Respublika, 1995. január-március (2. évfolyam, 1-13. szám)

1995-03-03 / 9. szám

CÍMLAP-HÁTTÉR létező jellege miatt meghaladja ezeket. A lap főszerkesztője, Nyírő András olyan szakmai folyóiratként definiálja, mely magáról az interaktív médiáról szól. Ol­vasói egyelőre „csak” néhány ezren az országból, a villanyszerelőktől az iroda­lomkritikusokig, a legkülönfélébb cso­portokból kikerülő emberek. - Nagyon sokan kimaradnak majd az információs társadalomból - mondja Nyírő -, ők élik tovább az életüket, a többiek viszont teremtenek egy hipergyors világot, mely óriási szabad­ságot jelent, ami persze csak akkor vá­lik értékké, ha tudnak valamit kezdeni ezzel a szabadsággal. ^ ♦ Kialakulóban van persze az a csoport is, mely a leggyorsabban ki tudta hasz­nálni az információs forradalom kedve­ző hatásait. Az új társadalmat működte­tő „tudásmunkások” (knowledge workers) alkotják ezt a réteget. Azok a jól képzett szakemberek, akik képe­sek alkalmazni az adatbankokban fel­halmozott tudást, és így egy-egy terület tudósaivá válnak. Lényegtelen, hogy ez az idegsebészet vagy az autószerelés, a professzionalizmus a fontos és a gyors átképezhetőség. Ők azok, akik már ma A jövő század regénye Kétszer vehettem részt az izgal­mas kísérletben. Egyszer Wa­shingtonban, egy laboratórium steril körülményeket teremtő fe­hér falai között, egyszer pedig Stockholmban, egy szállodai szo­ba barátságos miliőjében. Mindkét alkalommal egy új kommunikáci­ós rendszer bemutatása volt a lé­nyeg, modellálva annak a fejlő­désnek határok nélküliségét, amit a technika terén az ember példá­ul ebben a században, annak is a második felében elért. A modell bemutatására egy-egy médiakon­ferencia keretében került sor, sok mosolyt csalva mindannyiunk ar­cára, akik olyan országból érkez­tünk, ahol a médiumok alapvető működése és szabadsága sincs még biztosítva, ahol sokszor még faekék szántják a kommunikáció ugarát. Mosolyogtunk és persze irigykedtünk - hogy a végére már csak azt nézzük, hogyan lehet in­nen menekülni. A kísérlet technikai lényegének elmondása valószínűleg megha­ladná képességeimet, ezért erről csak annyit, hogy számítógép és televízió, távközlés és a világban - mint közös faluban - létező adat­bankok összekapcsolásáról van szó. Hívják ezt angolul DHS-nek (Direct Home Satellite) - ami annyit tesz, hogy a műholdas összeköttetéssel érkező vala­mennyi információ lebontható és továbbítható minden egyes háztar­táshoz külön-külön mint meg­annyi önálló számítógép-terminál­hoz - vagy Global Village-nek, ami azt jelenti, hogy a telefonok, a fax, a közös számítógéprendszerek és a műholdak révén egyszerűen megszűnnek a határok, melyek amúgy csak a politikusok számá­ra érdekesek, a földgolyó teremt­ményei valamennyien egy közös falu lakóiként élhetik életüket. Stockholmban a játék kedvéért úgy döntöttek (döntöttünk), hogy két napig vessük alá magunkat az egész kísérletnek, s közben feled­kezzünk el arról, hogy a falakon túl még egy másik világ létezik. Használhattuk, használnunk kel­lett a rendszer minden elemét, nem visszakozhattunk az ismert kézműves módszerekhez. Mit is jelentett ez? A konferen­cia egyik munkanapja végén - ahogyan ez általában egy dolgos nap után mindannyiunkkal történ­ni szokott - hazatértünk „laká­sunkba". (Természetesen a techni­kai eszközök használatára előző­leg kioktattak bennünket.) A la­kásban a legfeltűnőbb egy speciá­lis szerkezet volt, melyet televíziós készülék és személyi számítógép öszvérének nevezhetnénk legin­kább. Irányítására megint csak egy hibrid szolgált, olyan készülék, mely a PC-k (személyi számító­gépek) klaviatúráját, kurzorait, il­letve a tv-készülék távirányítóját egyesítette magában. Ott állt a monstrum, akkor még nagyon ba­rátságosan, a szoba közepén, hí­­vogatóan kínálva önmagát, amo­lyan technikai prostituáltként. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, azonnal belevetettem magam az élvezetekbe. A készülék bekapcsolásakor digitális animációval kreált „igazi” ember jelent meg a képernyőn, köszöntött otthonomban, érdeklő­dött egészségem és kedvem iránt. Aztán megkért, hogy mutatkoz­zam be, azaz adjam meg a jelsza­vamat (password), amelynek ré­vén bejuthatok az egész rendszer­be. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a modell értelmében jelszavam egyszersmind hitelkár­tyám aktiválását is jelentette, hi­szen minden további igénybe vett szolgáltatás ellenértékét a rendszer azonnal lehívta képzeletbeli ban­komból.) Amikor ezen a furcsa be­mutatkozáson túlestünk, házigaz­dám mintha elbizonytalanodott volna. - Mi baj? - gépeltem be a fi­gyelmes férj obuigát kérdését. - Tetszem neked? - kérdezett vissza a szőke, északi típusú géphölgy. 20 ♦ 1995/9 RESPUBLIKA

Next