Riport, 1991. január-június (3. évfolyam, 3-26. szám)
1991-03-01 / 9. szám
12 Vaskos boríték érkezett szerkesztőségünkbe. A levélíró, Kiss Zoltánná megküldte Riportnak annak a pnasznak a másolatát, amelyet még tavaly, december 11-én írt dr. Szabó Győzőnek, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének. A harminchárom esztendős rákoskeresztúri asszony — aki egyébként a XVII. kerületi rendőrkapitányságon dolgozik, polgári alkalmazottként — főnökét, Bajtai Miklós alezredest jelentette fel, intézkedési kötelezettség elmulasztása címén. A géppel írt hatoldalas levélben szó esik különféle zaklatásokról, a lakásba való illegális behatolástól kezdve a ház megfigyeléséig. A naplószerű dokumentum időrendben foglalja össze mindazokat az atrocitásokat, amelyek a Kiss családot érték, 1989 nyarától a főkapitányhoz címzett beadvány megírásáig. Íme, két részlet a levélből: ,,1990. november 18-án fiam hazatérve látta, hogy az egyébként a ház előtt parkoló Polski 126-os szgk-nk nincs a ház előtt. Tekintettel arra, hogy a slusszkulcsot itthon találta, bement a kapitányságra és bejelentést tett, hogy a gépkocsit nagy valószínűséggel ismeretlen személy elvitte. Ezt később megerősítette az a tény, hogy a gépkocsit Budakalászon a szakadékban megtalálták, és a szomszédok elmondása szerint kb. 0.30-kor vihették el. Én akkor férjemmel és kisebbik fiammal vidéken tartózkodtam. Mikor hazaérkeztem este, már az az üzenet várt, hogy a forgalmival menjek be a kapitányságra, mert a gépkocsit megtalálták. Ezt az akkori szolgálatban lévő Takács István közölte velem, illetve korábban fiammal. A feljelentést viszont csak hosszas könyörgésre november 22-én vették fel. A gépkocsim rendszáma 6G 50-60 volt, összetört állapotban jelenleg is a XVI. Temesvári u. 36. szám alatt található meg. Megjegyzem, hogy a szerelő véleménye szerint eredeti kulccsal vagy hamis kulccsal lophatták el, mert a kormányzar ép volt és az összekötözött vezetékek a gyújtást nem befolyásolták. Ekkor beszéltem Bajtai Miklós rendőralezredes úrral, akitől kértem, hogy figyeljenek jobban lakásom környékén, mivel az eddigi sorozatos események úgy érzem, személyem ellen irányulnak. (Semmi konkrét intézkedést nem észleltem.) 1990. december 11-én 12 óra után fiam kikísérte a barátját. A buszmegállóban észlelte, hogy a piros színű Lada ismét a papírraktárház mögött befordult felénk, a rendszámtáblájára viszont egy VIZSGÁRA feliratú papírlap volt felkötve. Én itthon tartózkodtam, és fiam telefonon értesíteni akart, így a sarok felé ment, hogy telefonáljon. Mivel a fülke foglalt volt, így tovább ment a kutyával. A kutya elkezdett erősen ugatni, mikor észlelte, hogy a piros Zsiguli megáll mellette és az ablakon keresztül kiszólt ismét a cigány férfi, akit korábbról már az események során felismert, hogy ,, Apádat akarjuk!”, mire a gyerek megkérdezte, hogy miért, erre szembe fújták sprayvel. A gyereket orvoshoz vitte a kiérkező rendőrautó, és elsősegélyben részesítették. Mint az orvos elmondta, ez nem a szokásos 5000, illetve 5001-es spray volt, hanem ennél hatásosabb, ami vakságot okoz. Tekintettel arra, hogy rendőri intézkedés is volt, az orvosnál kapott látleletet az intézkedő rendőr magához vette azzal, hogy azt a jelentéshez csatolja. ” A szerkesztőségünknek átadott iratok egy újabb hétoldalas „beszámolóval” is kiegészültek. A legutóbbi történések az ismeretlen támadók fokozódó agresszivitását mutatják. Hogyan rabolták el a tizenhét éves Zolit barátjával együtt, újév napján az álrendőrök? Erről Kiss Zoltánné így ír: „1991. 01. 01. Fiam 1/2 7/3/47 között indult haza szüleimtől a XVI. ker.-ből gk.-val Nováki Zsolt barátjával, aki a gk.