Blues Life Magazin, 1997 (1. évfolyam, 4. szám)
1997 / 4. szám
2 Kedves Olvasó! Reméljük, mindenkinek jól telt a nyár, elegendő ideje volt utazásra, pihenésre, szórakozásra. Mi nem panaszkodhatunk - reméljük ti se -, ez a nyár is bővelkedett blueszal kapcsolatos programokban. Kiemelkedő hazai eseményként említhetnénk az 5. Paksi Blues Fesztivált, valamint szintén ötödik születésnapját ünneplő „Diáksziget "-et. De egész Európa is „nyüzsgött" a blueszal kapcsolatos rendezvényeken, fesztiválokon. E számunkban két tudósítást is olvashattok Finlandiából és Germániából. Nem szándékom a Bevezetőt a tartalomjegyzékkel felcserélni, így inkább az újság körül történt változásokról néhány szót. Mint láthatjátok, áttértünk az offsetpapírra. Szerintünk ez jobban illik az újság esztétikai megjelenéséhez. Továbbra is tartjuk a BLOGS LIFG árát - ami a mai világban ritka dolog -, sőt, e lap melyet kezedben tartasz, már 40 oldal! Abból a helyzetből kiindulva, hogy nincs jobb érzés, mint egy korsó hideg sör, egy jó fajta szivar, esetleg egy jól megsodort cigi mellett bluest hallgatni, olvasni, csinálni..., nos, felvettük a kapcsolatot a „Füstölgő", valamint a „Maláta" szerkesztőségével. Az előbb említett „blueskellékek" irodalmi tolmácsolója e két lap, melynek hasábjain gyakori „vendég" a blueszene és interpretáló. Az első szám „NGWS”-rovatában olvashattátok, a blues is része a mai modern információs áradatnak, egyesek szerint „szupersztrádának" avagy egyszerűen: Internetnek. Némi HTML-szerkesztői tudás birtokában bárki „fabrikálhat" magának web-oldalt. A BLOGS LIFG magazinnak is elkészült a homepage-e, már csak egy korrekt szolgáltatót keresünk, hogy az Interneten is elolvashassátok a legfrissebb bluesinfókat. Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy bemutassuk új munkatársunkat, Kalmár Dórát, aki frissen diplomázott a JATG kommunikáció szakán. Rádió- és televíziószerkesztői múlttal, jelenleg a Közgáz hallgatója, mint médiamanager. Nem panaszkodhattok, a Mafioso Records által igazán sok információt kaphattok a frissen megjelent lemezekről, vásárlás előtti szaktanácsadónk, Podlovics Péter, bátran bízhattok kritikáiban, ajánlásaiban. Továbbra is bírjuk Nemes Nagy Péter „Dick" bizalmát, tudását, rendületlen bluesszeretetét, kitartó munkáját. Országosan terjedünk, és reméljük, minél több vidéki blues-rajongót is meg tudunk „fertőzni" a BLUGS LIFG-fal! Továbbra is várjuk a vidéki blueszenekarok, -előadók, valamint blueskocsmák, pubok jelentkezését a BLUGS LIFG postacímén. A „Rajongók a blues-ról” rovatunkban szívesen látnánk tőletek élménybeszámolókat, sztorikat, blueszal kapcsolatos történeteket. BLUGS LIFE HUy LIFE