Révai Nagy Lexikona, 13. kötet: Lovas-Mons (1915)
M - Mithridatium - Miticzky - Mitidzsa - Mitigantia - Mitilene - Mitilotoxin - Mitisz-ötvény - Mitisz-zöld - Mitjekinszkaja Sztanica - Mitla - Mitochondria - Mitografusok
Mitológia — 808 — Mitológia (tkp. mythologia, a gör. jiestos, [hitrege] és mogos [tan] szavakból), egyrészt a. m. valamely nép, illetőleg népcsalád hitregéinek összessége, másrészt a. m. a hitregékre vonatkozó tudomány. Az első értelemben vett M.-k közül a legfejlettebb anyagfeldolgozással rendelkeznek a görög, a római, a germán és a szláv M. A mult században szokás volt ezenkívül indogermán M.-ról is beszélni, vagyis azt feltételezni, hogy az indogermán népcsalád (1. Indogermánok) már a népekre oszlás előtt kifejlett M.-val rendelkezett, melyet az egyes népek a maguk lakhelyükre elvittek és tovább fejlesztettek. Ennek a felfogásnak, mely az egyes indogermán népek M.-jának kétségtelenül szellemes, de igen erőltetett egybevetésével s a nevek fantasztikus származtatásával és magyarázásával sokáig nagy hatást gyakorolt, ma alig van komoly követője. Az ugor népek közül a finnek és vogulok s némi részben a magyarok ősi M.-járól állnak adatok a rendelkezésünkre, a sémi népeknek a héber és mohamedán monoteizmust megelőző és azt kisérő M.-i képzetei is feldogozás alatt állnak. (Mindezekről 1. a megfelelő címszókat). Nagyon fellendült továbbá újabban azoknak a mitikus alakulatoknak vizsgálata is, melyek a görög és latin M.-ból a keresztény képzetvilágba átmentek. A M.-nak, mint a mítoszokra vonatkozó tudománynak módszerét illetőleg kiemelendő, hogy a mult század végéig a legfontosabb feladatnak a mítoszok értelmezését tekintették. E tekintetben az egyik irány, melyet a Kr. e. 300 körül élt Euemeros (1. o.) óta lehet nyomon kísérni, a mítoszokban történeti jelenségek lerakódását látja. Ezen irány mellett, melynek általános érvénye hitelét vesztette, de mely mégis nem egy mitikus alakulat történeti gyökeréhez vezet, igen elterjedt volt még a mult században a szimbolisztikus értelmezés, mely a mítoszokban részint természeti (égi, vulkanikus stb.) jelenségek megfigyelésének, részint erkölcsi tanoknak allegorikus lerakodását látta. Bár kétségtelen, hogy némely mítosz egész átlátszóan nem egyéb, mint valamely természeti tünemény fantasztikus allegóriája, mégis a természeti mítosz-magyarázat általános érvényét egyrészt annak felismerése döntötte meg, hogy a természetbe való belemélyedés, melyet ez az irány a kezdetleges lét számára feltételez, csak a kultúra magasabb fokán következik be, másrészt a kritika jogosan felháborodott azokon az erőszakos értelmezéseken, melyekkel ez az iskola a maga álláspontját érvényesítette. (Ez iskola legfőbb képviselője Max Müller, kinek tanait ügyes népszerűsítők, főként Cox, a köztudatba is átvitték). Ami pedig a mítoszoknak erkölcsi eszmék alegóriáiként való felfogását illeti, ez az eljárás, melynek első alkalmazói a görög stoikusok voltak, a történeti felfogással jut ellentétbe, mikor saját kora erkölcsi felfogásának kifejeződését keresi egy ettől messze távolálló kor termékeiben. E szimbolisztikus M.-val kapcsolatos az a misztikus M.-i felfogás, melyet a kereszténység első századainak egyházatyái vallottak s mely szerint a pogány hitregék az isteni őskinyilatkoztatásnak elhomályosult és eltorzult képei. Ezt a misztikus elfajulási elméletet a mult század első felében uralkodó romantikus szellemáramlat újra felkarolta s különösen Greuzer munkája alapján igen népszerűvé tette. Ezekkel az értelmező M.-i hipotézisekkel szemben az újabb M.-i iskola, mely Tyler és Lang angol tudósokat tekinti mestereinek, nem keres alapértelmet a mítoszokban, hanem egyszerűen azokat az általános emberi érzéseket és ösztönszerű alaphajlamokat kutatja, melyekből a mítoszok fakadnak s ezért ez iskolát antropológiainak szokás nevezni. Míg a fent ismertetett irányok úgyszólván kizárólag a nagy kulturnépek M.-i képződményeit vizsgálták s ezekből vezették le elméletüket, addig az újabb irány sokkal nagyobb súlyt helyez az ú. n. primitiv népekről a néprajzi kutatások alapján újabban kimeríthetetlen bőségben rendelkezésre álló adatokra, mert ezekből a mítoszok lelki alapját tisztábban szemlélheti. Míg ezenkívül a régi iskolák a mítoszokat a vallásos hittől különállóknak tekintették, addig az újabb irány a mítoszok közül különválasztva azokat, melyek a költők szabad képzeletének gyümölcsei vagy egyéb tudatos gondolkodás eredményei, a többit a mítoszalkotó néplélek istenhitének közös talaján igyekszik megérteni. Ennek az antropológiai iránynak jelenleg leginkább elfogadott eredménye az, hogy minden mitikus (és egyben vallási) képződésnek az alapja az animizmus, vagyis a testtől különálló lélek (lat. animus) fogalma, mely a primitív gondolkodásban az álom és a halál jelenségei következtében alakult ki. Ebből a fogalomból kialakult a testi világgal párhuzamos szellemvilágnak, a démonok világának a képzete, vagyis az a gondolat, hogy a meghaltak lelkei az élők között járnak (innen az ősök tisztelete) és hogy nemcsak az ember, hanem az állat, növény és az élettelen tárgy is ily szellemek lakhelye. Az animizmus egyik nyivánulása a totemizmus, állatoknak ősökként való tisztelete és a fetisizmus, élettelen tárgyaknak istenekként való imádása. Az animizmusnak mint egyetlen magyarázó elvnek alkalmazásával ugyan igen sok számottevő tudós nem ért egyet, mégis a M.-i problémák antropológiai alapon való kezelése ma már általánosnak tekinthető. Legújabban egyesek az animizmust nem hajlandók a vallási és M.-i képződések legősibb alapjának tekinteni, hanem azt vallják, hogy az animisztikus gondolatkört bizonyos kapcsolatoknak az átérzése előzte meg, melyeket az összefüggésben tapasztalt jelenségek között a kezdetleges gondolkodás megteremtett , melyeknél fogva a primitív ember a jelenségek előidézőiül bizonyos varázserőket képzelt el magának. Az ilyfajta összefüggések között a francia Durkheim iskolája szerint a legfontosabbak a társas élet kapcsolatai. Irodalom. Csak a cikkben ismertetett elméletek irányító alkotásait említjük a fenti ismertetés sorrendjében: Max. MUller, Physical Religion, London 1891 ; Crenzer, Symbolik n. Mythologie d. alten Völker, Leipzig 1810—12 (ellene : Voss, Antisymbolik, Stuttgart 1824—6); Tyler, Primitive Culture, 1871; Lang, Myth, Ritual and Religion, London 1899 . Durkheim iskolájának munkálatai L'anne sociologique címmel jelennek meg (eddig 11 köt.). Valamennyi M.-i irány ismertetése és kritikája Wundt, Völkerpsychologie, IV. köt. 2. kiad. 1910, Leipzig). Mitológia