Ring, 1992 (4. évfolyam, 26-50. szám)
1992-08-05 / 31. szám
részben a bölcsészkari egyetemen összpontosult. - Azt tudjuk, hogy a H. világháború alatt a legnagyobb ifjúsági szervezet a Turul Bajtársi Szövetség volt. Mit tudunk erről a szervezetről? - A Turul Bajtársi Szervezetet mindenki úgy tartja nyilván, mint egy jobboldali, horthysta szervezetet. Azonban furcsa módon pont a Turul Bajtársi Szervezetben fejlődött ki az ifjúsági ellenállás egyik legfontosabb góca. A Győrffy Kollégiumot tulajdonképpen a Turul bábáskodásával hozták létre 1939-ben. A Győrffy Kollégium az ellenállásnak először az alapja volt, majd a góca is, mert a kollégium diákjainak származása eleve determinálta őket, milyen politikai áramlathoz tartozzanak. Főleg paraszt-ifjúsági öszszetétele volt, és ezért inkább hajlottak a baloldali pártokhoz, a kommunista párthoz is. Később a Győrffy Kollégium kezdeményezte a magyar diákok szabadságfrontjának a létrehozását. Kardos László, a Győrffy Kollégium feje és áttételező ereje volt az, aki Kiss Sándorral, a parasztszövetség későbbi vezetőjével együtt megalakította a magyar diákok szabadságfrontját. Turul és a Győrffy Kollégium - Mely szervezetek tartoztak ide? - A Magyar Diákok Szabadság Frontjába tulajdonképpen hét szervezet tartozott. Később, amikor már ez egy kicsit rendeződött, elsősorban a Nemzeti Ellenállási Diákmozgalom - ezek voltak a győrffysták tulajdonképpen -, aztán a Szabad Élet Diákmozgalom, Kiss Sándor és az egykori Turulista Fitesz Vilmos személyében. Ezeknek komoly akciócsoportjaik is voltak. Itt megemlítem talán Majsa Ervint, Nyestő Zoltánt, B. Ráczot, Zimányi Tibort, Elek Ottót stb. Érdekes, és nem is véletlennek tartom, hogy ezeknek a nagy része aztán Recsken találkozott. Ez mindent megmond. - Tegyük hozzá, hogy te is hosszú időt töltöttél Recsken. - Ugyanannyit! Kezdettől végig Recsken voltam, de előtte persze Buda vidéki internáló táborban, és Kistarcsán is. - Menjünk tovább! - Aztán volt a Demokrata Diákfront, amely külön akciócsoportokat szervezett. Ennek egyik vezetője volt a ma is ismert Zimányi Tibor, utána volt a technikusoknak a demokratikus szervezete, a Teleky Pál Munkaközösség is benne volt. Parasztfőiskolások, Győrffy Sándor vezetése alatt, a katolikus és protestáns egyházak ifjúsági ellenállási mozgalma is. Elérkezett az ideje annak, hogy a magyar ellenállásnak a különböző gócait valahogy egy szervezetbe, vagy legalábbis akcióegységbe tömörítsék. Ekkor egy barátomon keresztül sikerült fölvennem a kapcsolatot Mikó Zoltán vezérkari századossal, aki a Magyar Királyi Fővezérség különleges alakulatának volt akkor a vezetője. Ez 1944. októbernovembere volt. Elmentünk a Magyar Királyi Fővezérség Bimbó út 51. alatti főhadiszállására. Mint később kiderült, Mikó Zoltán hivatalos vezetése alatt a különleges csoportnak az lett volna a feladata, hogy az orosz vonalak mögött, az oroszok ellen partizántevékenységet, szabotázs-tevékenységet, robbantásokat hajtson végre az orosz utánpótlás megakadályozására. Ezt a munkát nem Mikó Zoltán csoportja végezte a maga különleges alakulatával. Kívülállóknak elég nehezen érthető helyzet. Ez a feladata a Bimbó út 65. alatti nyilas részlegé volt, de az is Mikó Zoltán vezetése alá tartozott. Szíves-lélekkel magyar ember volt. Egyetlen célja a magyar szellemi, erkölcsi és anyagi javak átmentése. Amint később látjuk majd, ez Budapest ostrománál csúcsosodott ki. Mikó Zoltán égisze alatt a Bimbó út 51-ben, mi, fiatal egyetemisták, és