Révai Nagy Lexikona, 13. kötet: Lovas-Mons (1915)

M - Mária

Mária — 408 — férjhez ment XV. Lajos unokájához, Lajos dau­phinhez (a későbbi XVI. Lajoshoz). Már kezdettől fogva népszerűtlen volt új hazájában osztrák származása és mulatni vágyó természete miatt, bár jószívű és tiszta erkölcsű nő volt. 1774-ben lépett trónra férje, s M. ezután is, nem törődve az ország nyomoruságával, pazarlásaival még jobban maga ellen ingerelte a közvéleményt. Na­gyon sokat ártott jó hírnevének a hirhedt nyakékper (1. o.), melyben azonban teljesen ár­tatlan volt. A nemzetgyűlés összeillése óta (1789) még gyűlöltebb lett a nép előtt, mert neki tulaj­donították az udvar összes reakcionárius intéz­kedéseit, melyek az alkotmányosság ellen irá­nyultak. Már 1789 okt. 5—6. éjjelén komoly veszélyben forgott élete, mikor a párisi nép Versaillesba nyomult, Párisban pedig állandóan ki volt téve a nép gúnyolódásainak és szidalmai­nak (Madame Vétó). 1791 jún. 6 is részt vett férje szerencsétlen kimenetelű menekülésében. 1792 aug. 20. családjával együtt a nemzetgyűlés termébe menekült a Tuileriákat ostromló nép elől. Ezután a Temple-ba vitték az egész királyi családot, hol M.-t 1792 elválasztották férjétől. 1793 júl. 3. elszakították tőle gyermekeit, aug. 1. pedig a Templeből a Conciergerie fogházba vitték. Itt oly embertelenül bántak vele, hogy rövid idő alatt megőszült s a sok sírástól majd­nem megvakult. A halálát sürgető jakobinusok követelésére 1793 okt. 14. a forradalmi törvény­szék elé állították. A szerencsétlen asszony itt nagy lelki nyugalommal védekezett és felhábo­rodva utasította vissza az ellene emelt gyaláza­tos vádat. Halálra ítélték s okt. 16. déltájban vitték a vesztőhelyre egy kétkerekű kordon a tömeg gúnyolódásai közt. M. nagy lelki nyugal­mat tanúsított utolsó óráiban és bátran halt meg. Holttestét a St. Madeleine temető mész­gödrébe dobták. 1815-ben meglevő maradványait a saint-denisi sírboltba vitték, hol díszes sír­emléket emeltek sírja fölé. V. ö. Madame Gam­pan, Mémoires sur la vie privée de Marie An­toinette (Paris 1891, új kiad.); de Nolhac, La reine Marie Antoinette (1898, 8. kiad.); de la Rocheterie, Marie Antoinette (1905, 3. kiad., németül is); Lescure, Marié Antoinette et sa fa­mille, d'aprés les nouveaux documents (1888, 5. kiad.); Brunier, Marié Antoinette, Königin von Frankreich und Navarra (Wien, 1903—1905, 3 rósz); Lenotre, La captivité et la mort de Marié Antoinette (1902,2. kiad.); Tourneux, Marié An­toinette devant l'histoire(1901,2 köt., bibliográfia). Levelezésének egy részét Arneth és Geffroy adták ki (Paris 1873—74,3 köt.), teljes és hiteles kiadá­sát pedig de la Rocheterie és de Beaucourt bocsá­tották közre (Paris, 1895—96, 2 köt.). 