Révai Nagy Lexikona, 18. kötet: Tarján-Vár (1925)

T - Törökkanizsa - Török kacsa - Törökkoppány - Törökmadár - Török mag - Török-magyar háborúk - Török-magyar rokonság - Török majom - Török maszlag - Török mézga - Török mustár - Török muzsika - Török naptár - Török nyelvcsalád

Törökország — 419 — Törökország király, vitézsége­s hadvezéri géniusza. Hogy a veszteségekért kárpótlást nyerjen, Ah­med sógora és utóda, Kara Musztafa nagyvezér felkarolja a felkelő magyarok ügyét, kiket a vasvári békében kiszolgáltattak az udvarnak, de kiknek vezérét, Thökölyt most 1682. elismerik királynak. A kö­vetkező évben nagy sereg élén indul a nagyvezér Bécs ellen. Thököly fogadja és kíséri, mint egy­kor Szapolyai Szolimánt. Oly nagy volt azon­ban a kereszténység érzelmi egysége, hogy még T. örökös szövetségese, a francia király (XIV. Lajos) sem tehetett semmit nyíltan a nagy, a pápa által szervezett liga ellen, amelyhez a csá­száron és magyar királyon kívül a lengyel király, Velence és a legtöbb német fejedelem is tartoztak és amelyhez később Péter cár is csatlakozott. A török sereg körülfogta és hevesen ostromolta Bécs városát, s ez már közel volt a végromláshoz, midőn a felmentő sereg a lengyel király és Ká­roly lotharingiai herceg vezetése alatt megérkezett és gyors támadással szétverte a török hadakat. A győztesek Magyarországban is tovább űzték az ellenséget, Párkánynál győztek és visszafoglalták Esztergom várát. Szobieszky ekkor visszatért ha­zájába, de a királytól hirdetett amnesztia sok ku­rucot vont a császár seregébe, melyet minden nem­zetből való önkéntesek is erősítettek. 1685-ben elesett Érsekújvár, 1686. Buda, pedig nemcsak őrsége védte vitézül, hanem egy nagy török se­reg is igyekezett felmenteni. A keresztény sereg Erdélybe hatol. Erdély elszakad a portától. Károly herceg mohácsi diadala (1687) és Belgrád eleste (1688) elveszettnek mutatták T. ügyét, annál is inkább, mert ezalatt a velencei hajóhad szeren­csésen harcolt T. ellen és Moreát (Peloponnesust) elfoglalta. Már a Balkán közelében jártak a csá­szári seregek, el akarták foglalni az egész földet a Fekete- és Fehértenger közt. Szerbek, albánok fegyverkeztek és lelkesen csatlakoztak a keresz­tény felszabadítókhoz, még az oláh vajdák hű­sége is megrendült. XIV. Lajos ekkor történt közbelépése, amely a császárt hadiereje meg­osztására kényszerítette és a harmadik leg­nagyobb Köprük­nek, Musztafának kormányra jutása 1689. egyelőre megfordították a háború sorsát és kedvezőbb kilátást nyitottak. Musztafa véget vetett a basák zsarolásának és a kato­nák nélkülözésének, ami mindig rákfenéje volt a török hadviselésnek. Még a lázongó kereszté­nyeket is kibékítette. Rendes sereggel vissza­szorította a császáriakat, visszafoglalta Bel­grádot és Thökölyt sereggel Erdélybe küldte, ki­nek sikerült is az ország meghódítása. De Badeni Lajos megállította diadalmenetét és a szalán­keméni csatában (1691) a nagyvezér is elesett. Még egyszer jött maga a szultán, II. Musztafa Magyarországba, de Savoyai Eugén herceg nagy győzelme Zentánál elütötte őt minden további reménytől. A tengeri hatalmak, amelyeknek érde­kében állott T. fennmaradása, közvetítették a békét. Karlóczán (1699) lemondott a szultán a császár javára egész Magyarországról, kivéve a temesi bánságot és Szerémség