Ring, 1992 (4. évfolyam, 26-50. szám)

1992-07-29 / 30. szám

Minőséget a magyar zenei életben! Nemes célkitűzés megvalósítására jött létre „A Muzsikáért Alapítvány”, a minő­ségi munka támogatása a hazai zenei életben. Ez az előadóművészek ösztönzését éppúgy jelenti, mint az értő közönség igényeinek színvonalas kielégítését. Mivel az alapítvány már nyolc hónapja működik, a Grand Hotel Corvinus Kempinski Bu­­dapest­ben tartott sajtótájékoztatón a kuratórium tagjai nemcsak elképzeléseikről, hanem eddig elért eredményeikről is beszámolhattak. Az alapítvány zenei szerkesztőségének és rendezőségének nevében dr. Szar­ek Tamás ügyvezető-főszerkesztő tájékoztatta az egybegyűlteket. Elmondta, hogy munkájuk során nem a műfaji határokra, hanem a művészi igényességre vannak tekintettel. A sokszínűséget jelzi az alapítvány kuratóriumának összetétele. Olyan kiváló művészek a tagjai, mint például az Operaházból Pitti Katalin és Kalmár Mag­da, az Operettszínházból Kovács Zsuzsa, Zsadon Andrea. A vendéglátók asztalánál ott ült az „Omegás” Benkő László is, nemcsak rockzenészként, hanem mint a Hungaroton Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója. Elhangzott, hogy az alapítvány a jól ismert, népszerű művészek szerepeltetése mellett különösen fontosnak tartja, hogy fellépési lehetőséget biztosítson a tehetséges pályakezdőknek is. A nemes vállalkozás szerény induló tőkével kezdte meg működését, a Verzál Kft. támogatásával. Ami a dolog pénzügyi részét illeti: csatlakozott a Hungaroton, a Filmiroda Rt., a Magyar Hitelbank és az Argos holland biztosítótársaság. Nyolc hónap alatt ötmilliós forgalmat bonyolítottak le. Havonta egy-egy új műsort ter­veznek, de van, amelyiket többször, különböző helyszíneken is előadnak, így tavaly decemberben például hét rendezvényre került sor szervezésükben. Eddig összesen 160 előadóművészt léptettek fel. Az alapítvány nem számíthat arra, hogy tevékenységének anyagi hátterét az el­adott jegyek ára biztosítsa. Azt lehet mondani, hogy a jegyek megfizethetők: álta­lában 5-600 forintosak, de lehet 150 forintért is vásárolni. Kivételt képeznek a különleges körülmények között megrendezésre kerülő műsorok: egy előadásra a Grand Hotel Corvinusban 1500 forintért lehet bejutni. A kuratórium jelen lévő tagjai közül a sajtótájékoztatón Kovács Zsuzsa vetette fel az operettművészek anyagi ösztönzésének kérdését. Úgy érzi, hogy a műfaj minden tekintetben háttérbe szorult. Említette a Bársony Rózsi-emlékgyűrűt - a sajátját fel is mutatta amelyet azonban csak szubrettek kaphatnak. A primadon­na például nem reménykedhet benne, a férfiakról már nem is beszélve... A mű­vésznő elmondta: a műfaj legtehetségesebb művelőinek elismerésére Kálmán Im­­re-díjat szeretne létrehozni, csakhogy ehhez pénz is kellene... Ezúton is továbbad­juk a felhívást: olyan adományozó kerestetik, aki anyagilag hozzá tudna járulni az operettszínészek díjának megalapításához. Az alapítvány a rendezvények színvonalának biztosítékát elsősorban a kiválasz­tott darabokban és az előadók teljesítményében látja. Figyelmük a külsőségekre is kiterjed. Mihály Béla személyében külön látványtervezőt alkalmaznak, ő gondos­kodik például arról, hogy élő virágok díszítsék az előadások helyszínét. Aki egy-egy jegy megvásárlásával hozzá akar járulni az alapítvány célkitűzéseinek támogatásához, már nem kell sokáig várnia. Augusztus 19-én a Grand Hotel Cor­vinus Regina Báltermében kétrészes operettgála-parádé lesz. A címe: Vágyom egy nő után, fellépnek az Operettszínház legkiválóbb művészei. Jegyek válthatók a helyszínen kívül a Gellért Szállóban, az Operettszínház szervezési osztályán és a Music Mix jegyirodájában (Ferenciek tere 1.). B. I. 1992/30. JÚLIUS 26 / •• RENDKÍVÜLI ELŐFIZETÉSI KEDVEZMÉNY! Tisztelt Olvasóink! A RING Szerkesztősége rendkívüli kedvezményt hirdet azok számára, akik 1992. augusztus 1. és december 31. között előfizetnek a lapra. Az előfizetési összeg értékéig minden kedves olvasónk hirdetését INGYEN közöljük. Hirdetési, illetve előfizetési tarifáink a 47. oldalon találhatók. Kérjük, a hirdetés beküldésekor szíveskedjenek mellékelni az előfizetési csekkszelvény másolatát is. RING Szerkesztősége 29

Next