Révai Nagy Lexikona, 13. kötet: Lovas-Mons (1915)

M - Mithridatium - Miticzky - Mitidzsa - Mitigantia - Mitilene - Mitilotoxin - Mitisz-ötvény - Mitisz-zöld - Mitjekinszkaja Sztanica - Mitla - Mitochondria - Mitografusok

Mitológia — 808 — Mitológia (tkp. mythologia, a gör. jiestos, [hitrege] és mogos [tan] szavakból), egyrészt a. m. valamely nép, illetőleg népcsalád hitregéinek összessége, másrészt a. m. a hitregékre vonatkozó tudomány. Az első értelemben vett M.-k közül a legfejlettebb anyagfeldolgozással rendelkeznek a görög, a római, a germán és a szláv M. A mult században szokás volt ezenkívül indogermán M.-ról is beszélni, vagyis azt feltételezni, hogy az indo­germán népcsalád (1. Indogermánok) már a népekre oszlás előtt kifejlett M.-val rendelkezett, melyet az egyes népek a maguk lakhelyükre elvittek és tovább fejlesztettek. Ennek a felfogás­nak, mely az egyes indogermán népek M.-jának kétségtelenül szellemes, de igen erőltetett egy­bevetésével s a nevek fantasztikus származtatá­sával és magyarázásával sokáig nagy hatást gyakorolt, ma alig van komoly követője. Az ugor népek közül a finnek és vogulok s némi részben a­ magyarok ősi M.-járól állnak adatok a rendel­kezésünkre, a sémi népeknek a héber és moha­medán monoteizmust megelőző és azt kisérő M.-i képzetei is feldogozás alatt állnak. (Mindezekről 1. a megfelelő címszókat). Nagyon fellendült továbbá újabban azoknak a mitikus alakulatok­nak vizsgálata is, melyek a görög és latin M.-ból a keresztény képzetvilágba átmentek. A M.-nak, mint a mítoszokra vonatkozó tudo­mánynak módszerét illetőleg kiemelendő, hogy a mult század végéig a legfontosabb feladatnak a mítoszok értelmezését tekintették. E tekintetben az egyik irány, melyet a Kr. e. 300 körül élt Euemeros (1. o.) óta lehet nyomon kísérni, a mítoszokban történeti jelenségek lerakódását látja. Ezen irány mellett, melynek általános érvénye hitelét vesztette, de mely mégis nem egy mitikus alakulat történeti gyökeréhez vezet, igen elterjedt volt még a mult században a szimbolisz­tikus értelmezés, mely a mítoszokban részint természeti (égi, vulkanikus stb.) jelenségek meg­figyelésének, részint erkölcsi tanoknak allegorikus lerakodását látta. Bár kétségtelen, hogy némely mítosz egész átlátszóan nem egyéb, mint valamely természeti tünemény fantasztikus alle­góriája, mégis a természeti mítosz-magyarázat általános érvényét egyrészt annak felismerése döntötte meg, hogy a természetbe való belemélye­dés, melyet ez az irány a kezdetleges lét számára feltételez, csak a kultúra magasabb fokán követ­kezik be, másrészt a kritika jogosan felháborodott azokon az erőszakos értelmezéseken, melyekkel ez az iskola a maga álláspontját érvényesítette. (Ez iskola legfőbb képviselője Max Müller, kinek tanait ügyes népszerűsítők, főként Cox, a köz­tudatba is átvitték). Ami pedig a mítoszoknak erkölcsi eszmék alegóriáiként való felfogását illeti, ez az eljárás, melynek első alkalmazói a görög stoikusok voltak, a történeti felfogással jut ellentétbe, mikor saját kora erkölcsi felfogá­sának kifejeződését keresi egy ettől messze távol­álló kor termékeiben. E szimbolisztikus M.-val kapcsolatos az a misztikus M.