Rockinform, 1997 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1997-09-01 / 7. szám
szokott technikusoknak. Például nemigen van fogalmuk arról, hogy hogyan kellene megszólalni ezeknek a furcsa kinézetű micsodáknak, amiket - Isten tudja, mi végből - oszlopgitárnak meg hegedűnek meg billentyűs hangszernek (ez utóbbi mondjuk egyértelmű, billentyűk vannak rakta, bár írógépnek néz ki( valaha az is volt) neveznek, milyen legyen a hangszínük, mekkora jelet adnak ki, ilyesmi. Ez a probléma természetesen most is fennállt, amellett - mint koncert után az együttes tagjai elmndták - a kontrollban időnként nem hallották magukat, ezért volt, hogy Silye Ákos hegedűs például egyeskilókban egyszerűen leállt, mert nem tudta, hol is tartanak. Mindemellett az odagyűlt néhány száz - meglehetősen vegyes korosztályt képviselt - ember körében nagy sikere volt a produkciónak, amiben bizonyára jelentős szerepe volt a két jóhangú énekesnőnek. Leginkább a Kon-tiki hajótöröttei közben mutatkozott meg, hogy a két énekhang menynyire passzol egymáshoz, mivel a többi dalban többnyire külön szólamot improvizálnak - Hangfürdő, Bálványbál - vagy felváltva énekelnek - llótalpakkal szteppelünk -, ez az egyetlen dal, ahol kéttagú kórust alkotnak. Csak a hangszerek tökéletesre kevert megszólalása hiányzott időnként a koncert során. Stones AUGUSZTUS 14. CSÜTÖRTÖK, BAHIA SZÍNPAD Mindjárt az első napon, épp indultam a sajtóirodából becserkészni David Bóvlit a Nagyszínpadon, mikor a közeli Bahia színpadról valami fura zene ütötte meg a fülemet. Ha má' itt vagyok, megnézem - gondoltam, így is tettem. A színpadon öt fura figura - mint kiderült, a nevük Stones. Igen érdekes muzsikát produkált ez a formáció, valami egészséges ötvözete volt ez a hatvanas-hetvenes évek magyar presszópop-zenéjének (Ambrus Kyri, Aradszky, Szécsi Pál, meg egy-két általam ismeretlen név olyan slágerekkel, mint Ajjaj, fekete vonat, megAlmát eszem, ropog a fogam alatt) és a Kontroll Csoport new wave-punk hangvételének, kellemes, dallamos kiszerelés, időnként ötletes, időnként jópofa, néha kicsit idétlen szövegekkel, jó torkú énekes lánnyal, és meglehetősen jó zenészekkel. Egyes számokban a nyolcvanas évek technikai csodájának számító Casio zsebszintetizátor is fel lett vonultatva, nem tudom, hangzásszínesítésnek vagy viccnek szánták-e. A zene mindenesetre táncra ingerlő, két tini lány eleinte fikázta egymást közt az együttest, ők a kertre jöttek, akiknek a kiírás szerint ekkor már a színpadon kellett volna lenniük, aztán tíz perc múlva már önfeledtek táncoltak. Meg lettek nyerve. Én még kicsit tartom magam, de biztosan megnézem még őket valahol. A könnyedségük, lazaságuk nagyon tetszett. Miiásfél AUGUSZTUS 14. CSÜTÖRTÖK, BAHIA SZÍNPAD Másfélék úgy lettek betervezve, hogy Bowie után még kényelmesen átérjen a közönség, aztán aki iderohant, még alhatott egy verset, mire a zenekar a színpadra lépett, a Balkán ekkora időbeli csúszászok voltak (egyébként egész héten). Mivel biztos voltam benne, hogy másnapi nagyszínpadi matinébulijukra nem tudok elmenni, itt hallgattam meg őket. Sajnos, a színpad megszólalása (ezt hívják beszélő színpadnak - a szerk.) valami elképesztően gyenge volt - nem hangerőre, ez még a polgármester előtti időszámítás - , ennek ellenére ez a négy fiú - meg időnként egy lány - ilyen körülmények között is emlékezeteset tudott alakítani. A zenéjükről