-t vezette. A XVI. ker. János u. és Hermina u. sarkánál két rendőrruhás személy lámpajelzéssel megállásra szólítja fel őket. Mikor megálltak, az egyik rendőrruhás közölte, hogy ellenőrzés és kérte a gyerekek, valamint a gk. okmányait, amit rögtön zsebre is tett. Ezután kiszállásra szólította fel őket, valamint, hogy mutassák meg, mi van a gk. csomagtartójában. Mutatás közben elkapják őket hátulról, hátra kötik kezüket, bekötik szemüket, szájukat. Ezután valamilyen járművel ismeretlen helyre viszik őket. 0.15-kor megszólal lakásomon a telefon, fiam sírós hangját hallom, valamint a következő szöveget. „Anyu, a Zsoltival együtt elraboltak, amit most felolvasok, teljesítsd, mert különben megölnek. Klári, vond vissza a Főkapitányságon tett feljelentést, szüntesd meg az eljárást, lépjél ki azonnal a munkahelyedről, ne vidd a fiadat orvoshoz, ha orvos jön hozzá tettesd magad hülyének, ha ezeket nem teljesíted, megöljük a fiadat és rajtad folytatjuk!” Ezután megszakad a vonal. Az eseményt jelentem a BRFK ügyeletére. A fiam elmondása szerint ez a géppel írott szöveg van előtte, mikor leveszik szeméről, szájáról a kötést, és be kell olvasni, majd beolvasás után újra visszateszik a kötést a szemére, szájára. Majd elviszik egy helyre, ahol rugdossák és leütik. Magához térve derül ki, hogy mellette van a barátja is, és a Corvin mozi mögött levő játszótéren vannak. Menet közben az ismeretlen személyek cigányul beszélnek megint. Január 02-án hajnali 3 óra körül értesít a XVI. kerületi rendőrkapitányság, hogy ott vannak a gyerekek. Azonnal odamegyünk a férjemmel, ahol a két kapitányság, a XVI. és a VIII. kerületi, 3/4 órán át azon vitatkozik, hogy ki vegye fel a jegyzőkönyvet, az, ahol a rablás történt, vagy az, ahol megtalálták őket. Végül is újra — olyan állapotban — visszaviszik velünk együtt a gyerekeket a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra. A XVI. kerületi kapitányságon három nap múlva, január 4-én történik meg a rablás helyén a helyszínelés. ” Bevallom, amikor az asszonnyal megállapodtunk a személyes találkozóban, még jócskán voltak bennem kétségek a valószínűtlen történet egyes részleteit illetően. Leginkább az a kérdés nem hagyott nyugodni, kinek árthatott Kissné vagy valamelyik családtagja, milyen sérelmet torolnak meg a több hónapja tartó bosszúhadjárattal? Sűrű hóesésben értem Rákoskeresztúrra, a Borsó utcába, néhány perccel a megbeszélt időpont előtt. A földszintes, téglalap alakú bútorbolt egyfajta demarkációs vonalnak tűnt az utca egyik oldalán álló, a békebeli időket idéző családi házak és a négy-ötemeletes lakótelepi sorházak között. A ház előtt találkoztam a családdal, éppen akkor jöttek haza, két kocsival, egy bordó Citroennel és egy kis Polskival. A következő néhány percben azonban valahogy elment a kedvem attól, hogy irigyeljem őket a jómódért. Az ajtón két zár, belül riasztólánc, vaspánt jelezte, hogy a földszinti lakás gazdái félnek. Az ajtó külső gombját bagarollal kenték be, belül az előszobában egy majomketrec állta el a bejáratot. Találtam poroltóhoz erősített, kifeszített zsineget, amely arra szolgál, hogy a házigazdának jelezze, ha illetéktelen járt a lakásban, a szobák kulccsal gondosan be voltak zárva, de hiába... A hallban tisztára mosott üveg, hamutálban egy szotyoladarab mellett kettétépett színes fotó volt, a nagyobbik fiú, Zoli olaszországi útján készült. A földön eldobott papírzsebkendő, rajta a fekete cipőpasztától származó nyomok. — Reggel, amikor elmentünk, Zoli szobáját is bezártuk. A képek a szobájában, a szekrényben voltak... A bejárati ajtót is bezártuk, alul-fölül. Mégis bejutottak ... Kissné fásult, már igazán meg sem nézi, mi tűnt el, hiszen az eddigi „látogatásokból” egy dolog bizonyossá vált: a hívatlan vendégek nem pénzre, értékre „utaznak”... — Két videónk van, a tizenötezer forint készpénzhez sohasem nyúltak hozzá, előfordult, hogy a lakásban hagytunk néhány ékszert, úgyhogy, ha valaki lopni akart volna, félmilliót simán elvihetett volna — mondja a koránál jóval idősebbnek látszó asszony. Remegő kézzel gyújtja meg a cigarettát, abban az egyetlen helyiségben, ahol a négytagú család éli az életét. A szobában ott van a férj, Zoli és a kisebbik gyerek, a 11 éves Gabi. — Amúgy háromszobás a lakás, de féltünk, s este mind itt alszunk, a feleségem és a kisebbik fiú a földön — veszi át a szót a sportos öltözetű, megtermett férfi. — Most, néhány héttel a levelükben leírt utolsó incidens óta, úgy látszik, folytatódtak a „zaklatások”. Mi történt az elmúlt napokban? — Volt két bombariadó, kijöttek a tűzszerészek, de semmit sem találtak. Január 22-én Zolit ismét megtámadták. Zo- Ostromállapot utcában a tóttó«rte‘r. MO te.et«0«k, W _ „ «et it«». M' .0,utalaa sztorinak a ® 1" ’ wrt aísa, a «„dízséS lophatunk tó ® ^k t a Kiss Zoltá«® AÄa által *•»