-i felfogás, melyet a kereszténység első századainak egyház­atyái vallottak s mely szerint a pogány hitregék az isteni őskinyilatkoztatásnak elhomályosult és eltorzult képei. Ezt a misztikus elfajulási elméle­tet a mult század első felében uralkodó roman­tikus szellemáramlat újra felkarolta s különösen Greuzer munkája alapján igen népszerűvé tette. Ezekkel az értelmező M.-i hipotézisekkel szem­ben az újabb M.-i iskola, mely Tyler és Lang angol tudósokat tekinti mestereinek, nem keres alapértelmet a mítoszokban, hanem egyszerűen azokat az általános emberi érzéseket és ösztön­szerű alaphajlamokat kutatja, melyekből a míto­szok fakadnak s ezért ez iskolát antropológiai­nak szokás nevezni. Míg a fent ismertetett irá­nyok úgyszólván kizárólag a nagy kulturnépek M.-i képződményeit vizsgálták s ezekből vezették le elméletüket, addig az újabb irány sokkal nagyobb súlyt helyez az ú. n. primitiv népekről a néprajzi kutatások alapján újabban kimerít­hetetlen bőségben rendelkezésre álló adatokra, mert ezekből a mítoszok lelki alapját tisztábban szemlélheti. Míg ezenkívül a régi iskolák a míto­szokat a vallásos hittől különállóknak tekintették, addig az újabb irány a mítoszok közül külön­választva azokat, melyek a költők szabad képzele­tének gyümölcsei vagy egyéb tudatos gondol­kodás eredményei, a többit a mítoszalkotó néplé­lek istenhitének közös talaján igyekszik meg­érteni. Ennek az antropológiai iránynak jelenleg leg­inkább elfogadott eredménye az, hogy minden mitikus (és egyben vallási) képződésnek az alapja az animizmus, vagyis a testtől különálló lélek (lat. animus) fogalma, mely a primitív gondol­kodásban az álom és a halál jelenségei következ­tében alakult ki. Ebből a fogalomból kialakult a testi világgal párhuzamos szellem­világnak, a démonok világának a képzete, vagyis az a gondo­lat, hogy a meghaltak lelkei az élők között jár­nak (innen az ősök tisztelete) és hogy nemcsak az ember, hanem az állat, növény és az élettelen tárgy is ily szellemek lakhelye. Az animizmus egyik nyivánulása a totemizmus, állatoknak ősökként való tisztelete és a fetisizmus, élet­telen tárgyaknak istenekként való imádása. Az animizmusnak mint egyetlen magyarázó elv­nek alkalmazásával ugyan igen sok számottevő tudós nem ért egyet, mégis a M.-i problémák antropológiai alapon való kezelése ma már álta­lánosnak tekinthető. Legújabban egyesek az animizmust nem hajlandók a vallási és M.-i kép­ződések legősibb alapjának tekinteni, hanem azt vallják, hogy az animisztikus gondolatkört bizo­nyos kapcsolatoknak az átérzése előzte meg, melyeket az összefüggésben tapasztalt jelenségek között a kezdetleges gondolkodás megteremtett , melyeknél fogva a primitív ember a jelenségek előidézőiül bizonyos varázserőket képzelt el ma­gának. Az ilyfajta összefüggések között a francia Durkheim iskolája szerint a legfontosabbak a társas élet kapcsolatai. Irodalom. Csak a cikkben ismertetett elméletek irányító alkotásait említjük a fenti ismertetés sorrendjében: Max. MUl­ler, Physical Religion, London 1891 ; Crenzer, Symbolik n. Mythologie d. alten Völker, Leipzig 1810—12 (ellene : Voss, Anti­symbolik, Stuttgart 1824—6); Tyler, Primitive Culture, 1871; Lang, Myth, Ritual and Religion, London 1899 . Durk­heim iskolájának munkálatai L'anne sociologique címmel jelennek meg (eddig 11 köt.). Valamennyi M.-i irány ismer­tetése és kritikája Wundt, Völkerpsychologie, IV. köt. 2.­ kiad. 1910, Leipzig). Mitológia

Next