helyettese, Bondor Vilmos főhadnagy volt az a törzs, amely igyekezett lehetőleg embereket, írókat, szellemi embereket menteni. Ezt meg is csinálta Mikó Zoltán, emberek százait mentette meg valóban. Ebben benne volt, hogy mást ne mondjak, Illyés Gyula, Kovács Imre, akik nyílt parancsokat kaptak, katonai behívókat őhozzá, Veres Péter, Asztalos István, Szabó Pál író és rengetegen még. „Szervusz, testvér!” - Meddig tudott működni Budapesten ez a csoport? - A csoport - tragikus körülmények között - 1945. január 2-án bukott le, amikor is az egyik egyetemista barátunkat, Hertelendy Jánost agyonlőtték a Bimbó úton. Mikó Zoltán a török követségre menekült, utána pedig orosz fogságba esett. A Mikó-csoportnak az összes tagját az oroszok letartóztatták. Emlékszem, a mi Lágymányosi utcai lakásunkon már február 15-én ott volt az NKVD. Listával jöttek, kerestek minden embert, aki Mikóhoz tartozott. Teljesen mindegy, hogy nyilas volt, vagy pedig baloldali ellenálló, ők mindenesetre ezt a csoportot teljes mértékben likvidálni akarták. Az NKVD-sek, amikor elfogtak engem a lakásunk előtt, kérdeztem a tolmácstól, hogy tulajdonképpen miről van itt szó, miért fognak le engem az NKVD-sek? Ő azt mondta, csak odasúgta, hogy Mikó-ügy. Mondtam, hogy akkor engem dicsérettel fognak hazaküldeni! Hát egyáltalán nem így történt. Fölpakoltak minket teherautókra, és úgy, ahogy voltunk, elszállítottak minket Tollbuchin marsall főhadiszállására. Ez annak idején Kunszentmiklóson volt. Mikó Zoltán szintén itt volt, de pontosan nem tudtuk, hogy hol. Egy tőlünk nem messze lévő különházban tartották, és éjjelnappal vitték kihallgatásra. Minket is kihallgattak természetesen. A kihallgató tiszt az én esetemben eléggé értelmetlenül állt az előtt a jelenség előtt, hogy egy embernek a fennhatósága, parancsnoksága alatt hogyan lehet nyilas részleg is, és baloldali ellenálló részleg is. Minket egyetemistákat egy szép napon, március végén fölpakoltak egy teherautóra, és vittek Budapestre. Átadtak az akkori Andrássy út 60-nak, azt akkor még politikai rendészeti osztálynak nevezték. Sorba állított minket egy revolverrel hadonászó, dülöngélő, nem lehet tudni, milyen egyenruhában lévő ember, és mindegyikünktől megkérdezte, hogy „te mi voltál”? Az egyik azt mondta, hogy miniszteri tanácsos, pofán vágta, a másik katonatiszt, belerúgott, és ez így ment. Én körülbelül a tizenötödik voltam, és előttem állt Prőle Sándor, egy pap. S amikor odaért ez az ember, „mi vóta?” - kérdezte, akkor Prőle vigyázzba vágta magát, és azt mondta, nyilas pap. Erre az ipsének tágra nyílt a szeme, kezet nyújtott neki, és azt mondta: „Szervusz, testvér!” Miniszter lehetett volna Sajnos, magyar tragédia, hogy 1944-ben - és ezt nem tudják az emberek nagyon megérteni - ördögöt kellett elűzni egy másik ördöggel. Egyszerűen nem volt más választásunk, mert az angolszász hatalmak illetékességből kiosztottak minket a Szovjetuniónak. Amikor letartóztattak 1948-ban és előállítottak az Andrássy út 60-ban, akkor egy ÁVH-s lefasisztázott. Te csirkefogó - mondta -, neked olyan belépőjegyed lett volna a demokráciába, hogy miniszter is lehettél volna! Kikértem magamnak, mert ha valami nem voltam, hát akkor tényleg semmiféle diktatúrának, a náci vagy más diktatúrának híve nem voltam. Hivatkoztam az ellenállási érdemeimre. Erre azt mondta, amit aztán életem végéig megszívleltem, hogy aki tudott robbantani ’44-ben, az tud '45 után is, így a nép ellensége. 27 1992/31. AUGUSZTUS 2