egy részét és Er­délyről. Lengyelország visszanyerte Podoliát és Ukrajnát, Velence a Peloponnesust kapta, a cár Azovot. Magyarország, amelynek kincsei annyira vonzották a törököt, hogy miattuk szinte örökö­sen háborút viselt és ezért megfeledkezett a Bal­kán-félsziget népeinek beolvasztásáról, e béke által mindenkorra elveszett és T. hatalma és tekintélye igen nagy csorbát szenvedett. Ezt nem tette jóvá az Oroszország ellen vitt szerencsés háború sem, melyet T. XII. Károly svéd király érdekében folytatott. Mohemmed Bal­tadsi nagyve­zér Falcsinnál (Moldvában) körülvette ugyan az orosz sereget, amely Nagy Péter alatt betört, de gazdag ajándékok fejében ismét kibocsátotta. Ahol ekkora a romlottság, ott a legszebb alkalom sem használ. T. akkor Moreában keresett kárpótlást és azt 1715. el is foglalta. De a császár felkarolta szövetségese ügyét és az 1716 — 18. háború a leg­szerencsétlenebb volt, amelyet T. valaha viselt. Savoyai Eugen előbb Péterváradnál győzte le a nagyvezért, aztán Temesvárt foglalta el (1716), végre Belgrádot is elfoglalta, miután legyőzte az annak felmentésére küldött nagy sereget. Ismét csak a nyugateurópai bonyodalmak és a tengeri hatalmak közb­enjárása mentette meg T.-t. De a passzarovici békében (1718) le kellett mondania Szerbiáról, Bosznia egy részéről, Kis-Oláhország­ról az Oltig, a temesi bánságról s a Szerémségről. Első reformkísérletek. T. minden ízében katonai állam volt; vallá­sos érzületén kívül csak hadi ereje tartotta fenn. Mihelyt az elgyengült, határai megnyíltak ellen­ségei előtt és adófizetői, más vallású alattvalói szívesen megragadták az alkalmat a felszabadu­lásra. A török hadiszervezet pedig II. Szulejmán óta csak kárára változott. Az a nagy technikai és sztratégiai haladás, amely a XVI. és XVII. sz.-i nagy háborúknak volt eredménye, alig hatott a török vezérekre és a seregeikre. A hiányt pó­tolták ugyan némileg egyes, az iszlámhoz pártolt európai kalandorok (renegátusok) és a francia ki­rálytól küldött hadimérnökök és tüzérek, de azért mind nagyobb űr támadt a nyugati és a török had­viselés közt, melyet a török katona hal­ál­megvető bátorsága egyedül nem tölthetett ki. Csak a pasz­szarovici békével végződő és az azt követő perzsa háborúk szerencsétlen kimenetele törte meg a török elbizakodottságot, az tette lehetővé az euró­pai hadviselés és hadi eszközök elfogadását és fel­használását. Ezt a munkát a francia Bonneval, aki császári tábornokból basa lett, kezdette meg a török tüzérség európai módon való átalakításá­val. E reformnak nagy része volt abban, hogy Ausztria muszka szövetségben viselt háborújában (1737—39) teljes kudarcot vallott. A török sereg még a Bánságot is elpusztította. Ausztria, fran­cia közbenjárással különbékét kötött Belgrádban, amelyben ezt a várat küzdelem nélkül feladta, azonfelül az összes 1718-iki szerzeményeket a Dunától délre, azonfelül pedig Kis-Oláhországot. A magára maradt orosz is kénytelen volt vissza­adni az e háborúban tett hódításait Krim felé. A reform kezdete tehát bevált, de Bonneval halá­lával nem volt, aki folytassa. Ausztriát most a porosz háborúk kötötték le fél századig, a perzsa háborúk is elültek, de az eddigieknél is vesze­delmesebb, állandó ellenség jelentkezett Orosz­országban. Azért veszélyesebb, mert T. nagy- 27.

Next