előkészítve, hogy fedéssel dolgozhassunk. A másik a mi 2-es számú célunk — Budapest — felett kezdett és utána jön át Bratislava fölé, így a felvételeken a közvetlen csapás hatása és a 20—30 perccel későbbi helyzet is értékelhető lesz. 7000-en repülünk. Irány 018°. Ausztria délkeleti csücskén egy tó felett kell átrepülnünk. Az Isten is tájékozódási csomópontnak teremtette. Most kezdünk süllyedni 5000- re, kb. a bombázók magasságára és enyhén északnyugatnak fordulunk. 1015. Még 5 perc a célig. Már látni a villogást és a füstöt. A fekete felhőoszlop jobbra dőlve emelkedik egyre feljebb. Odalenn újabb robbanások. Ez volt az utolsó hullám. Velünk egy magasságban jobbra vagy talán egy kissé lejjebb látom a bombázókat. Jobb fordulóban vannak. A vadászok 500—1000 méterrel felettük repülnek. Még két perc. A navigátorom megadja a pontos rárepülési szöget. Bekapcsoljuk a kamerafűtést és a zárófedél mechanizmusát. Alattunk az olajfinomító. Lemegyek 3000-re és visszafordulok. Most tartani az irányt és a magasságot. A törzs alján már nyitva vannak a „szemeink” és szorgalmasan kattognak a felvevők. 5 húzást csinálunk egyre keletebbre haladva. Kifordulok és kezdem a sort keletről nyugatra. Ez szintén öt lesz,, egyre délebbre csúszva. Felvétel kész. Kamerák kikapcsolva. Fűtés kikapcsolva. Zsalu zárva. Emelkedünk. Magasság ismét 7000 méter. Új irány 110°. Balra lenn a Duna, a kanyar, ahol délnek fordul. Mi is. Újra süllyedünk. 6000 méter. 5000. 1l10. Kicsit korábban jöttünk a tervezettnél. Kamerák, fűtés, zsalu újra bekapcsolva. Lent a megszokott kép. A célpontokon mindenütt füst és tűz. Kezdem az első húzást. Hát tisztességes munkát végeztek a fiúk. Ég odalenn minden. A folyami kikötőnél az olajtartályok, beljebb a pályaudvar is lángol. Hatalmas találatok ülnek a sínek között. Néhány össze-vissza borogatott kocsisor is látszik. Fordulok. Kezdem az új sorozatot. A bombázók már messze járhatnak. A vadászok csíkjait még nem cibálta szét a szél... sőt egy-két madár most húz a kötelék után. Elkapott az átkozott! A jobb motorom rángat és durrog. A nyomjelző lövedékek csíkja előttem vágott le, de a sorozat vége már a motorburkolat alatt robbant. Fejrenyomom a gépet, vagy 500 métert zuhanunk, és közben forgatjuk a fejünket, honnét jöhet az áldás. Kiveszem a gépet és vitorlába lököm a már leállt motor légcsavarját. A navigátor a karom rángatja és felfelé mutat. A támadó gépnek a hasát látni, ahogyan balra tőlünk emelkedik. Egy Mustang! Világosan látom a csillagot Mustang! Kis híján lekalapált az őrült. Biztosan németnek nézett. Kellett nekünk sietni. Csak meg ne ismételje. Fordul és hátulról ránkzuhan. Próbálok billegtetni és rádión is hívjuk a mai kód szerint, de nem válaszol. Az utolsó pillanatban fejreáll és kifordul. Nem lőtt! Megúsztuk? Jobb motorom áll. Enyhén lógva a hazafelé vezető kurzuson repülünk. Tartom a magasságot, de a bal motor hengerfej hőmérője a piros vonalon remeg. Foggia még messze van! (Folytatjuk) Punka György A 60. dél-afrikai felderítő század egyik D.H. Mosquito gépe 15