Révai Nagy Lexikona, 11. kötet: Jób-Kontúr (1914)
K - Kallipygos - Kallirhoe - Kallisthenes - Kallisto - Kallistratos - Kallitipia - Kalliwoda - Kallmorgen - Kalló - Kálló - Kallócserebogár - Kallon - Kallós - Kallós
Kallipygos — 161 — Kallipygos (a. m. szépfajú), a nápolyi múzeum egyik híres Aphrodité - szobrának mellékneve, melyben az istennő kecses fordulattal s ruháját félrehúzva, hátsó testének szépségét szemléli. A szobor eredetije alighanem Szirakuzában állott, mint két nővér fogadalmi ajándéka, akik hátsó testük szépsége révén jutottak férjhez és vagyonhoz (Athenaeus XIII, 80, 554 C.) Valószínű,hogy maga a K. melléknév, melynek Kalligroutos alakját is ismerjük, az Aphrodité-kultusz egy ősrégi formájával áll kapcsolatban. Kallirhoe (gör. a. m. szépfolyású), a görög mitológiában számos vizi nimfa neve. A leghíresebb közülök Acheloos folyamisten leánya, ki férjét, Alkmaiont a halálba kergeti, midőn tőle Harmónia ékszereinek megszerzését követeli (1. Alkmaion). Szent rendeltetésű vagy gyógyító erejű forrásokat is K.-nak neveztek a nimfa nevéről. Híres volt pl. az athéni K. nevű forrás, melynek vizét szertartások céljára használták, továbbá a görög íróktól ugyancsak K.-nak nevezett meleg gyógyforrás Moabban, melynek vizétől Heródes zsidó tetrarcha gyógyulását várta utolsó betegségében. Kalisthenes (latinosan Gallisthenes), görög történetíró Olynthosból, szül. Kr. e. 360 táján. Aristoteles unokaöccse és tanítványa. Elkísérte II. Sándort ázsiai hadjáratára. II. Sándor igen kedvelte, de mikor K. vonakodott előtte perzsa szokás szerint arcra borulni, mint összeesküvőt börtönbe vettette, ahol 328 táján meghalt. Hellén történetében megírta a 30 év történetét (387— 357), a szent háborút (355—346) és II. Sándor hadjáratait. Ezekből, valamint természettudományi munkáiból csak gyér töredékek maradtak (Geier, Alexandri historiarum scriptores). Nevét viseli egy N. Sándorról szóló regényes történet, a középkori N. Sándor-regény főforrása, mely azonban a Kr. u. II. v. III. sz.-ból való (ezért Pseudo-K). V. O. Westermann, De Callisthene (Leipzig 1838—42). Zacher, Pseudo-K. (Halle 1867). Kallisto (latinosan Gallisto), a görög mitológiában Artemis istenasszony vadásztársnője, Zeus egyik kedvese és tőle Arkas anyja. Egyszer — a mondában zavarosan hagyományozott okból — medvévé változik s ekkor saját fia üldözőbe veszi és megöli. Erre Zeus az anyát és fiát csillagképnek (Nagy- és Kismedve) az égboltra helyezi. Kallistratus (latinosan Callistratus), 1. athéni hadvezér és szónok, Iphikratesszel és Timotheosszal együtt Theba ellensége és inkább Spártának barátja. Hat évig (Kr. e. 372—366) volt Athén politikai vezére, de mivel Theba-ellenes álláspontja hazájának anyagi károkat okozott, bevádolták s bár oly fényesen védte álláspontját, hogy állítólag beszédeinek hatása buzdította Demosthenest a szónoki pályára, csak önkéntes számkivetése mentette meg a halálos ítélettől (361). Midőn pedig Makedóniából visszatért Athénbe, kivégezték. — 2. K. görög rétor, talán a Kr. u. III. sz.