Ring, 1991 (3. évfolyam, 27-48. szám)

1991-10-08 / 36. szám

vészeti szervezeteket megfosz­totta a jogkörüktől, elvesztették hatalmukat, így kerülhetett igen sok „antiművészeti” alkotás a közterületekre. A mostani rend­szerváltástól azt várták sokan, hogy ebben a dologban is válto­zások lesznek, de sajnos ez nem történt meg.­­ Hogyan juthatott egy nemzeti szimbólum, egy érté­kes művészi alkotás erre a sorsra, hogy le kellett bonta­ni?­­ Az „elvtársi időszakban” ir­redenta emlékműnek titulálták. Azt pedig tudomásul kell venni, hogy ez nem volt más, mint nemzeti jelkép. Az lenne most is, ha a helyszínen állhatna, és annak is kell maradnia. Az el­múlt évtizedekben is fordítottak ugyan rá pénzt, de nem jól. Én már akkor azt mondtam, hogy le kell venni, és egy nagyjavítás­sal még megmenthető. Ez még úgy a 80-as évek elején volt. Természetesen figyelembe sem vették a szavam. Olyan abszurd ötletekkel álltak elő, hogy ott fent a hegyen állványozzam kö­rül és javítsam. Még most is csak nevetni tudok tehetetlen dühömben az ötleten és annak kitalálóin. A véleményemet szakmérnökök erősítették meg. Egy ekkora tömegű testet terhe­lés alatt nem lehet megjavítani! Ekkor engem talonba tettek és mások foltozgatták a madarat. Meg is lett az eredménye. - Végül is lekerült az em­lékmű. Hogyan? - A madár eredetileg a jobb oldalára dőlt. 1988-ban, ha jól emlékszem, elcsavarodott a szerkezet, életveszélyessé vált. Ekkor már jó voltam. Felkeres­tek, hogy vállaljam el a lebon­tást, és a felmérések után tegyek javaslatot az emlékmű sorsára. Mint itt élő tősgyökeres tatabá­nyai művész, félretettem minden eddigi gondot, problémát, és el­vállaltam a munkát. Darabokra szedtük az emlék­művet és leszállítottuk a műhe­lyem udvarára. Borzasztó érzés volt látni a fémszerkezetek rossz állapotát. Az eredeti madár csonkolt utánzata volt már csak a Turul. Az itt élő tatabányaiak, de főleg a bánhidiak - akik job­ban magukénak érezték az em­lékművet - sokan megijedtek, mert nem tudták a történések okát. Hosszú sajtóvitákon derült fény az igazságra. Ekkor került sor a szakértői bizottságok so­rozatos vizsgálataira, amelynek eredménye az én véleményemet támasztotta alá, miszerint ez a madár már nem restaurálható, ez csak rekonstruálható. A megállapításomat azért mertem és merem valósnak ne­vezni, mert én hosszú kutató­munkát végeztem, amely még ma is tart. A turulmadár 80 szá­zalékban eltér az eredetitől. Ha­zánkban a művészi alkotásokkal kapcsolatban a Velencei Karta elvei az irányadóak. Ez azt mondja ki, hogy műemlék eseté­ben az eredeti részleteket meg kell tartani. A németek ettől el­térően azt vallják: ha valami annyira leromlott állapotú, hogy nem megmenthető, akkor egy újat kell készíteni a régi tervek alapján. Én a kutatások eredmé­nyeként elkészítettem egy Do­­náth szerinti gipszmintát, de még ez sem a végleges, mert to­vább kellene még kutatni. - Ha jól értem, ön mindent megtett, most mégis az a tény, hogy a munkát elvették öntől! - Sajnos, még ma is azok döntenek, akikkel tíz éve hada­koztam. Ezért is nem hiszek az új szelekben sem. Szándékosan mérgesítették el a hangulatot. * Úgy és olyan módon használták fel a félkész makettemet, hogy és amihez én nem járultam hoz­zá. Emberi és művészi érdekei­met hagyták ezzel figyelmen kí­vül. Természetes, hogy ezek után az itt élő emberek azt gon­dolták, hogy ismét a köz pénzé­nek a pocsékolásáról van szó. „Nem ettem bolondgombát!”­ ­ Mekkora összegről van tudomása? - Erről nem szívesen beszé­lek, hiszen a mai napig nem ké­szítettem konkrét költségvetést. Ennek ellenére többek között a rádió 168 óra című adásában az hangzott el, hogy én harminc­­milliót is zsebre vághatok mun­ka nélkül, amit ezúton is vissza­utasítok, ez már becsületsértés. Ami tény, hogy a lektorátus az általam megadott koncepció alapján 50-60 millió forintot irányzott elő. Egyértelmű ugyan­is, hogy a restaurálás helyett re­konstrukciót kell végezni. A Tu­rul Bizottság is engem igazolt ebben a kérdésben az összes szakértővel együtt. Ennek elle­nére átmenet nélkül visszavon­ták a megbízatást, és restaurá­lásra adták át az emlékművet a Madarasi családnak. Indokként azt is felhozták, hogy ők három-­­ szoros aranyéremmel kitüntetett művészek. - Úgy tudom, hogy jóval kedvezőbb feltételeket aján­lottak föl.­­ Nézze, én elmondom, hogy véleményem szerint mire van szükség ahhoz, hogy az eredeti emlékmű kerülhessen a helyére. Először is új talapzatot kell csi­nálni, mert a mostani teljes mér­tékben eltér az eredetitől. Totá­lisan új tartószerkezetre van szükség. Le kell venni a borítást, egyes részeket ki kell bontani, amelyek visszahelyezhetőek módosítás nélkül. Pótolni kell a hiányzó részleteket. Nem utolsó a sorban a megfelelő bizton­ságtechnika és védelem telepíté­se sem. Nos, a Madarasi család 20 milliós költségvetést adott. Ez az összeg a szerződés szerint mindössze a javításra vonatko­zik, azzal a kitétellel, hogy az önkormányzat a rendelkezésük­re bocsátja az eddigi terveket, dokumentumokat, a kutatások Turulmadár - nemzeti és városi szimbólum Mára csak a „fészek" maradt 1991/36. OKTÓBER 8.

Next