Révai Nagy Lexikona, 2. kötet: Arány-Beke (1911)
A, Á - Asztrognózia - Asztrográf - Asztrolatria - Asztrológia - Asztromantia - Asztrometeorológia - Asztrometria - Asztron - Asztronómia
Asztrognózia — 217 — latával foglalkozik. A két tudomány együttvéve alkotja azt, amit közönségesen csillagászat név alatt szokás összefoglalni. Az A.-t, ama számos feladat szerint, amelyeknek megoldása körébe tartozik, több ágra szokás felosztani. A praktikus A. felöleli mindazt, ami a közvetlen megfigyelésre vonatkozik, míg az elméleti A. a megfigyelések szolgáltatta anyagból levonja azokat a törvényeket, amelyek az emberi ész számára az ég jelenségei között fennálló összefüggéseket reprezentálják. A praktikus A. részei: a megfigyelő A., amely az égitestek közvetlen megfigyelését ismeri feladatául, míg a számító A. numerikus számítás által értékesíti az elméleti A. eredményeit a praktikus A. és a mindennapi élet számára. A megfigyelő A.-ban szokás megkülönböztetni az asztrometriát v.mérő A.-t,amely közvetlenül megméri az égitestek látszó helyeit az éggömbön, foglalkozik az idő- és geográfiai helymeghatározással és A.-i megfigyeléseknél használatos műszerek elméletével és asztrofizikát (1. o.). Az elméleti A. három főrészre oszlik: szférikus A.-ra, teorikus A.-ra és égi mechanikára. A szférikus v. gömbi A. elméleti alapon tárgyalja az égitestek helyzetét az égen képzelt bizonyos körökhöz és pontokhoz képest (A.-i koordináta-rendszerek). Nevét onnét nyerte, mert az égnek látható fele reánk üres félgömb (lat. sphaera gömb) benyomását teszi, melynek középpontját a megfigyelő foglalja el. Ide tartoznak az égitestek látszó napi és évi mozgásai, a precesszió, notáció, parallaxis, és refrackió aberráció tanulmányozása és a megfigyelések felhasználása a hely és az idő meghatározására. A teorikus A. az égitestek látszó mozgásából levezeti a térben végbemenő valóságos mozgást és megtanít arra, miként lehet valamely tetszés szerinti elmúlt. jövő időpontra kiszámítani az égitestek helyét az égen, a Nap-és Hold-fogyatkozásokat, csillagfedéseket, elvonulásokat. Fő feladata a bolygók és üstökösök napkörüli pályájának, a holdak bolygójuk körüli pályájának, valamint a kettős és többszörös csillagok pályájának meghatározása a megfigyelésekből. Végül az égi mechanika (régebben fizikai A-nak is nevezték) tanulmányozza az égitestek valóságos mozgásának törvényeit, azokat a mechanikai erőket, melyek e mozgásokat szabályozzák, azokat a változásokat, amelyeket az égitestek egymás pályájában előidéznek (perturbációk), az égitestek rotációját, alakjukat és annak változásait (árapály). Az égi mechanika az A.-nak mintegy betetőzése és a legszorosabb összefüggésben áll a felsőbb matematikával, amellyel együtt fejlődött és fejlődik. Az A. története az ókorban. Az A. története visszanyúlik az emberiség történetének legrégibb korába. A legrégibb A.-i komoly megfigyelésekkel a kínaiak dicsekedhetnek. Évkönyveik 2697. Kr. e. megfigyelt napfogyatkozásról tesznek említést. 1100-ban Kr. e. Tsu-Kong császár gnomonnal meghatározta az ekliptika ferdeségét. Igen fontosak a kínai üstökös-megfigyelések, amelyek XVII. sz.