Rockinform, 2001 (10. évfolyam, 1-10. szám)

2001-07-01 / 5. szám

I ROCKINFORM Joey Ramone Amikor megtudtam, hogy negyvenkilenc éves korában, április 15-én meghalt, három napig csak Ramones szólt otthon. Nem mintha olyan nagy rajongójuk lettem volna, de mégis a világ legjobb rock'n'roll zenekarának az evilági története ért itt véget. Egyesek szerint már 1996-ban fel­oszlottak, de erre a szóbeszédre komoly Ramones rajongó csak legyint - szerintük csak arról van szó, hogy a társaság máshová teszi a székhelyét, és Joey előrement lebeszélni a gázsit. A halál persze nem játék, különösen, ha valaki évekig küzd a rákkal. Még akkor se, ha az il­lető olyan prototípusa a Teremtőnek, aki túl bizarrnak tűnt a tömeggyártásra, de mivel sen­kinek sem ártott, kapott néhány jó évet. Hogy miért pont énekes lett belőle, amikor se hang­ja, sem pedig szexepilje nem volt, azt legalább olyan nehéz lenne megmagyarázni, mint azt, hogy mit keresett ez a négy képregény figura a Talking Heads, a Blondie vagy Patti Smith il­lusztris társaságában. Talán, mert történt mindez New Yorkban, a '70-es évek derekán, a nagy new wave átrendeződés hajnalán? Na de, hogy aztán 20 évig ne legyen megállás? Nem kívánom itt most megfejteni a Ramones titkát, mert nincs neki, ahogyan a Motörhead időt­lenségének se. A Ramonest látni és hallani kellett. A botfülűek és a botlábúak forradalma volt a zenéjük, Joey pedig az egésznek a karmestere. Lecsupaszított és felpörgetett zenéjük maga volt az élet. Tőmondatok, amiket nem kellett megfejteni. Ritmusok és tempók a varázslatos há­rom akkord bűvkörében. De arról szó sem volt, hogy egyszer ő is elmegy. Kéne még néhány szép szó és jó mondat a végére, amiktől még fontosabbá válna a misszió, amit ez a zenekar és a vezetője, Joey Ramone véghezvitt, de leperegnek róluk a nagy szavak. Meg­maradnak már örökre olyannak, amilyennek lemezeiken megismerhettük őket: a világ legjobb rock­'n'roll bandájának.­ ­ Sokan a The Ramonest tart­ják az első punk-rock csa­patnak. Persze működtek már más - hasonló mentali­tású­­ bandák is előttük, mint a Stooges, vagy a New York Dolls, de a Ramones testesítette meg leginkább ennek a generációnak a ze­nei ideálját. Alapokig leegy­szerűsített rock 'n' ralljukkal (négy akkord, szimpla, fo­gós dallamok és bármine­mű komoly tartalmat nélkü­löző dalszövegek), valamint gyors tempójukkal valami olyasmit kreáltak, aminek a gyökerei a korai '60-as évekig nyúltak vissza. Pre- Beatles-es rock 'n' roll és pop keverék? Talán, min­denesetre forradalmian hangzott, ráadásul áttöré­sük után a szárnyait akkori­ban bontogató New York-i punk rock élet legfőbb szó­szólóivá váltak. Az elkövet­kezendő két évtizedben a Ramones alapvetően ugyanazt a zenét játszotta, nagyobb stílusváltoztatások nélkül, mégsem lehetett rá­juk unni. Az egész szakmát (a rajongókról nem is beszélve) sokko­­lóan érte a hír, mely szerint Joey Ramone, a társulat jel­legzetes külsejű (magas, sovány testalkat, hosszú, fruf­­rura vágott haj, és a nélkülözhetetlen napszemüveg), meghatározó énekese 2001. április 15-én (húsva vasár­napján), délután kettő óra negyven perckor elhunyt egy New York City-i kórházban. Ott, ahol már több hónapja kezelték betegségével. Várható volt, mégis nehéz meg­barátkozni a gondolattal. Joey ugyebár már hat éve har­colt nyirokmirigy rákjával, szóval neki is megváltás le­hetett, hogy végre feladhatta a küzdelmet, főleg, hogy családja még az utolsó pillanatokban is ott volt az ágya mellett. Minden jót Joey! Főszereplőnk Jeffrey Hymanként a New York­­ Queens Forest Hills kerületében született 1951. május 19-én. A fi­atal Jeff művészi hajlama azután vált napnál is világo­sabbá, hogy édesanyja, Charlotte (apjától, Noéitól ha­mar elvált) egyik alkalommal elvitte egy galériába. Ettől kezdve a fiú ecsetet fogott a kezébe, majd később átvál­tott a zenére. Egy ideig jazzdobolást tanult, közben a '70-es évek eleján dolgozott Dj-ként, illetve különböző bandákban zenélt New York környékén, olykor Jeff 54 2001. JÚNIUS - 1/2 JÚLIUS Joey Ramone (1951-2001) Starship művésznéven. Amikor a Ramones 1974-ben megalakult, az eredeti tervek szerint Joey csak dobolt volna, de mivel számaik egyre szélsőségesebbek lettek, inkább átállt a mikrofon mögé Szakadt kék farmerbe és bőrdzsekikbe bújtak (tiszteletük jeleként az '50-es évek munkás rockerei előtt), s három pontban fogalmazták meg terveiket, amelyekkel mindenki fölé kerekedtek: 1.) A '60-as évek pop melódiáihoz nyúltak. 2.) Szövegeik témájául a drogokat, a tini szerelmeket, illetőleg a kül­városi unatkozásokat választották. 3.) A négyakkordos dalokra esküdtek. Mivel a Ramones pályafutását 1996. áprilisi számunk­ban már kitárgyaltuk (Visszatekintő rovat), legyen elég csak annyi, hogy az együttes - "Adios Amigos" albuma után - '96 elején oszlott fel, miután a nyarat a hatodik Lollapalooza fesztiválturnái múlatták. "Ez egy közös ze­nekari megállapodás volt - indokolta Joey Ramone dön­tésüket egyik utolsó interjújában -, azt akartuk, hogy úgy emlékezzenek ránk, mint egy nagyszerű bandára. Plusz, én és John már huszonkét éve foglalkoztunk ezzel, és változtatni szerettünk volna az életmódunkon. Óriási érzés, hogy a Ramones egy ennyire konstruktív együttes lehetett, és hogy a fiatalabb bandák ká­ három generáci­ójára voltunk hatással. Azt hiszem beteljesítettük azt, amit eredetileg elterveztünk." A Ramones huszonegy al­bumot jelentetett meg létezése huszonkét éve alatt, még­sem élvezhették a világméretű sikert, hiszen mindig is kis létszámú (persze viszonyítás kérdése...), ámde kitar­tó rajongótáborukra voltak utalva. Joey - aki különösen nagy macskarajongó hitében állt, mellesleg a '90-es évek elejére kigyógyult alkoholizmusából is­­, ezen peri­ódusa után szakaszosan dolgozott önálló szólóalbumán (ami végül is nem került kiadásra), valamint néha fellé­pett öccsével, Mickey Leigh gitárossal. Emellett a '80-as évek során ő is részt vett az Apartheid Ellenes Művészek himnuszának, a "Sun City"-nek előadásában, továbbá az

Next