Révai Nagy Lexikona, 18. kötet: Tarján-Vár (1925)

T - Tisza - Tisza

Tisza — 298 — irodalmi, művészeti és társadalmi kérdésekkel is foglalkozva. Midőn a Khuen-kormány alatt az obstrukció új életre támadt, erélyesen sürgette a házszabályreviziót s miután az ellenzék a Lukács­kormány alatt sem bizonyult engedékenyebbnek, sőt a katonai javaslatok ellen az obstrukciót még fokozottabb erővel megindította, a képviselőház elnöki székébe ült, régi tervét megvalósítandó. Rettenthetetlen erélye győzött és sikerült a több­séggel a házszabályok formáinak mellőzésével a javaslatokat megszavaztatnia (1912 jún. 4.), dacára a személye ellen irányuló legszenvedélye­sebb, életét is fenyegető támadásoknak. Egy Kovács Gyula nevű képviselő gyilkos merény­letet intézett ellene a ház nyílt ülésén (jún 7.), de a golyók célt tévesztve süvöltöttek el a rendít­hetetlen nyugalommal tovább elnöklő T. felett. Miután a főrendiház a képviselőház szavazatát állásfoglalásával jóváhagyta és a szigorúbb ház­szabályokat a többség megszavazta, a parlamenti tanácskozás rendje helyreállott, bár annak fenn­tartása nem csekély próbát mért az elnöklő T.-ra. A helyzet az ellenzék engesztelhetetlensége foly­tán tovább is feszült maradt és az új házszabá­lyokkal szembeszegülő képviselők karhatalmi megrendszabályozása nehéz feladat volt. T. azon­ban következetes eréllyel hajtotta végre a ház­szabályokat és nem engedett. A Lukács-kormány távozása után a király T.-t nevezte ki miniszter­elnökké (1913 jún. 10.). Az ellenzék legnagyobb gyűlölettel fogadta. Bár a kisebbséggel állandóan súlyos harcot kellett vívnia, sikerült állásában megerősödnie, erélyével és munkásságával a kor­mányzati rend sikeres működését biztosítania. Eszméinek és politikai rendszerének megismer­tetése céljából 1913-ban az Igazmondó című nép­lapot alapította, ebbe ő maga is számos cikket írt, különösen az általa mindvégig annyira kedvelt és nagyrabecsült magyar kisgazda-osztály okulá­sára és felvilágosítására. Az 1914-ben bekövetkezett világháború T.-nak az egész monarchiára kiható fontos vezérszere­pet juttatott, bár ő maga erejének teljes meg­feszítésével a háborús fordulat elhárításán dol­gozott. T. ellenezte a háborút és a Szerbiához intézett jegyzéket a diplomáciai és a katonai kö­rök felfogásától eltérő szellemben óhajtotta meg­fogalmazni. Törekvései sikertelenek maradtak, mint ahogy Ferenc József királyhoz intézett fel­terjesztéseivel sem tudott álláspontjának érvényt szerezni (1914 júl. 8., 14.). Dacára e vereségének, mégis állásában maradt, amit lelkiismeretes fe­lelősségérzetén kívül megokolt az ő többségi ve­zetése által uralt parlamenti helyzet, a belső egységes rendfenntartás, a háborús erőkészség biztosításának és fokozásának a kérdése, mely kockázatos kísérletezések tárgya nem lehetett. Ezek az okok, valamint az a körülmény is, hogy a helyzet kényszere folytán nemcsak a parla­ment egyöntetűen, hanem a közhangulat is a há­ború mellett nyilatkozott meg, feleletül szolgál­nak az ellene később, csak a katasztrófa után támasztott ama vádakra és kifogásokra, melyek szerint le kellett volna mondania állásáról, hogy ezáltal a vezető köröket más irányú döntésre be­folyásolja. T. a háborút az adott helyzetben mint felkényszerített önvédelmi harcot fogadta. Nem lévén hatalmában a háborús fordulat veszede­­delmét elhárítani, lemondásával a küzdelmet gyengíteni, az energiákat csökkenteni annál ke­vésbbé akarhatta, mert a szövetségi viszony fel­bomlásának a veszélyeivel is számolnia kellett, így vállalta a reá nézve sokkal nehezebb szere­pet, annak összes terheivel és felelősségeivel, ab­ban a szilárd meggyőződésben, hogy a háború, amelynek kitörését megakadályozni nem sikerült, most már a magyar nemzetre nézve a létfenntar­tás kérdése, melyre az összes erőt koncentrálni kell. E nehéz hivatásban emberfeletti erély, ön­magát nem kímélő munka és felelősségérzet vol­tak erőtényezői. Küzdelmei a kárpáti harcokban, a hadvezetés hibáinak kérlelhetetlen számonké­rése, erélyes fellépése a német vezető körökkel szemben, intő szava a búvárhajóharc terve ellen, mind e korbeli erőkifejtései. Működésének és szi­lárd állásának erős támasza volt Ferenc József király, aki haláláig (1916) törhetetlen bizalom­mal viseltetett iránta. Ennek ellenkezőjét kellett tapasztalnia az utód IV. Károly királynál, aki T.-val kezdettől fogva nem rokonszenvezett. Az új király megkoronázásánál a nádorhelyettesi funkciókat ő végezte ugyan, de a viszony fe­szültségére nézve elejétől fogva kétség sem lehe­tett. A helyzet kiélesítéséhez hozzájárultak a T. ellen újra felülkerekedő gyűlölködő áramlatok, amelyeket a szélső ellenzék és a sajtó izgató táma­dásai a végsőig fokoztak. A krízisre döntő volt a választói jog kérdése, melyet a király T. felfogá­sával ellentétes álláspontja szerint magyarázott. Úgy ez a kérdés, mint más egyéb tárgyi és ér­zelmi okok szakítást idéztek elő, s a király T.-t 1917 jún. 15-én felmentette állásától. T. többségi pártjával támogatta az új Esterházy-korvasáayt a háborús vezetés és belső rendfenntartás körébe tartozó kérdésekben, de nem engedett választó­jogi álláspontjából. Összeütközésre kötötte és a kormány között nem került sor, ami részben annak volt tulajdonítható, hogy régi vágyát kö­vetve, kiment a harctérre, katonai szolgálatot teljesíteni. Mint a király által kinevezett ezredes vette át a debreczeni huszárezred parancsnoksá­gát, a legnagyobb kötelességtudással és önfelál­dozással töltve be hatáskörét. Halált megvető bátorsága, bajtársiassága és minden katonájára kiterjedő gondoskodása hősi nimbusszal övezte őt, amely mint kultusz tárgya az ezred hagyomá­nyaiban ma is híven ápol­tatik. Harctéri helyét időnként csak akkor hagyta el, ha a politikai helyzet szükségessé tette, vagy ha a tanácsát meghallgatni akaró király rendelkezni óhajtott vele. 1918 febr. 15. mondotta el a választójogi­bizottságban a Wekerle-kormány választójogi törvényjavaslatát bíráló, hatásában páratlan be­szédét, melyben a kényszerhelyzet nyomása által parancsolt engedékenység terére lépett és a 6 osztályú népiskolát vagy egy ezzel egyenértékű tanfolyam elvégzését jelölte meg a választójogi képesség alapjául. Egyben hajlandó volt az ipa­rosok és kereskedők, azok alkalmazottai, vala­mint a mezőgazdasági munkások választójogára vonatkozólag tágításokat tenni. A Ház ülésein is jelentős része volt a vitákban és sokban neki Tiszafa

Next