Rockinform, 2001 (10. évfolyam, 1-10. szám)
2001-07-01 / 5. szám
I ROCKINFORM Joey Ramone Amikor megtudtam, hogy negyvenkilenc éves korában, április 15-én meghalt, három napig csak Ramones szólt otthon. Nem mintha olyan nagy rajongójuk lettem volna, de mégis a világ legjobb rock'n'roll zenekarának az evilági története ért itt véget. Egyesek szerint már 1996-ban feloszlottak, de erre a szóbeszédre komoly Ramones rajongó csak legyint - szerintük csak arról van szó, hogy a társaság máshová teszi a székhelyét, és Joey előrement lebeszélni a gázsit. A halál persze nem játék, különösen, ha valaki évekig küzd a rákkal. Még akkor se, ha az illető olyan prototípusa a Teremtőnek, aki túl bizarrnak tűnt a tömeggyártásra, de mivel senkinek sem ártott, kapott néhány jó évet. Hogy miért pont énekes lett belőle, amikor se hangja, sem pedig szexepilje nem volt, azt legalább olyan nehéz lenne megmagyarázni, mint azt, hogy mit keresett ez a négy képregény figura a Talking Heads, a Blondie vagy Patti Smith illusztris társaságában. Talán, mert történt mindez New Yorkban, a '70-es évek derekán, a nagy new wave átrendeződés hajnalán? Na de, hogy aztán 20 évig ne legyen megállás? Nem kívánom itt most megfejteni a Ramones titkát, mert nincs neki, ahogyan a Motörhead időtlenségének se. A Ramonest látni és hallani kellett. A botfülűek és a botlábúak forradalma volt a zenéjük, Joey pedig az egésznek a karmestere. Lecsupaszított és felpörgetett zenéjük maga volt az élet. Tőmondatok, amiket nem kellett megfejteni. Ritmusok és tempók a varázslatos három akkord bűvkörében. De arról szó sem volt, hogy egyszer ő is elmegy. Kéne még néhány szép szó és jó mondat a végére, amiktől még fontosabbá válna a misszió, amit ez a zenekar és a vezetője, Joey Ramone véghezvitt, de leperegnek róluk a nagy szavak. Megmaradnak már örökre olyannak, amilyennek lemezeiken megismerhettük őket: a világ legjobb rock'n'roll bandájának. Sokan a The Ramonest tartják az első punk-rock csapatnak. Persze működtek már más - hasonló mentalitású bandák is előttük, mint a Stooges, vagy a New York Dolls, de a Ramones testesítette meg leginkább ennek a generációnak a zenei ideálját. Alapokig leegyszerűsített rock 'n' ralljukkal (négy akkord, szimpla, fogós dallamok és bárminemű komoly tartalmat nélkülöző dalszövegek), valamint gyors tempójukkal valami olyasmit kreáltak, aminek a gyökerei a korai '60-as évekig nyúltak vissza. Pre- Beatles-es rock 'n' roll és pop keverék? Talán, mindenesetre forradalmian hangzott, ráadásul áttörésük után a szárnyait akkoriban bontogató New York-i punk rock élet legfőbb szószólóivá váltak. Az elkövetkezendő két évtizedben a Ramones alapvetően ugyanazt a zenét játszotta, nagyobb stílusváltoztatások nélkül, mégsem lehetett rájuk unni. Az egész szakmát (a rajongókról nem is beszélve) sokkolóan érte a hír, mely szerint Joey Ramone, a társulat jellegzetes külsejű (magas, sovány testalkat, hosszú, frufrura vágott haj, és a nélkülözhetetlen napszemüveg), meghatározó énekese 2001. április 15-én (húsva vasárnapján), délután kettő óra negyven perckor elhunyt egy New York City-i kórházban. Ott, ahol már több hónapja kezelték betegségével. Várható volt, mégis nehéz megbarátkozni a gondolattal. Joey ugyebár már hat éve harcolt nyirokmirigy rákjával, szóval neki is megváltás lehetett, hogy végre feladhatta a küzdelmet, főleg, hogy családja még az utolsó pillanatokban is ott volt az ágya mellett. Minden jót Joey! Főszereplőnk Jeffrey Hymanként a New York Queens Forest Hills kerületében született 1951. május 19-én. A fiatal Jeff művészi hajlama azután vált napnál is világosabbá, hogy édesanyja, Charlotte (apjától, Noéitól hamar elvált) egyik alkalommal elvitte egy galériába. Ettől kezdve a fiú ecsetet fogott a kezébe, majd később átváltott a zenére. Egy ideig jazzdobolást tanult, közben a '70-es évek eleján dolgozott Dj-ként, illetve különböző bandákban zenélt New York környékén, olykor Jeff 54 2001. JÚNIUS - 1/2 JÚLIUS Joey Ramone (1951-2001) Starship művésznéven. Amikor a Ramones 1974-ben megalakult, az eredeti tervek szerint Joey csak dobolt volna, de mivel számaik egyre szélsőségesebbek lettek, inkább átállt a mikrofon mögé Szakadt kék farmerbe és bőrdzsekikbe bújtak (tiszteletük jeleként az '50-es évek munkás rockerei előtt), s három pontban fogalmazták meg terveiket, amelyekkel mindenki fölé kerekedtek: 1.) A '60-as évek pop melódiáihoz nyúltak. 2.) Szövegeik témájául a drogokat, a tini szerelmeket, illetőleg a külvárosi unatkozásokat választották. 3.) A négyakkordos dalokra esküdtek. Mivel a Ramones pályafutását 1996. áprilisi számunkban már kitárgyaltuk (Visszatekintő rovat), legyen elég csak annyi, hogy az együttes - "Adios Amigos" albuma után - '96 elején oszlott fel, miután a nyarat a hatodik Lollapalooza fesztiválturnái múlatták. "Ez egy közös zenekari megállapodás volt - indokolta Joey Ramone döntésüket egyik utolsó interjújában -, azt akartuk, hogy úgy emlékezzenek ránk, mint egy nagyszerű bandára. Plusz, én és John már huszonkét éve foglalkoztunk ezzel, és változtatni szerettünk volna az életmódunkon. Óriási érzés, hogy a Ramones egy ennyire konstruktív együttes lehetett, és hogy a fiatalabb bandák ká három generációjára voltunk hatással. Azt hiszem beteljesítettük azt, amit eredetileg elterveztünk." A Ramones huszonegy albumot jelentetett meg létezése huszonkét éve alatt, mégsem élvezhették a világméretű sikert, hiszen mindig is kis létszámú (persze viszonyítás kérdése...), ámde kitartó rajongótáborukra voltak utalva. Joey - aki különösen nagy macskarajongó hitében állt, mellesleg a '90-es évek elejére kigyógyult alkoholizmusából is, ezen periódusa után szakaszosan dolgozott önálló szólóalbumán (ami végül is nem került kiadásra), valamint néha fellépett öccsével, Mickey Leigh gitárossal. Emellett a '80-as évek során ő is részt vett az Apartheid Ellenes Művészek himnuszának, a "Sun City"-nek előadásában, továbbá az