Wanted, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám
whirrk© április Plant és Page folytassa Február 22-én Ausztráliában Fejezte be egy éves, világ körüli turnéját Jimmy Page és Robert Plant. A legendás Zeppelinisták máris bejelentették sindey-i sajtóértekezletükön: folytatják a közös zenélést. Page (47) és Plant (52) 1994- ben állt össze újra a No Quarter című lemez felvételére, de az anyag olyan sikeres lett, hogy turnét is csináltak. Most pedig már új dalokat írnak és újabb albumra készülnek. Plant egyébként nem bírta ki, hogy ne szóljon be a mai brit zenekaroknak: "A legtöbb angol zene nárcisztikus és sekélyes..." És a pop elsekélyesítétt természetesen a lemeztársaságokat okolta. (Plant és Page lemezét egyébként a PolyGram gondozta.) A Sexepil állatkertje Március 12-én osztották ki a Mahasz Arany Zsiráf díjait (tudják, majdnem olyan, mint a Grammy, csak...) Hat kategóriagyőztest a lemezeladási adatok alapján hirdettek ki, hatról pedig zsűri döntött, jelölések alapján, helyben, amerikás módszerrel. Nos, a korábban többnyire nagyon is konzervatív ízlésű zsűri, idén - igazodva a nyugati trendekhez - baromi indie-nek meg alternatívnak akart mutakozni, úgyhogy három kategóriában is a Sexepilt hozta ki győztesnek (az év magyar albuma, az év videoklipje, az év lemezborítója). Az év felfedezettje címet a több mint tíz éve működő szegedi Nyers zenekar hódította el. Az év legjobb hangfelvétele kategória a Tom-Tom Stúdió produkcióinak házi versenye volt, az összes jelölt lemezt a Dorozsmai-féle csapat csinálta. A győztes végül a Kim Nowak Feketezaja lett. A legjobb külföldi albumért járó Zsiráfot a Deep Forestnek ítélte a zsűri a Boheme-ért (lásd még: Grammyk). A lemezeladások alapján kiosztott díjak: 1995. legsikeresebb albuma: Horváth Charlie: Charlie (Rózsa-Warner); a legsikeresebb külföldi rockalbum: Green Day: Dookie (Warner); a legsikeresebb magyar popalbum: Republic: Dis-Ico (EMI-Quint); a legsikeresebb külföldi popalbum: Rendnex: Sext and Violins (BMG); a legsikeresebb újonc: Animal Cannibalsl (Magneoton Warner); és hogy még egy kis magyaros íz keveredjen a végére, kapott Zsiráfot a legsikeresebb válogatáslemez is: Dance Action (BMG). Kiss turné Megint lesi maszk, Orion-űrhajós jelmezek, jó sok lámpa, ezer kiló flitter, meg füst, amennyi belefér - újra összeáll a Kiss, a hetvenes évek legnépszerűbb amerikai megarockzenekara. Valószínűleg lesz világturné is, máris 35 és 50 millió dollár körüli szerződési összegekről lehet hallani, és a zenekar teljes bevétele elérheti a 100 millió dolcsit (az alapítótag, basszgitáros Gene Simmons birtokában van ugyanis minden Kiss-szel kapcsolatos jog, tehát minden egyes Kiss-póló vagy -sapka eladásából részesedik). Simmons, Ace Frehley, Paul Stanley és Peter Criss azután döntött a reaktivizálódás mellett, hogy az MTV-ben lement unplugged műsorukat igen jól fogadta a közönség, és az ebből készült lemez is szépen fogy. (Azóta már a Grammy-gálán is föltűntek együtt a tagok díjátadókként.) Az előreláthatólag tíz hónapos turné még idén elindul és folytatódik 1997-ben. Természetesen minden buli óriásstadionban, ahogy az Kisséknél lenni szokott. Feltűnő, hogy a jelentésekben, nyilatkozatokban rendre hatalmas összegekről, számokról, szerződésekről esik szó, a zenei elképzelésekről semmi. Persze, a Kiss mindig is inkább üzleti vállalkozás volt... A Pearl Jam vadul dolgozik A Pearl Jam februártól új lemezen dolgozik - ezt Stone Gossard, a PJ gitárosa, főnöke, a seattle-i Litho Studios és a Loose Groove lemeztársaság tulajdonos-menedzsere nyilatkozta az Addicted To Noise tudósítójának. A zenekar munkavágyára mi sem jellemzőbb, mint hogy a producer, Brendan O'Brien megérkezése előtt már két héttel elkezdték a felvételeket. Gossard szerint a banda nagyon jó formában van, egy-két hónap alatt végeznek a stúdióban és még az idén megjelenhet a negyedik Pearl Jam-album. nftaha$?-ka$?a a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) statisztikái szerint 1995-ben ismét nőttek a hazai lemezeladások. A legnagyobb hazai lemezcégeket tömörítő Mahasz húsz százalékos példányszámnövekedést mutatott ki az 1994-es üzleti évhez képest, a nettó nagykereskedelmi érték szerint számított növekedés pedig eléri a negyven százalékot. Ez amiatt van, hogy nagyon dinamikusan nőtt a kazettáknál kétszer-háromszor drágább CD-k eladása. Továbbra is kazettákból fogy a legtöbb, de idén az eladott CD-k összeértéke már meghaladta (elég jelentősen) a kazettákét. Tavaly összesen 6 millió 902 ezer hanghordozót adtak ki a Mahasz tagjai, ebből 4 687 000 volt kazetta, 2 214 000 pedig CD és mindössze 1000 vinillemez. 94-hez képest csaknem háromszorosára nőttek a kislemezeladások. Összességében a CD-eladások csaknem duplájukra nőttek, tehát Magyarországon még most zajlik a kompaktlemez forradalma. Tavaly jelentősen visszaszorult a hazai pop a külföldi javára a '94-es 47-50,4-2,6 százalékos arány (47 százalék hazai, 50,4 százalék külföldi pop, 2,6 százalék klasszikus zene) tavaly 55-35-10 százalékra módosult. A zeneipar összforgalma az áfamentes kiskereskedelmi ár alapján több mint nyolcmilliárd forint volt. 1995 legkelendőbb lemeze Magyarországon: Horváth Charlie: Charlie.