-beli jezsuita misszionáriusok révén lettek ismeretesekké s amelyeket Pingré, Burckhardt és mások dolgoztak fel. Az egyiptomiak csillagászati ismereteiről keveset tudunk. Az év hosszát 365 napnyinak vették fel és ismerték a Sothis-periodust, 1460 évet, melynek lefolyása után a Sirius (Soth) csillag ismét együtt kel a Nappal az év ugyanazon napján, k.káldokuk eléggé kiterjedt A.-i ismereteik voltak.Tőlük származik az állatöv jegyeinek elnevezése és beosztása és ismerték az ú. n. Szároszperiódust, mely szerint a nap- és holdfogyatkozások 18 év leforgása múlva ugyanolyan sorrendben ismétlődnek. A hinduk is tettek csillagászati megfigyeléseket, de ezek nem oly régiek, mint sokáig hitték. A görögök híres filozófusai, kik szívesen spekuláltak minden megfigyelés elkerülésével, az ég legegyszerűbb tüneményeit sem tudták helyesen magyarázni s kozmogóniáik csak a mesék irodalmát növelték. Egy napfogyatkozás bekövetkezésének megjóslása Thales által Kr. e. 585 máj. 28-ára valószínűleg a káld Szárosz alapján történt. Midőn 434 körül Kr. e. a naptárban 15 napnyi különbség mutatkozott, Meton a naptár javítását akként eszközölte, hogy 19 Nap-évet 235 Hold-hónappal tett egyenlővé. Sokrates és Platón még kételkedtek a tudományos A. lehetőségében. Az A. fejlődése az alexandriai akadémia alapításával kezdődik (300 körül Kr. e.). Aristyllos és Timocharis voltak ennek első asztronómusai. Az állócsillagok helyeit sphaera armillaris-szal határozták meg. Szamoszi Aristarchos megfigyelte a napfordulásokat s az első volt, aki tényleges mérések alapján kísérletet tett, hogy meghatározza, hányszor messzebb van tőlünk a Nap, mint a Hold. Eredménye lábas volt, 19-et talált a valóságos 387 helyett. Ellenben eléggé helyesen határozta meg, hogy a Hold átmérője a Földének csak harmadrésze. Aristardos azt is tanította, hogy a Nap és az állócsillagok mozdulatlanok,hogy a Föld a Nap körül kering és egyúttal tengelye körül is forog, és hogy a Föld pályájának átmérője az állócsillagok távolságaihoz képest elenyészően kicsiny. Eszerint Aristarchos Copernicus első előfutárja, Eratosthenes (276—195 Kr. e.) sphaera armillaris-szal figyelte meg a csillagok átmeneteit a meridiánon, az ekliptika ferdeségét 23° 51' 15"nyinek találta. Ő kísérelte meg először, hogy fokmérés alapján a földgömb valódi nagyságát meghatározza. Archimedes-x(A és Apollonios-ról, az ókor e két kiváló matematikusáról megemlítendő, hogy az első egy planetáriummal kísérletezett, l. utóbbi pedig ú. n. epiciklusokkal igyekezett megmagyarázni a bolygók mozgását az égen. Apollonios munkái a kúpszeletekről igen nagy fontossággal voltak az A. fejlődésében Kepler idejekor. Az ókor legkiválóbb asztronómusa a nikeai Hipparchos (200 körül Kr. e.). Megállapította az évhosszát, az ekliptika ferdeségét, a Hold és a Nap útját, számos állócsillag helyét. Az év hosszának megállapítása céljából saját megfigyeléseit a napfordulásokról összehasonlította Aristarchos-éivel s az év tartamául 365 nap 5 óra 55 perc 12 másodpercet talált. Az év hosszának pontosabb meghatározására előnyösebbnek találta a napéjegyének megfigyelését. Felismerte az évszakok egyenlőtlenségét, a Hold és a Nap a földtől való távolságainak változóságát, meghatározta a Hold-pálya hajlását az ekliptikához és megmutatta, hogy a Nap és a Hold távolságait (parallaxisát) a fogyatkozásokból lehet kiszámítani. Egyik legfontosabb Asztronómia