-ból. Philostratos nyomán (1. o.) 10 kiváló szoboralkotás leírása maradt reánk, de modoros stílusa nem ad róluk szemléletes képet. Kallitpia, fotográfiai papírmásolatok készítésére szolgáló eljárás ezüst- és vassak segélyével. Kalliwoda, Johannes Wenzeslaus, cseh hegedűvirtuóz és zeneszerző, szül. Prágában 1801 febr. 21., megh. Karlsruheban 1866 dec. 3.1823-1853-ig Donau-Eschingenben Fürstenberg herceg karnagya. Hangverseny- és kamarazeneműveket, 7 szimfóniát, nyitányokat, számos hegedűdarabot írt. K. a szerzője a népszerű Deutsches Lied der Oesterreicher-nek. — Fia, Wilhelm, zongoraművek és dalok szerzője, szül. Eschingenben 1827 júl. 19., megh. 1893 szept. 8. Karlsruheban, ahol 1853—75-ig udvari karnagy volt. Kallmorgen, Friedrich, német festő, szül. Altonában 1856 nov. 15. Eleinte a düsseldorfi akadémián, majd Karlsruhéban Gude, később Baisch és Schönleber vezetése alatt képezte ki magát tájfestővé. 1902 óta a berlini művészeti akadémia tanára. Nevezetesebb művei: Vasárnap a pusztán; Húsvéthétfő; Vak zenész; Falusi tűzvész; Karlsruhei vásár; Mihály-templom Hamburgban stb. Egy kötet útleírást is kiadott: Ins Land der Mitternachtssonne. Tagebuch eines Malers címmel (Leipzig 1899). — Felesége Margarete Hormuth K. (szül. 1858 aug. 22.) csendéletfestő. Kalló, gyapjuáruk tömörítésére szolgáló gép, 1. Csinozás. Kálló, kisk. Nógrád vm. sziráki j.-ban, (1910) 2306 magyar lak., postahivatallal, u. t. Aszód. — L. még Kiskalló, Nagykálló, Szuhakálló. Kallócserebogár (állat), más néven: aratóbogár v. csapócserebogár, 1. Cserebogarak. Kallón, görög szobrász, I. Kalon. Kallós, kisk. Zólyom vm. beszterczebányai j.-ban, (1910) 216 tót lak., u. p. és u. t. Zólyomlipcse. Kallós, 1. Ede, szobrász, szül. Hódmezővásárhelyen 1866. Eleinte az orsz. iparművészeti iskolában tanult, aztán államdíjjal Párisba ment, hol Chapu vezetése alatt harmadfél évet töltött. Párisból visszajövet a Képzőművészeti Társulat téli tárlatán állította ki Dávid c. szobrát, melyért a Nadányi-féle ösztöndíjat nyerte el. Ezután a monumentális szobrok és művészi síremlékek egész sora került ki műhelyéből, ilyenek: Irányi sírja (1891); Erkel Ferenc Gyulán (1896); Kölcsey Ferenc Nagykárolyban (1897); Szent István szobra Palánkán (1897); Bessenyei György szobra Nyíregyházán (1899); a hat ezredévi emlék közül a pusztaszeri és zoborhegyi emlékek szobrász munkáit készítette. A Kozma-síremlék (1902, Bökk-díj a Műcsarnokban), Erkel Ferenc sírja (1904), Jankó Jánosé (1905) Budapesten, s legnagyobb műve, amelyet Márkus Géza építésszel és Teles Ede szobrásszal együtt készített. Vörösmarty Mihály emlékszobra Budapesten (telepi, 1908). A Kossuth-szobor Hódmezővásárhelyen, a Vadnai- és Bánffy-síremlék a kerepesi temetőben, a marosvásárhelyi kultúrpalota szobrászati ékességei a legújabb alkotásai. Képmásai közül említjük Tóth László festőművész, Prohászka Ottokár püspök, Márkus Géza arcképét stb. Budapest székesfőváros K.-t a monumentális szobrászat terén kifejtett tevékenységéért a Ferenc József jubileumi díjjal tüntette ki. 2. K. Ede, tanár és író, szül. Budapesten 1882 júl. 22.1910 óta a M. T. Akadémia klassz.-filológ. Révai Nagy Lexikona, XI. köt. Kallós