Wanted, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám
Portishead egy lepusztult kisváros Nyugszpátiában, a Bristoli-öböl partján. A 23 éves Geoff Barrow-nak csak kellemetlen emlékei vannak szülőhelyéről, tulajdonképpen bosz szúból nevezte el róla zenekarát. Erre már csak akkor került sor, amikor Geoff már a közeli Bristolba menekült, a városba, mely aztán 1994- 95 fordulóján - épp a Portishead, a Massive Attack és Tricky révén - a trip-hop, e lelassult, meleg tónusú, humánus techno központjaként került fel a zenei világtérképre. Bad Bristol, „a kmunkanélküliség európai fővárosa” - zavargásai és Kingstonnal közvetlen kapcsolatban álló maffiája ellenére - viszonylag nyugis hely. Jamaika bevándorlói reggae-vel mosták át, a punkkorszakban itt játszott Rip, Big & Panic, mely Neneh Cherryt és a Soul II Soul, Björk és a Massive Attack producereként elhíresült Nellee Hoopert adta a világnak. Aztán jött a Wild Bunch, a Vad Banda, a helybéli DJ-k és rapperek legendás kollektívája, mely sound-system-bulijaival egész kerületeket táncoltatott meg. Egyszer-egyszer ott volt a hallgatóság soraiban a kis Geoff is, aki akkoriban már veszettül dobolt otthoni szerkóján. Késő kamaszkorában lótifutiként dolgozott egy stúdióban, ahol épp a Vad Bandából kinőtt Massive Attack tagjai, öndefiníciójuk szerint „a britanniai hip-hop megteremtői rögzítették” Blue Lines című alapművüket. Geoff, akit néha azért a keverőpult mögé is beengedtek, azóta is szigorú tanáraiként féli Daddy G-t és társait. Saját zenekara, a Portishead egy munkaközvetítőben alakult: Geoff valami zenei vállalkozást, Beth Gibbons énekesnői állást keresett. A csúnyácska Beth ugyanúgy dorseti parasztlányként kezdte, mint PJ Harvey: első 22 évét egy farmon, tehenek, traktorok és gumicsizmák között élte le anyja és három nővére társaságában. Geoffot Beth indie-iskolához illő, megsebzett énekhangja nyűgözte le, és az a lehetőség, hogy ezt a hangot soulos alapokkal ütköztesse. Bár a Portishead hivatalosan duó, van ott még egy harmadik ember is: Adrian Utley dzsesszgitáros, aki addig R&B-sessionzenészként kereste kenyerét, még Jeff Beck mögött is turnézott. Adrian 38 éves, pufók és erősen kopaszodik - a Portisheadfotókra így nem fér fel, ám a stúdióban egyenrangú szerzőtársa a ritmusokat, effekteket és sampling-technikát szolgáltató Geoffnak, illetve a fájdalmas dalszövegeket és énekdallamokat író Beth-nek. A Portishead bemutatkozó albuma, a másfél éve megjelent Dummy a trip-hop-mezőny legsikeresebb, legkönnyebben befogadható produktuma. Ez azzal is magyarázható, hogy - a Massive Attackkel és Trickyvel ellentétben - a Portishead egyetlen énekhanggal viszi végig a hallgatót saját univerzumán, és ragaszkodik a dalformához. Ezek dalok és nem számok, egy hagyományos rock-, dzsessz- vagy bárzenekar is műsorára tűzhetné őket. Maga Geoff is hajlamos ugyanaz alá az ének alá különféle hangulatú és stílusú zenéket keverni, s ezeket az eltérő változatokat B-oldalakon és gyűjteményes lemezeken megjelentetni (Numb című slágerük dzsessz-verziója, a Revenge Of The Number például még az eredetinél is élvezetesebb). Geoff Barrow-nak az experimentalista hangvarázslók (Can, Gong, Brian Eno) mellett más példaképei is vannak: John Barry, Jerry Goldsmith, Bernard Herrmann, Ennio Morricone, Nino Rota és társaik. A filmzenék atmoszférateremtő ereje a Portisheadtextúráknak is sajátja, sőt a társművészetekkel kokettáló, Temze-parti diaporáma-happeningjeivel szenzációt keltő zenekar még egy tízperces fekete-fehér krimit is készített To Kill A Dead Man (Megölni egy halott embert) címmel, melyben Geoff bérgyilkost, Adrian áldozatot, Beth pedig özvegyet alakít. E filmecske zenéjével kezdik ritkaságszámba menő egyórás koncertjeiket is, ahol a mélykékbe borult színpadon a szégyenlős Beth-t a lemezjátszó és sampler mögött álló Geoff, a gitáros Adrian, továbbá három talpig feketébe öltözött sessionmuzsikus (egy billentyűs, egy dobos és egy nagybőgős) kíséri. A Dummy több szaklap és kritikus szerint az év albuma volt 1994- ben, bő egy évvel a megjelenése után még a rangos Mercury-díjat is elnyerte. A Wanted igyekezett megtudakolni a zenekar további terveit, de válaszként csak egy szűkszavú faxot kapott. In the studio. Enough said - vagyis hogy a Portishead éppen stúdióban dolgozik, és ennyi legyen elég! Déri Zsolt Fotó: Csorba Gábor iv*profil (témájút