Révai Nagy Lexikona, 16. kötet: Racine-Sodoma (1924)
R - Rákócziszállás - Rákóczi-törvény - Rákóczy
Rákóczy — 51 — júniusra országgyűlést hívott egybe ónodra. Az ónodi országgyűlés (1. o.) jún. 13. trónvesztettnek jelentette ki az ausztriai házat. Ezzel a kibékülés útja el volt vágva. R. maga nem akart király lenni, hanem jelölteket keresett; a bajor, majd a szász választófejedelem visszautasították. XIV. Lajos ezután nem akart szövetségre lépni, csak azzal biztatta, hogy a kötendő békébe belefoglaltatja s némi pénzsegélyt küldött. R. párisi követe, Vetési László 1708. azt írta neki: «Ne hagyja magát fenséged még tovább csalatni ezen udvar által». Az 1708. év válságos fordulatot hozott R.-ra. A kuruc sereg nagy vereséget szenvedett Trencsénnél aug. 3. R. lova egy árok ugratásakor felbukott, a lezuhant fejedelem elájult, mire halála híre terjedt el és a sereg szétfutott. Később R. és Bercsényi összeszedték ugyan a sereget, de a vereségnek bomlasztó hatása lett. Kezdtek szökdösni. Ocskay László dandárával átpártolt Pálffy János tábornokhoz, a császári seregek egyik magyar vezéréhez. Ocskayt sikerült ugyan tőrbe csalni s kivégezték Érsekújváron, de ez nem tartóztathatta vissza a bomlást, amelyet a napról-napra fokozódó gazdasági inség is növelt. R. még egyszer csatába szállt s 1710 jan. 22. eldöntetlen csatát vívott Romhány és Vadkert közt, de lengyel zsoldosai megszökvén, kénytelen volt visszavonulni a Tiszához, Kassán és Munkácson kívül alig maradt vár a birtokában. A pestis is föllépett seregében és százával ragadta el a rosszul élelmezett és rosszul ruházott kuruc vitézeket. R. békeföltételekkel kerestette meg I. Józsefet. A király most sem volt hajlandó a külhatalmak garanciájának föltételét elfogadni, ellenben hajlandó volt a békére s az alkudozással Pálffy Jánost bízta meg. Ráveszve látván ügyét, miután nem sikerült Nagy Péter orosz cárt szövetségesül megnyerni, 1711 febr. 21. elhagyta hazáját. A megmaradt kuruc sereget Károlyi Sándor vezetésére bízta. Károlyi megmentve, amit még lehetett, Pálffyval, mint császári biztossal 1711 máj. 1. Szatmár mellett megkötötte a békét, 12,000 kuruc a nagymajtényi síkon letette a fegyvert. R. életére és a várak kivételével minden vagyonára kegyelmet biztosítottak, ha három hét alatt leteszi a hűségesküt és a még kezén levő várakat átadja. Ha nem akar az országban maradni, a hűségeskü letétele után Lengyelországba távozhatik. R. nem volt rábírható a béke elfogadására. Nem bizott az udvar őszinteségében, s nem hitte, hogy XIV. Lajos annyi szép igéret ellenére cserben hagyja s a tárgyalás alatt levő közbéke megkötésekor ne emlékezzék meg róla. 1711—1712. Lengyelországban maradt, előbb jaroslawi uradalmában, majd Sárosi gróf álnéven Danckában (Danzig). Attól a törekvéstől vezettetve, hogy a kötendő európai közbékébe Magyarországot is belefoglalják, 1712. Angliába ment , miután a bécsi udvar tiltakozására az angol királynő nem fogadta, Franciaországba utazott. 1713 ápr. 27. emlékiratot adott át XIV. Lajosnak Magyarország figyelembevétele végett. A király a legnagyobb jóakarattal fogadta, számára és bujdosótársai részére évdíjat rendelt, de Magyarországért semmit sem tett. 1713-ban megkötötték az utrechti, 1714. a rastatti békét, de R.-ról és hazájáról egy szó sem esett. Még keserűbb csalódás érte a magyar országgyűlésen 1715. alkotott XLIX. törvénycikkel, amely R.-t, Bercsényit és társaikat, akik az amnesztiát nem vették igénybe, a haza nyilvános ellenségeinek, hazaárulóknak és az igazi szabadság felforgatóinak, összes javaikat a királyi kincstár számára lefoglalandónak jelenti ki. R. ekkor még Franciaországban élt, ahol nemcsak a király, hanem általában a magasabb társaskörök is kedvelték szeretetreméltó egyéni tulajdonságaiért és nagy műveltségéért. Hányattatása közben veleszületett vallásos érzése is erősebben szólalt meg benne. Elidegenedett a zajos udvari élettől és remeteségre vágyott. Visszavonult a kamalduliak grosboisi kolostorába. Különösen XIV. Lajos 1715 szept. 1. bekövetkezett halála után száműzte magát a társaságból, anélkül azonban, hogy Magyarország ujabb feltámadásának eszméjét elejtette volna. Midőn 1716. Törökország újra háborúba szállt III. Károly császár és magyar király ellen. Fülöp spanyol király, aki az olasz tartományokat szerette volna elfoglalni, fölbiztatta R.-t, hogy Törökországon át siessen Magyarországba és szólítsa talpra az elégedetlenkedőket. 1717 szept. 16. társaival elindult Törökországba hajón. Okt. 10. szállt partra Gallipolinál. Törökországban fejedelmet megillető fényességgel fogadták ugyan, de arról nem akartak tudni, hogy, amint ő kívánta, külön keresztény sereg élére állítsák. Magyarországra való reményei gyorsan megsemmisültek. 1718 július 21. megkötötték a passzarovitzi békét. A porta nem fogadta el ugyan azt a feltételt, hogy a bujdosókat kiadja, hanem beleegyezett belebbeztetésükbe. R. vissza szeretett volna térni Franciaországba, de Orléansi Fülöp, a régens, Ausztria iránti tekintetből kijelentette, hogy visszatérése nem kívánatos. Így R. kénytelen volt Törökországban maradni. Előbb Konstantinápolyban jelölték ki lakását, de mikor két év múlva a császári követ a bujdosók kiadatását követelte, a szultán ezt megtagadta, ellenben 1720. a bujdosókat Rodostóba telepítette le. Itt R. egyhangú, majdnem kolostori életet élt, csak néha-néha szórakozott vadászattal. Feleségét nem láthatta többé; a fejedelemasszony 1722 febr. 18. halt meg Párisban. Közben több bujdosótársának halála búsította, különösen Bercsényié, aki 1725. halt meg. 1727-ben György fia, aki Bécsből, ahol testvérével, Józseffel együtt őrizet alatt állt, szerencsésen Párisba szökött, váratlanul meglátogatta R.-t. De már egészen idegen nevelés volt, magyarul sem tudott s fél év múlva visszatért Franciaországba, üresen hagyván atyja szívét. 1735-ben R. állapota, miután már hosszabb időn át betegeskedett, válságosra fordult. Április 8. nagypénteken meghalt. Szivét Grosboisba vitték, de testét Mikes Kelemen Konstantinápolyba szállította, ahol a galatai jezsuita, ma lazarista templomban, édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették. Itt pihentek hamvai mindaddig, amíg a nemzet a bujdosótársak és Thököly hamvaival együtt 1906. nagy ünnepélyességgel vissza nem hozatta. 1903 ban a szabadságharc kétszázados évfordulójakor országszerte ünnepektet, Kassán pedig ezeket Rákóczy