nemigen tudnék semmi olyat elmondani, ami a Rockinformban nem lett még megemlítve, végül is az utolsó két album - Viperagarzon és Kínai nátha - számai voltak műsoron, a csellista Eszter lány időnként megint alig-alig hallatszott, de ennek oka lehetett az is, hogy a színpad előtt a Misfélre összegyűltek közé szinte csak erőszakkal lehetett volna bepréselődni, azt meg nem akartam, így meglehetősen oldalra kiszorítva tudtam csak hallgatni Lukács Leventéék sorát. Ami legjobb a zenéjükben, az az, hogy bármikor hallgatom, mindig képes kiszakítani - legalább egy időre - a környezetemből, az itt és most unalmas valóságából, amit a barátaim nem is vesznek néha jó néven, hogy ilyenkor testileg mellettük állok ugyan, de egyébként valahol a zenével utazom, ami behatol a mellkasomba és ott belül lüktet. Mindezt mindenféle gyorsítók nélkül. Ide tartozó hír, ha minden igaz, a legjobb gitárosnak a közönségszavazásán Bácsi Attilát, a Másfél gitárosát választoták meg. Voltak nála technikailag jobb húrnyűvők a Szigeten, de magyarázd ezt meg a közönségnek. A magam nevében csak gratulálni tudok. Az utóbbi időben a sok tagcsere miatt kezdtem azt gondolni, vége, a VHK is kifulladt, emiatt mennek el az emberek - vagy küldik el őket a többiek -, olyan régi kocsmabútorok is, mint Soós, aki több, mint tíz éve a csapat tagja volt. Mára két alapító maradt, Grandpierre és Ipacs, meg elég régen csépeli köztük az üstdobot Boli, akiről már humorból se merek rosszat írni, mert hátha félreérti. Úgy látszik azonban, a vérfrissítés jót tett az együttesnek, mert Luja gitárjátéka új színt vitt a zenébe - megjelentek a gitárszólók -, és az új basszusgitáros Grandpierre-ék a szülei lehetnének, bár nem annyira ösztönös, mint Szónusz volt, remekül beilleszkedett a Halottkémek közé. Igaz, a zene teljesen ösztönösről némileg tudatossá válása már az A semmi kapuma... anyagnál észrevehető volt, de most a tudatos zenei részek még nagyobb helyet kaptak, rengeteg etnozenei elem épült be a zenekar újabb számaiba. Ezért például nagyon jól illeszkedett a vendégként meghívott folkos Téka (koboz és hasonló hangszerek) produkciója is a VNK műsorába. A koncerten elhangzottak olyan dalok is, amelyek csak a következő VHK-albumon lesznek majd hallhatóak. Természetesen a folkos elemek beépítése mellett a zene lendülete nem veszett el, olyannyira nem, hogy Ipacs és Bol mellé sokszor beszáll még egy-egy tag, de volt olyan pillanat, amikor mindenki valami fllős hangszerrel foglalta el magát. A koncert alatt végig érezhető volt az a vibrálás, lüktetés, elszabadulni vágyó, de valahogy mégis kordában tartott energia, ami ennyire belsőleg felszabadítóvá, sámánisztikus erejűvé teszi a zenéjüket, ami miatt Nyugaton is elismerően nyilatkoznak a zenekarról, és tűnt a lemezeiken sajnos nem mindig üt át. Sabot AUGUSZTUS 15. PÉNTEK, BAHIA SZÍNPAD Számomra mindezidáig ismeretlen volt ez a kéttagú zenekar. A felállás: basszusgitár és dob. Bár a nevük francia jelentése facipő, innen ered a szabotázs szó, ugyanis az ipari forradalom idején a munkások facipőket dobáltak a gépekbe, hogy tönkretegyék azokat, az együttes amerikai. Azt hiszem már a felállásból is egyértelmű, hogy a zenéjük alapvetően ritmuscentrikus. A dobos lány játéka kivitelezésben is figyelemreméltó, mind kézmozdulatai, mind arcjátéka tekintetében. Hobbit jobb dobosiskolákban szerintem úgy tanítják, hogy