Révai Nagy Lexikona, 18. kötet: Tarján-Vár (1925)
T - Törökkanizsa - Török kacsa - Törökkoppány - Törökmadár - Török mag - Török-magyar háborúk - Török-magyar rokonság - Török majom - Török maszlag - Török mézga - Török mustár - Török muzsika - Török naptár - Török nyelvcsalád
Törökország — 419 — Törökország király, vitézséges hadvezéri géniusza. Hogy a veszteségekért kárpótlást nyerjen, Ahmed sógora és utóda, Kara Musztafa nagyvezér felkarolja a felkelő magyarok ügyét, kiket a vasvári békében kiszolgáltattak az udvarnak, de kiknek vezérét, Thökölyt most 1682. elismerik királynak. A következő évben nagy sereg élén indul a nagyvezér Bécs ellen. Thököly fogadja és kíséri, mint egykor Szapolyai Szolimánt. Oly nagy volt azonban a kereszténység érzelmi egysége, hogy még T. örökös szövetségese, a francia király (XIV. Lajos) sem tehetett semmit nyíltan a nagy, a pápa által szervezett liga ellen, amelyhez a császáron és magyar királyon kívül a lengyel király, Velence és a legtöbb német fejedelem is tartoztak és amelyhez később Péter cár is csatlakozott. A török sereg körülfogta és hevesen ostromolta Bécs városát, s ez már közel volt a végromláshoz, midőn a felmentő sereg a lengyel király és Károly lotharingiai herceg vezetése alatt megérkezett és gyors támadással szétverte a török hadakat. A győztesek Magyarországban is tovább űzték az ellenséget, Párkánynál győztek és visszafoglalták Esztergom várát. Szobieszky ekkor visszatért hazájába, de a királytól hirdetett amnesztia sok kurucot vont a császár seregébe, melyet minden nemzetből való önkéntesek is erősítettek. 1685-ben elesett Érsekújvár, 1686. Buda, pedig nemcsak őrsége védte vitézül, hanem egy nagy török sereg is igyekezett felmenteni. A keresztény sereg Erdélybe hatol. Erdély elszakad a portától. Károly herceg mohácsi diadala (1687) és Belgrád eleste (1688) elveszettnek mutatták T. ügyét, annál is inkább, mert ezalatt a velencei hajóhad szerencsésen harcolt T. ellen és Moreát (Peloponnesust) elfoglalta. Már a Balkán közelében jártak a császári seregek, el akarták foglalni az egész földet a Fekete- és Fehértenger közt. Szerbek, albánok fegyverkeztek és lelkesen csatlakoztak a keresztény felszabadítókhoz, még az oláh vajdák hűsége is megrendült. XIV. Lajos ekkor történt közbelépése, amely a császárt hadiereje megosztására kényszerítette és a harmadik legnagyobb Köprüknek, Musztafának kormányra jutása 1689. egyelőre megfordították a háború sorsát és kedvezőbb kilátást nyitottak. Musztafa véget vetett a basák zsarolásának és a katonák nélkülözésének, ami mindig rákfenéje volt a török hadviselésnek. Még a lázongó keresztényeket is kibékítette. Rendes sereggel visszaszorította a császáriakat, visszafoglalta Belgrádot és Thökölyt sereggel Erdélybe küldte, kinek sikerült is az ország meghódítása. De Badeni Lajos megállította diadalmenetét és a szalánkeméni csatában (1691) a nagyvezér is elesett. Még egyszer jött maga a szultán, II. Musztafa Magyarországba, de Savoyai Eugén herceg nagy győzelme Zentánál elütötte őt minden további reménytől. A tengeri hatalmak, amelyeknek érdekében állott T. fennmaradása, közvetítették a békét. Karlóczán (1699) lemondott a szultán a császár javára egész Magyarországról, kivéve a temesi bánságot és Szerémség egy részét és Erdélyről. Lengyelország visszanyerte Podoliát és Ukrajnát, Velence a Peloponnesust kapta, a cár Azovot. Magyarország, amelynek kincsei annyira vonzották a törököt, hogy miattuk szinte örökösen háborút viselt és ezért megfeledkezett a Balkán-félsziget népeinek beolvasztásáról, e béke által mindenkorra elveszett és T. hatalma és tekintélye igen nagy csorbát szenvedett. Ezt nem tette jóvá az Oroszország ellen vitt szerencsés háború sem, melyet T. XII. Károly svéd király érdekében folytatott. Mohemmed Baltadsi nagyvezér Falcsinnál (Moldvában) körülvette ugyan az orosz sereget, amely Nagy Péter alatt betört, de gazdag ajándékok fejében ismét kibocsátotta. Ahol ekkora a romlottság, ott a legszebb alkalom sem használ. T. akkor Moreában keresett kárpótlást és azt 1715. el is foglalta. De a császár felkarolta szövetségese ügyét és az 1716 — 18. háború a legszerencsétlenebb volt, amelyet T. valaha viselt. Savoyai Eugen előbb Péterváradnál győzte le a nagyvezért, aztán Temesvárt foglalta el (1716), végre Belgrádot is elfoglalta, miután legyőzte az annak felmentésére küldött nagy sereget. Ismét csak a nyugateurópai bonyodalmak és a tengeri hatalmak közbenjárása mentette meg T.-t. De a passzarovici békében (1718) le kellett mondania Szerbiáról, Bosznia egy részéről, Kis-Oláhországról az Oltig, a temesi bánságról s a Szerémségről. Első reformkísérletek. T. minden ízében katonai állam volt; vallásos érzületén kívül csak hadi ereje tartotta fenn. Mihelyt az elgyengült, határai megnyíltak ellenségei előtt és adófizetői, más vallású alattvalói szívesen megragadták az alkalmat a felszabadulásra. A török hadiszervezet pedig II. Szulejmán óta csak kárára változott. Az a nagy technikai és sztratégiai haladás, amely a XVI. és XVII. sz.-i nagy háborúknak volt eredménye, alig hatott a török vezérekre és a seregeikre. A hiányt pótolták ugyan némileg egyes, az iszlámhoz pártolt európai kalandorok (renegátusok) és a francia királytól küldött hadimérnökök és tüzérek, de azért mind nagyobb űr támadt a nyugati és a török hadviselés közt, melyet a török katona halálmegvető bátorsága egyedül nem tölthetett ki. Csak a paszszarovici békével végződő és az azt követő perzsa háborúk szerencsétlen kimenetele törte meg a török elbizakodottságot, az tette lehetővé az európai hadviselés és hadi eszközök elfogadását és felhasználását. Ezt a munkát a francia Bonneval, aki császári tábornokból basa lett, kezdette meg a török tüzérség európai módon való átalakításával. E reformnak nagy része volt abban, hogy Ausztria muszka szövetségben viselt háborújában (1737—39) teljes kudarcot vallott. A török sereg még a Bánságot is elpusztította. Ausztria, francia közbenjárással különbékét kötött Belgrádban, amelyben ezt a várat küzdelem nélkül feladta, azonfelül az összes 1718-iki szerzeményeket a Dunától délre, azonfelül pedig Kis-Oláhországot. A magára maradt orosz is kénytelen volt visszaadni az e háborúban tett hódításait Krim felé. A reform kezdete tehát bevált, de Bonneval halálával nem volt, aki folytassa. Ausztriát most a porosz háborúk kötötték le fél századig, a perzsa háborúk is elültek, de az eddigieknél is veszedelmesebb, állandó ellenség jelentkezett Oroszországban. Azért veszélyesebb, mert T. nagy- 27.