Révai Nagy Lexikona, 20. kötet: Kiegészítés: Bér-Zsolt (1927)
N - Németbirodalom
Német birodalom — 698 — 10. Vilmos császár Hollandiába menekült, a német fejedelmek pedig elhagyták trónjaikat. Az új kormány a többségi és független szocialista pártok embereiből alakult meg (Ebert, Scheidemann, Haase), utóbbiak azonban dec. 29. kiléptek. Az 1919 jan. 19. lezajlott választásokon a szocialisták összesen 185 mandátumot szereztek (163 többségi és 22 független), a polgári pártok pedig összesen 226 mandátumot kaptak (88 centrumpárti, 75 demokrata, 42 konzervatív, 21 nemzeti liberális). A vezetés azonban a szocialista párt egysége következtében a 185 szocialistát illette meg. Midőn a tél folyamán a spartakista felkelés kitört, a többségi szocialista kormány fegyveres erővel fojtotta el, a második felkelésnek pedig Liebknecht is áldozatul esett. Ily előzmények után ült össze febr. 6. a birodalmi gyűlés, mely 11-én Ebertet 277 : 102 szavazattal köztársasági elnökké választotta. Ebert Scheidemannt bízta meg a kabinet összeállításával, kormányának lelke azonban Erzberger lett, aki 1921 aug. 26. merényletnek esett áldozatul. Scheidemann helyén akkor már jún. 21. óta Bauer Gustav ült, neki jutván a feladat, hogy a versaillesi békeszerződést aláírassa és a birodalmi gyűléssel is elfogadtassa. Scheidemann a külügyi államtitkárságot Brockdorff-Rantzau grófnak adta oda, ki maga vezette a német békedelegáció ügyeit, Bauer azonban Müller szocialista képviselőt vette maga mellé, ki azután a szerződést aláírta és a birodalmi gyűlés elé terjesztette, mely júl. 9-én 208 :115 szavazattal elfogadta. Nem sokkal azután, júl. 31-én 262, 75 szavazattal a köztársasági alkotmánylevelet is magáévá tette, mely aug. 11. lépett életbe. A köztársaság első próbáját 1920 tavaszán állotta ki, mikor a monarchista Kapp Wolfgang és Lüttwitz tábornok a döberitzi táborban elhelyezett matrózok élén Berlin ellen vonultak és a fővárost márc. 13—17-ig hatalmukban tartották. A kormány az általános sztrájk fegyveréhez nyúlt, mellyel szemben Kapp tehetetlennek bizonyult és társaival együtt elmenekült. Ápr. 14. Müller alakított kormányt, a júniusi választásokon azonban a szocialisták döntő vereséget szenvedtek és ezzel a kormány a polgári pártok birtokába került. A szocialisták 222 mandátumával szemben a polgári ellenzék 238 mandátumot mutatott fel, mire jún. 26. a centrumpárti Fehrenbach Konstantin alakított kormányt, melynek lelke Simons külügyminiszter lett. Fehrenbach helyét 1921 máj. 10. Wirth Josef a centrum balszárnyához tartozó politikus foglalta el, ki külügyminiszterévé máj. 19. Bősen diplomatát, 1922 jan. 31. pedig Bathenau Waltert választotta, ki a N.-t az orosz szovjettel hozta szövetségbe, de röviddel azután, jún. 24. merényletnek esett áldozatul. A N. kormányainak tragédiáját a jóvátételi kérdés megoldatlanságában kell keresnünk, mely Franciaországot arra bírta, hogy a lehetetlen követelések teljesítésére képtelen német nép megfenyítése végett további megszállásokat eszközöljön. Ez egyoldalú eljárás vezetett a márka végnélküli lezuhanásához és ahhoz, hogy a II. a jóvátétel címén tett követelések fokozásával nem tudott lépést tartani. Wirth kancellárt 1922 nov. 14. Cuno, ezt 1923 aug. 13. Stresemann, őt nov. 30. Marx Wilhelm váltotta fel, de ezek sokáig tehetetlenül állottak szemben az eseményekkel. Közben a Rajna mellett szeparatista mozgalom tört ki, mely azI. erejét még jobban gyengíteni törekedett, Münchenben pedig Hittler Ludendorffal szövetkezve államcsínyt kísérelt meg; a császár még 1922. újra megnősült és Hermina reussi hercegnőt vette nőül, a trónörökös viszont 1923 őszén hazatért. A sok nyugtalanságnak végre az 1924 dec.