40. M. Lujza, francia császárné, II. Ferenc római-német császár és magyar király legidő­sebb leánya, szül. Bécsben 1791 dec. 12., megh. Pármában 1847 dec. 17. Napoleon császár, mi­után első feleségétől, Jozefintől elvált, őt sze­melte ki feleségének. M., bár nem szívesen, de a politikai kényszernek engedve, beleegyezett e házasságba s 1810 ápr. 2. Párisban egybekelt Napoleonnal. A császár rendkívül gyengéden bánt vele s még nagyobb lett a szeretete M. iránt, mi­kor ez 1811 márc. 20. a várva-várt trónörököst, II. Napoleont (1. o.), a római királyt szülte. Férjé­nek későbbi bukását és szerencsétlen sorsát rész­vétlenséggel nézte. Nem követte őt sem Elbára, sem Szt. Ilona szigetére. A bécsi kongresszus Barma, Piacenza és Guastala hercegségeket jut­tatta neki, melyeknek kormányát 1816 ápr. fog­lalta el. Fiát Bécsben hagyta és keveset törődött neveltetésével, ő meg még Napóleon életében sze­relmi viszonyt kezdett főudvarmesterével, Neip­perg Ádám Albert gróffal, kivel aztán 1821. mor­ganatikus házasságra is lépett. E házasságából született fia, Vilmos később a Montenuovo (1. o.) hercegi címet kapta. Reakciós uralma ellen két ízben is felkelés támadt Pármában, mely halála után ismét a Bourbonokra szállott. V. O. Helfert, Marié Luise, Erzherzogin von österreich, Kai­serin der Franzosen (Wien 1873); E. Wertheimer, Die Heirat der Herzogin Marié Luise mit Napo­leon I. (u. o. 1882); Imbert de Saint-Amand, Marié Louise (Paris 1885—86, 4 rósz); Mosson, L'impóratrice Marie-Louise (u. o. 1902); Méneval, Marié Louise et la Co.ur d'Autriche. Entre les deux abdications 1814—15 (u. o. 1908). [Luxemburg.] 41. M. Adelheid, Luxemburg nagyhercegnöje, Vilmos nagyherceg legidősebb leánya, szül. Berg kastélyban 1894 jún. 14. Minthogy szüleinek fiúgyermeke nem volt, az 1907 ápr. 16-iki családi határozat értelmében Luxemburg trónörökösnője lett. A trónt atyja halála után 1912 febr. 25. foglalta el, de néhány hónapig még anyja, Mária Anna braganzai hercegnő gyámsága alatt állott. 1912 jún. 14. nagykorú és önálló uralkodó lett s négy nap múlva letette az alkotmányra az esküt. [Nagy-Britannia.] 42. M. (Mary), Nagy-Britannia királynéja, Teck Ferenc herceg leánya, szül. Kensington-palotában 1867 máj. 26. Atyja Sándor württembergi hg. és Rhédey Klaudina grófnő morganatikus házasságából származott s így M. azon kevés uralkodók egyike, kik magyar vérből származtak. Előbb VII. Eduárd idősebbik fiának, Albertnek volt a jegyese 1892., majd ennek halála után a király ifjabb fiához, György yorki herceghez (a jelen­legi V. György királyhoz) ment nőül 1893 júl. 6. Gyermekeit 1. György, 14. [Nápoly.] 43. M. Karolina, nápolyi királyné, 1. Karolina, 4. 44. M Zsófia Amália, nápolyi királyné, Miksa bajor herceg leánya, szül. Possenhofenben 1841 okt. 4. Erzsébet királynénk testvérhúga volt s 1859 febr. 3. nőül ment II. Ferdinánd nápolyi király fiához, Ferenc trónörököshöz, ki néhány hónap múlva (máj. 22.) II. Ferenc néven lépett a trónra. Férjével együtt részt vett Gaeta hősies védel­mében, majd a kapituláció után (1861 febr. 13) azzal együtt Rómába ment. 1870-ben Bajor­országba, innen később Nerdlybe költözködött. Férje 1894 dec. 27. halt meg; házasságuk gyer­mektelen volt. [Oroszország.] 45. M. Feodorovna, orosz cárné, férjhez menetele előtt Dagmar dán her­cegnő, IX. Keresztély dán király leánya, szül. Kopenhágában 1847 nov. 26. Férjhez ment 1866 nov. 9. Sándor orosz trónörököshöz, aki később Mária Anna

Next