Wanted, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám
így össze lenne hordva minden kellék. Köszönetnyilvánítások Allahnak, zuluknak, tusziknak, hutuknak, píszhegyek, NBA (Rodman azóta már a Chicagóban nyomatja - 14,8 átlaglepattanó!), NFL, MLB, NHL. Hiába van jól megcsinálva a zene, úgy, hogy tényleg el lehetne adni valami profi rapper alá, a duma gáz, és még egyszer: itt az volna a lényeg. (Sony Music) U.P. Menswear: Nuisance A brit rocksajtó eddigi legszégyentelenebb hype-ja (svindlise) a Menswear körül zajlott. Példátlan módon már akkor címlapra kerültek, amikor még egyetlen kislemezük sem jelent meg, s ők voltak az elsők, akik meglévő sláger nélkül léphettek fel a több évtizedes múltra visszatekintő Top Of The Pops című televíziós slágerparádéban. Tényleg fotogén fiúk. És a zene? Nos, azt minden újság elintézte a „félúton a Blur és az Elastica között“ sablonnal. Egy ilyen gusztustalan felhajtás után a Nuisance (Kellemetlenkedés) című bemutatkozó album kellemes meglepetés: egy teljességel vállalható, szórakoztató és stílusos produkció. Alig több mint fél óra (koncertjeik sem sokkal hosszabbak), a legjobb számok két perc körüliek. A gitárok élesek, Johnny énekhangja több modorban is otthonos, a tőrőlmetszett brit minták (Small Faces, Kinks, Sex Pistols stb.) mellett egy-két vokálban a hatvanas-hetvenes évek fordulójának Amerikája is kísért, s a Menswear a vonószenekari kíséret kötelező gyakorlatát is sikerrel teljesíti. A lemez kakukktojása és egyben legjobb száma a Daydreamer, mely simán rákerülhetett volna a Roxy Music valamelyik 1972-es korongjára. A Nuisance szépséghibája az, hogy a legjellegtelenebb dalokkal nyit, ezért célszerű az album hallgatását a 4. számtól kezdeni. A még rövidebb játékidőért cserébe koncentráltabb élmény, gyorsabb és nagyobb élvezet. (Laurel/Polygram) D.ZS. Török Ádám: Unplugged Török Ádám megint kitalált valamit. Csak úgy, két paksi rock- és bluesfesztivál, no meg a Bem rakparti fellépések között eszébe ötlött, a MINI-balladákból, a RABB dalaiból csak kéne csinálni egy unplugged anyagot. A “kikapcsoláshoz” a hazai jazzrock nagy öregje bekapcsolta a fiatal Mohai Tamást (elektroakusztikus gitár), a még fiatalabb Czomba Imrét (zongora) és Kaszás Pétert (ütőhangszerek). A külön erre az alkalomra időzített paksi főpróbát követte a Globe Royal mulatóbeli koncert - Tátrai Tibor vendégszereplésével -, amelyről a CD- és kazettafelvétel készült. A Budapesti Kongresszusi Közponban, a nagy fellépés idején már meg is jelent a hanghordozó. A Tátrai Tibusszal akusztikusan előadott Asztalhoz leültem című nóta fantasztikus párja az 1993-as MINI-koncerten előadott zenei bravúrnak: a legendás Gőzhajó improvizatív jazz-betétje - Mohai Tamás gitárszólójával - új lehetőségeket nyit a több mint két évtizedes ballada újraértelmezése előtt, akárcsak a Keresztes lovag, vagy éppen a Kell a barátság... Szerencsés párosítás a Délelőtt (MINI) és a Blues délben (RABB) egymás mellé illesztése: a két dal születése között mintha nem is telt volna el jó néhány év. Meglepetés az Intercity, valamint a Hosszú lére eresztett saflé. A latinos rockkal dúsított dalok - Amazonok, jaguárok, kolibrik és a Körbezárt a dzsungel - jelzi: a techno és a zörejzenék korában üdítő frissességgel hatnak az újra hangszerelt örökzöldek... (Szerzői kiadás) VT. Pokolgép: Az UTOLSÓ MERÉNYLET Ezzel a sejtelmes címmel jelent meg a Pokolgép tavaly szeptemberi, Petőfi Csarnok-beli monstre koncertjének hanghordozója. A monstre több értelemben is érvényes: kevés hazai keményzenét játszó banda képes ekkora tömeget összecsődíteni egy helyre. A koncertlemez anyaga a banda hosszú történetének több (de legalább két) korszakát öleli át, s ez határozza meg a fellépő művészek számát és a rendezőelvet. A Pokoli színjátéktól a Maszkon, a Gépindulón a Mennyit érsz című nótán át A bűnig, valamint az Itt és most című dalig szinte teljes a körkép. Kukovecz Gábor, Paksi Endre, Kalapács József, Nagyfi László, Rudán Joe, Tarca László egészíti ki a “pokoli rockercsapatot”. A Pokolgép/Gép zenei periódusai egyben persze stiláris különbségeket is sejtetnek a műfaj határain belül, amit Kukovecz és Paksi kompozíciói (főként Nagy Feró szövegeivel), valamint Kalapács József és Rudán Joe énektechnikájára jellemző eltérések, stílusjegyek eleve determinálnak. A későbbi Gép-korszak nótái teljesebbnek, zeneileg kiegyensúlyozottabbnak tűnnek. Akárhogy is, nyolc lemez után a Pokolgép szinte egységesnek értelmezhető zenei “életművet” hagyott hátra. Az utolsó merénylet - remélhetően - még nem az utolsó: van ebben a bandában még annyi spiritusz, hogy néhány “merényletre” még vevők vagyunk... (Sony) VT Csókolom: a Liget Galériában Találkozni a Csókolommal, az nekem szívügy volt ‘94-ben. A kazetta, a 202- 1831 az mindenképpen, de belefértek a koncertek is, pedig azokkal volt egy kis baj. Aztán csend lett, ami szintén jó dolog, végül pedig azt lehetett hallani, hogy az egyiküknek lapát. Ez rossz. Technikai gondok. Na már most nem akarnék én belekavarni ebbe, mindössze: kár. Valami romlott szagot érzek. Meg az is kár, hogy ez a húsz perces (kiállításmegnyitó) CD sem sült el jól. Nem nyafognék, de most már késő, a készületlenségek (Pénz) és átfedések (Tomvécces) között egyedül a Víg dal igazán Csókolom. Az lepusztult, keserű és megindító, vagyis örökzöld. Jó lenne, ha nem kellene körülötte kapálni legközelebb. (Üget GalérialKép-árnyék/Steadicam Bt.) m. 1.t. mini balladák Julian Cope presents 20 Mothers Az 1958-ban egy Deri nevű walesi falucskában született, a liverpooli Teardrop Explodes élén posztpunksztárrá lett, majd 1984-ben szólópályára lépett Julian Cope a brit rock szent őrültje és őrült szentje. A new age (ezúttal inkább életmód, mint zenei irányzat) harcosa, a finom drogok propagátora mostanában druidapózokban tetszeleg, udvari bolondként öltözködik, kis délnyugatangliai „kommunájában" éldegél és zenéjét is ott farigcsálja mindenféle beceneveket viselő muzsikustársaival. Ennek megfelelően teljesen elvarázsolt, anakronisztikus és rusztikus album a 2Q Mothers.