-i választások vetettek véget, melyben a szélső jobb és a szélső bal fékezhetetlen elemei egyformán vereséget szenvedtek. Az angol és amerikai közvetítéssel létrehozott gazdasági és politikai egyezmények (Dawes-terv, Locarno, 1. o.) szintén megnyugtatólag hatottak. Luther 1925 jan. 25., később pedig Stresemann már egy jobb jövő reményében vették át a kormányt, melynek élére az Ebert halála következtében megüresedett elnöki méltóságra 1925 ápr. 27. Hindenburg tábornagyot választották meg. Hindenburg a nacionalisták csalódására nem gördített akadályt a locarnói szellem ellen, úgy hogy 1925 nov. a szerződést ratikálta a birodalmi gyűlés. Ekkor Luther lemondott, de rövidesen új kormányt alakított, a centrum és a szocialisták támogatásával, míg a német nemzeti párt továbbra is ellenzékben maradt. 1926 tavaszán meglehetős csalódást váltott ki nemcsak a NI.-ban, hanem az egész világon Brazília meghatalmazottjának állásfoglalása a II. felvétele ellen a Népszövetségnél. Minthogy emögött a locarnoi szellemben meg nem nyugvó olasz és spanyol külpolitikát sejtették, a felvételt őszre halasztották, amikor az akadálytalanul megtörtént. Közben 1926 ápr. 24. I. Szovjet-Oroszországgal kötött szerződést a korábbi rapallói szerződés alapján. Az új szerződésben, melyet Berlinben kötöttek Stresemann és Krestinszky, a két állam kölcsönösen megígéri, hogy semlegességét megőrzi arra az esetre, ha egy harmadik állammal konfliktusa támadna. Még u. e. évben jelentéktelen kérdés, a zászlószínből előállott vita következtében lemondott Luther kancellár, kinek utóda a centrumpárti Marx lett, aki 1926 végén lemondott s 1927 elején a centrum baloldalának és a demokrata pártoknak tiltakozása ellenére a nacionalistákkal alakított új kormányt. Marx ez új politikája a köztársasági eszméktől eddig távol álló nemzeti pártot is szorosabban összefűzte a weimari alkotmánnyal, bár a kormánynak heves támadásokban van része. Irodalom. Aulneau J., Le drame de l'Allemagne, 1918—24, Paris 1924; Bornhak, Deutsche Geschichte unter Kaiser Wilhelm H.. 4. kiad. Leipzig 1922; Bouton 0. M., DasEnded. Grossmacht Deutschland, Betrachtungen eines Amerikaners über die Revolution von 1918, Berlin 1923; Bernstein, Die deutsche Revolution (1921): Eisner, Die neue Zeit (1919); Gumbel, Zwei Jahre Mord (1921); Gooch, Germany (1925); Eyck E., Die Monarchie Wilhelms n., u. o. 1924; Erzberger M., Erlebnisse im Weltkriege, Stuttgart 1920 ; Harms P., Vier Jahrzehnte Reichspolitik, 1878—1918, Leipzig 1924 , Hohlfeld J., Geschichte d. Deutschen Reiches, 1871—1924, u. o. 1924; Hartung F., Deutsche Geschichte, 1871—1919, 2. kiad,, Bonn 1924 ; Herz L., Die Abdankung, Leipzig 1924 ; Kraus H., Germany in transition, Chicago 1924; Marx H., Handbuch d. Revolution in Deutschland, 1918—1919,1. köt., Berlin 1919; Morgan J. H., The present state of Germany, London 1923 ; Noske G., Von Kiel bis Kapp. Zur Geschichte d. deutschen Revolution, Leipzig 1920 ; Payer F., Von Beth- Németbirodalom