na, ezekről kell leszoknod, fiam, de ez a csaj erényt, egyben látványelemet tudott belőle kovácsolni. A basszusgitáros fickó szintén nem tehetségtelen kezdő, akkordozva játszik hangszerén, mintegy önmagát kísérve, olyannyira hatásosan, hogy nem hiszem, hogy hallgatóik közül bárkinek is megfordult volna a fejében, hogy valaki hiányzik a bandából. C.fl.FB AUGUSZTUS 17. VASÁRNAP, MARLBORO SZÍNPAD Egyszer régen írtam az együttes kazettájáról egy recenziót, akkoriban még hard coreban adták elő. Szakácsi „Greg" Gabi (nem Szakcsi!) gitáros-énekes-zenekarvezető azóta nyaggat, hogy nézzem már meg őket élőben. Állítja, hogy már tök más műfajt nyomnak. Na jó, gondoltam, majd a Szigeten. Hát csakugyan más a műfaj. Valamiféle klasszikus punkzene, némi billentyűs hangzással felhígítva. Szólóra mondjuk véletlenül se ragadtatják magukat, de ez nem is a virtuózok terepe. Szó se róla, tetszett a műsoruk, bár az egyetlen dal, ami igazán megragolt bennem, egy Rituális Rémtettek-feldolgozás volt, Nő vagy címmel, de a C.A.F.B. sajátjai se voltak rosszabbak, valami olyasmi, ami a Tankcsapda egyik fejlődési iránya lehetett volna a Legjobb méreg album után. Lendületesek, feszesek, egész jó. És amennyire így csaknem egy hét távlatából visszaemlékszem, még a szövegeik is tűrhetőek, a basszusgitáros is egész jó punkban kiváló - énekes, észt kihasználják, nagyon jó vokálokat írtak a dalaik többségéhez. Farkas Marcsi kiszállása óta keresi magát, illetve a megfelelő helyettesítőt a zenekar. Jelen koncerten a két régi fiú - akik régen tudják - közül Majoros Gyula maradt eredeti szerepkörében mindenféle fúvós hangszerek plusz doromb, Homoki Pétter viszont - szerintem sajnos - felcserélte a gitárját egy leginkább dobgép + perka (percussion) szerepkörre kárhoztatott szinti billentyűsre, igaz, dobgépet használtak Mogyoró Győző távozása után is, de Marcsi hegedűjével és énekével plusz egy gitárral sokkal színesebb volt a zenéjük, mint így, még akkor is, ha új színként beszállt Pajzs Miklós különféle fúvós bizgentyűkön, amelyek egyike leginkább házi készítésű fagottra, másika az ausztrál bennszülöttek által használt didgeridoo-ra, a harmadik egy összetekert slagra hasonlított, legalábbis kinézetre. Emellett dorombozott is, valamint nevezetességét, a tibeti szerzetesek által használt torokéneket kölcsönözte a zenekarnak. Összességében nem volt rossz az Yzgin Over koncertje, ha nem hallottam volna őket régebben, fenntartás nélkül tetszett volna (pontosabban egy fenntartással, hogy alig több, mint fél órát játszottak). De hallottam - még eredeti felállásban is, 1991-ben -, és az elvárásaimhoz képest szerény volt a kapott produkció, a zene vezető szerepét átvette a ritmus dominanciája. Nem volt rossz, csak más. Aki kiválót is tud alkotni, attól az egyszerűen csak jót nehezen tudjuk elfogadni, márpedig Gyuláék bizonyították, hogy ők képesek erre, akár hosszabb időn át is. Vágtázó Halottkémek +Téka AUGUSZTUS 19- KEDD, NAGYSZÍNPAD Még mondják azt, hogy a történelem nem ismétli önmagát! Pedig aki elég öreg - mondjuk úgy, időben született - és régóta jár koncertekre, emlékezhet, hogy volt már olyan, hogy a VHK Henry Rollins előtt lépett fel, mégpedig a későbbi Fekete Lyuk fölötti Vörösmartyi Műv. Házban. Aztán, igaz, vagy tíz évet várni kellett, de most újra ez volt a helyzet a Sziget '97 keretében Úzgín Uver AUGUSZTUS 17. VASÁRNAP, BAHIA SZÍNPAD 39