Rockinform, 1996 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1996-10-01 / 8. szám

magunk előtt. Én szeretem azt gondolni, hogy van jö­vő, van jövőm. És a legtöbb punkzenekar is így gondol­kodik mostanában. Amellett zeneileg ez az egész punk átfordult kicsit hard core-ba vagy a másik része pop­­punkba. Nem érezheted ma ugyanazt, mint 1977-ben. De engem az nem is érde­kel, csak csinálom a saját ze­német. És élvezem az életet. Megpróbálom jól érezni ma­gam, élvezni, amit csinálok, és ha nem jön össze - mert ilyen is előfordul - attól még nem leszek depressziós. És nem is akarok olyasmit csi­nálni, amitől nem érzem jól magam. Volt egy idősza­kom, amikor egy csomó olyan dolgot is megtettem, amit utáltam, de ennek vé­ge­- Máris indultok vissza Németországba? - Igen, visszamegyünk. - Játszotok valahol? - Nem, a Viva TV-n - nem tudom, ismered-e, ez egyfaj­ta német MTV - neveztek bennünket egy díjra, a leg­jobb élő előadáséra, és bár nem mi nyertünk, meghív­tak a fogadásra. Onnan pe­dig a Toten Hosen házibuli­jára megyünk, az is Kölnben lesz. Másnap pedig Svájcba repülünk, ahol egy fesztivá­lon lépünk fel ismét. - Éreztétek, hogy a Billie Jean-klip után népszerűb­bek lettetek, legalábbis Eu­rópában? Azóta hívnak több országba is játszani? - Igen. Lassan jön a siker, de jön. Egy csomó rajongói levelet kapunk, érdekes mó­don a legtöbbet pont innen, Magyarországról, meg Fin­nországból, meg... meg... Svédországból. Szóval főleg külföldről. - Visszajöttök önálló bu­lira is Magyarországra? - Igen, tudtommal a me­nedzserünk, az a pofa ott - mutatja - épp egy klubtur­­nét próbál összehozni Ma­gyarországra a közeljövő­ben. Remélem, összejön és jó lesz. Addig is minden jót a Rockinform olvasóinak, és próbáljátok meg jól érezni magatokat a világban, bár­hol is vagytok. SHAMMY A bajai csapat '93 februárjában alakult a jelenleg is érvényben lévő felállásban: Kafó - ének, Mápó -basszusgitár, Norbert -gitár, Gábor -dob. Kezdetben nagyon gyors, kvinttolo­­gatós zenét játszottak, majd lassanként (saját hibáikból tanulva) kezdték a saját képességeikhez mérten összetettebbé tenni muzsikájukat. Amikor kellő mennyiségű szá­muk gyűlt össze, bevonultak egy rendkívül amatőr módon felszerelt terembe, és felvették az első demót. Mindez történt ‘93 szeptemberében. Itt kezdett körvonalazódni (nagyon halványan) a stílusuk, de az anyag csak szűk körben terjedt el. Ezek után ismét következett jónéhány koncert (a srácok szavával „merénylet"), az ugyancsak bajai HTT és a Magilla Gerilla nevű bandák társaságában. Az első demó után egy évvel, 1994 szeptem­berében ugyancsak elég amatőr cuccon felvették a „Zajártalom” című demót, ami már szélesebb közönség előtt is hallhatóvá vált. Ez alapján kaptak számos koncertmeghívást is, melyeket kénytelenek voltak lemondani, mivel időközben Mapót sorkatonai szolgála­tra „csábították". Ebben az időszakban kevés próbára nyílt lehetősége a Keleti Frontnak, viszont az újabbnál­ újabb számok azért születgettek. Bizonyítja ezt a csapat napokban elkészült új demója, a „Horizont”, mely igazi, divatmentes hardcore zenét tartalmaz. Cím: Juhász Gábor, 6500 Baja, Béla király u. 17. - B. A. - 11 St OJu­d Y^TlI D1XL11 Az ős horror író, H.P. Lovecraft egyik teremtményéről elnevezett Shoggoth együttes ‘93 végén alakult. Segesdy Márton gitáros/énekeshez és Pavlisinec Gergely gitároshoz csatlakozott még két tag, nevezetesen Kovács György basszusgitáros és Kálnai György dobos. A zenekar kiindulási alapja egy gyors, tempóváltásokkal tűzdelt death metal zene volt, de már a kezdet kezdetén áttértek a dallamos énektémákra és a többszólamú gitárriffekre. Jelenlegi zenéjü­kön viszont már érezhető a doom bandák hatása is, bár a Shoggoth valamivel gyor­sabb, összetettebb ritmizálású muzsikát játszik. Az angol nyelvű szövegek témái eléggé változatosak, az atomháborútól Rlyeh elsüllyedt városán át az olyan „em­beri dolgokig", mint a barátság vagy a sze­relem, mindenről szó esik bennük. Első demójuk, az „Impressions of Unreality”-t másfél nap alatt vették fel, eléggé ember­telen és civilizálatlan körülmények között. Ez a környezet illik a koncertjeikre is, hi­szen eddigi koncertjeiket többnyire isko­lákban tartották, ahol persze zenéjük a meglepetés erejével hatott a vidám rock­’n'roll együttesek után. Címük: Segesdy Márton, 1157 Budapest, Legénybíró u. 11. VI/20. Bánfalvi Ákos

Next