Repülés, 1987 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1987-02-01 / 2. szám

típusú Teledyne Conti­­nentál­t, de folyadékhelté­­ses tolólégcsavaros, dugat­­­lyús motor került. E motort a Continentál cég a Penta­gon felkérésére, a pilótanél­küli felderítő eszközök gaz­daságos üzemeltetésére fej­lesztette ki. A motorok telje­sítménye mindössze 9­1,9 + 82 × 178,9 kW. Az első mo­tort csupán a fel- és le­szállás, az emelkedés és a manőverezés megkönnyíté­sére szánták, míg a hátsó motor a folyamatos repülést biztosítja. Több sikeres repülést vég­zett a Voyagerrel a 48 éves berepülőpilóta, Dick Rutan és társa, a 34 éves Jeane Yeager, aki szintén tapasz­talt sportrepülő. A sajtóhír­adások egy része szerint Jeane annak a Chuck Yeager­­nek a lánya, aki 1947. októ­ber 14-én ugyanerről a kali­forniai támaszpontról Bell X — 1 rakétarepülőgéppel fel­­szállva, először a világon lép­te át a hangsebességet. Má­sok szerint csupán névroko­nok. Törött szárnnyal Az Edwards légitámasz­pont 15 000 láb (4570 m­) hosszú betonjáról 1986. de­cember 14-én startoltak. A jelentős felszálló tömegű gé­pet a viszonylag kis teljesít­ményű motorok csak nagyon nehezen tudták felgyorsíta­ni. Mintegy 14 300 lábnyi (4360 m) távolság megtétele után sikerült Dicknek nagy nehezen a levegőbe emelni a Voyagert. Közben egy előre nem várt esemény is bekövetkezett. A hibás aero­dinamikai számítások miatt, a rendkívül nagy fesztávú szárny végei nekifutáskor többször a földnek ütődtek és a bal szárny zárólapja azonnal, a jobb később, a levegőben letörött. Szerencsére mindez a fel­szállás utolsó szakaszában történt, a gép rövidesen a levegőbe emelkedett és a letört végek nem befolyásol­ták jelentősen a repülési tu­lajdonságokat. A túlterhelt gép lassú emelkedéssel nyugati irány­ba fordult és a Csendes­óceán felett, nagyjából a Bak-térítő vonalát követve megkezdte a kör kilométe­reit morzsolni. A többszöri repülési kísérletek ellenére ez a repülés is szolgált meg­lepetésekkel. A nagy terhe­lésű, de egyben hajlékony konstrukció rendkívül rosz­­szul reagált a légmozgások­ra. Már az út elején kétség­telenné vált, hogy kerülni kell minden olyan helyzetet, amelyben erősebb légköri turbulenciára van kilátás. Színes display A repülés meteorológiai biztosítását az Edwards tá­maszpontról látták el. A Voyager műholdon keresztül állandó összeköttetésben volt a meteorológiai központtal, ahonnan állandóan figyelem­mel kísérték a rekorder gép útvonalát, és színes display­­re vetítve a pilóták megkap­ták az időjárási helyzetet. Annak ismeretében a Kínai­­tenger feletti, 600 mérföld átmérőjű „Marge” tájfunt jó előre a Fülöp-szigetek irá­nyában kerülték ki. Az útvonalon még sok más légköri képződményt kellett kerülniük, ezért az orrmotort a számítottnál jó­val hosszabb ideig kellett üzemeltetniük, ami megnö­velte az üzemanyag-felhasz­nálást. A Voyagert 28 000 mérföld (45 062 km) elmé­leti hatósugárra tervezték, de az iránymanőverek ezt lecsökkentették. A repülés során a személyzetnek sok­szor kellett keresnie az út folytatásához a legkedve­zőbb döntést. Afrika keleti partja előtt megkezdték a további emelkedést és Ke­nya felett már — oxigén­nel — 6000 m­ magasságban repültek. A nagyobb magas­ság lehetővé tette, hogy ke­vesebb irányhelyesbítést vé­gezzenek, a gépre veszélyes Kabin balett Útközben a Voyagert több­ször kísérték repülő barátok sportgépekkel, némi válto­zatosságot víve a repülésbe. Igaz, Dick és Jeane nem unatkozott. Állandó gondot jelentett, hogy a gép anten­narendszere nem a legstabi­­labban működött, és a sze­mélyzeti fülke méretei (100x230x60 cm) is ko­moly megpróbáltatások elé állították őket. Előre begya­korolt, több mozdulatból ál­ló koreográfiára volt szük­ségük, hogy például a pihenő és a szolgálatot adó helyet tudjon cserélni. A motorok rendkívül erős zaja növelte fáradtságérzetüket, így tör­ténhetett meg, hogy nem vették időben észre a hátsó motor túlmelegedését és csak megkésve láttak hozzá a hűtőfolyadék utántöltéséhez. A befejező szakaszra is jutott a meghibásodásokból: a „legnehezebb” esemény az elektromos üzemanyag-táp­­szivattyúk meghibásodása volt, kézipumpával kellett az üzemanyagot a kifogyasz­tó tartályba átszivattyúzni. Ám kilenc nap elteltével a Voyager szerencsésen leszállt ugyanarra a repülőtérre, ahonnan felszállt, csupán az ellenkező irányból érkezve. Ez idő alatt megtett 40 525 km-t, elfogyasztotta majd­nem az összes üzemanyagát. Pilótái legyőzték a rekord, a fáradtság, a technika kihí­vását. Győztek a Georing első körén. Valószínű, hogy már valahol készülnek má­sok a következő repülésre, a körre, a két sarkon át. P. .7. Repülő barát kíséri útján a Voyagert turbulens légköri nyék az útvonal alatt maradtak. képződmé­magassága

Next