Wanted, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 6. szám

Gwx&­ A hónap­­? # S­wings A Cure szerintem , bárki bármit mond, egyáltalán nem unalmas. Továbbmegyek: a Wild Mood Swings a zenekar egyik legjobban sikerült, legsokszínűbb és leggörcs­­mentesebb lemeze. Mindig is csodáltam Robert Smith hangu­lat- és hangtájfestő képességét és azt, hogy dalaiban - a job­bakban - bátran nyúl más stílusokhoz, és hogy azokat a sa­ját zenei nyelvére fordítva eszkábálja össze vagy építi be a hagyományosan cure-osnak nevezett dallamvilágba. Smith ki­tűnő dalszerző és popzenész, színes szövegeiben a legbaná­­lisabb érzelmi és hangulati fordulatok és felütések sem vál­nak nyálassá vagy közhelyessé. A Wild Mood Swings a Cure és Robert Smith minden eddig felsorolt érdemét magában hordozza, majdnem olyan brilliáns, mint az 1987-es Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me, amikor kedves boglyahajú cimboránk, ez a kövér per­zsamacska, csak úgy tobzódott a stílusok ka­va­l­kádjában. Az azt követő Desintegration és Wish albumok sem vol­tak rosszak, de ez most megint . A Cure persze megint átalakult: a dobos Boris Williams és a gitáros Port Thompson leléptek, hll^fl^lyai^CyppeiLdyos^sJtaiyr O’Donnel­­ volt már Cure-tag - billen­tyűs került. A hangszerelés szintén IA I ▼ ^ 1» t I CT -3 • a gitárdzsungel (akusztikus, wah-pedá­­los, effektezett, tiszta gitárhangok) mellett több helyen fúvós szekció és vonósok szólalnak meg, és ha jól hal­lottam, felhangzik egy-egy indiai hegedű, szájharmonika, szitár és némi perka is. A depis Kovács Robi-rajongók azért nem maradnak betevő szomorúság nélkül­­ az albumzáró dal, félre a tréfával, szóval a Bare, az egyik leg­szebb szerelmes dal amit valóra te­jjel láttam, persze Robert Smith-módra - de előtte ötven percig teljes a zenei torzonas , jazz, rhythm and blues, mexikói muzsika, tingli-tangli popdal és Cure-sztenderdek. Egy hűtőszekrény - hajnal háromkor, kicsit berúgva - tele különféle kajákkal, és sose bí­rom megállni, hogy ne másszak bele. (Fiction) -németh- 16 Horsepower: Sackcloth N Ashes (A&M) semmit sem tudtam róluk. De ez egyáltalán nem érdekes, meggyőző amit csinálnak. Aki ismeri mondjuk a Violent Femmest (A már felosztott zenekar egy tagja, Gordon Gano, vendégként szerepel a 16 Horsepower lemezén), a Buffalo Tomot vagy a Grant Lee Buffalót, az nagyjából sejtheti, miről van szó. Aki pedig nem hallott az előbb említett zenekarokról annak esetleg annyit tu­dok mondani, hogy ez valami pszeudo-country, akusztikus, lendületes, szide-gitárokkal teletűzdelt dolog, folk tradíciók találkoz­nak alté izekkel Néha dráma, néha pörgés van Lóerőéknél, az itt ott felbukkanó bendzsó sajátos íz az amúgy nem túlhangsze­­relt zenének. Amikor a cowboy lemegy undergroundba, valami ilyesmi a 16 Horsepower. Ajánlom tisztelettel -Ne- Higgyék el, léteznek szerencsés véletlenek. Itt van például ez a tizenhat lóerő zenekar meg a lemezük. Ott kallódott a CD a szerkesztőség egyik asztalán, amíg a kezembe nem akadt Egy szkeptikus szerző meg egy kallódó album. Aztán meg a meg­lepődés: ez egy jó zenekar. Amcsi fickók Denverből (hárman), férfiasan bevallom: egy árva hangot nem hallottam még tőlük és

Next