Wanted, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám

Portishead egy lepusztult kisvá­ros Nyugszpátiában, a Bristoli-öböl partján. A 23 éves Geoff Barrow-nak csak kellemetlen emlékei vannak szülőhelyéről, tulajdonképpen bosz­­­ szúból nevezte el róla zenekarát. Erre már csak akkor került sor, ami­kor Geoff már a közeli Bristolba me­nekült, a városba, mely aztán 1994- 95 fordulóján - épp a Portishead, a Massive Attack és Tricky révén - a trip-hop, e lelassult, meleg tónusú, humánus techno központjaként került fel a zenei világtérképre. Bad Bristol, „a km­unkanélküliség európai fővárosa” - zavargásai és Kings­­tonnal közvetlen kapcsolatban álló maffiája ellenére - viszonylag nyugis hely. Jamaika bevándorlói reggae-vel mosták át, a punkkorszakban itt ját­szott Rip, Big & Panic, mely Neneh Cherryt és a Soul II Soul, Björk és a Massive Attack producereként elhíresült Nellee Hoopert adta a világnak. Az­tán jött a Wild Bunch, a Vad Banda, a helybéli DJ-k és rapperek legendás kollektívája, mely sound-system-bulijaival egész kerületeket táncoltatott meg. Egyszer-egyszer ott volt a hallgatóság soraiban a kis Geoff is, aki ak­koriban már veszettül dobolt otthoni szerkóján. Késő kamaszkorában lóti­­futiként dolgozott egy stúdióban, ahol épp a Vad Bandából kinőtt Massi­ve Attack tagjai, öndefiníciójuk sze­rint „a britanniai hip-hop megte­remtői rögzítették” Blue Lines című alapművüket. Geoff, akit néha azért a keverőpult mögé is beengedtek, azóta is szigorú tanáraiként féli Daddy G-t és társait. Saját zenekara, a Portishead egy munkaközvetítőben alakult: Geoff valami zenei vállalkozást, Beth Gib­bons énekesnői állást keresett. A csúnyácska Beth ugyanúgy dorseti parasztlányként kezdte, mint PJ Har­vey: első 22 évét egy farmon, tehe­nek, traktorok és gumicsizmák kö­zött élte le anyja és három nővére társaságában. Geoffot Beth indie-is­­kolához illő, megsebzett énekhangja nyűgözte le, és az a lehetőség, hogy ezt a hangot soulos alapokkal ütköz­tesse. Bár a Portishead hivatalosan duó, van ott még egy harmadik em­ber is: Adrian Utley dzsesszgitáros, aki addig R&B-sessionzenészként kereste kenyerét, még Jeff Beck mögött is turnézott. Adrian 38 éves, pufók és erősen kopaszodik - a Portishead­­fotókra így nem fér fel, ám a stúdióban egyenrangú szerzőtársa a ritmuso­kat, effekteket és sampling-technikát szolgáltató Geoffnak, illetve a fájdal­mas dalszövegeket és énekdallamokat író Beth-nek. A Portishead bemutatkozó albuma, a másfél éve megjelent Dummy a trip-hop-mezőny legsikeresebb, legkönnyebben befogadható produktuma. Ez azzal is magyarázható, hogy - a Massive Attackkel és Trickyvel ellentét­ben - a Portishead egyetlen énekhanggal viszi végig a hallgatót saját uni­verzumán, és ragaszkodik a dalformához. Ezek dalok és nem számok, egy hagyományos rock-, dzsessz- vagy bár­zenekar is műsorára tűzhetné őket. Maga Geoff is hajlamos ugyanaz alá az ének alá különféle hangulatú és stílusú zenéket keverni, s ezeket az eltérő változatokat B-oldalakon és gyűjteményes lemezeken megjelentetni (Numb című slágerük dzsessz-verziója, a Re­venge Of The Number például még az eredetinél is élvezetesebb). Geoff Barrow-nak az experimen­­talista hangvarázslók (Can, Gong, Bri­an Eno) mellett más példaképei is vannak: John Barry, Jerry Goldsmith, Bernard Herrmann, Ennio Morricone, Nino Rota és társaik. A filmzenék at­moszférateremtő ereje a Portishead­­textúráknak is sajátja, sőt a társmű­vészetekkel kokettáló, Temze-parti diaporáma-happeningjeivel szenzáci­ót keltő zenekar még egy tízperces fekete-fehér krimit is készített To Kill A Dead Man (Megölni egy halott em­bert) címmel, melyben Geoff bérgyil­kost, Adrian áldozatot, Beth pedig özvegyet alakít. E filmecske zenéjé­vel kezdik ritkaságszámba menő egyórás koncertjeiket is, ahol a mély­kékbe borult színpadon a szégyenlős Beth-t a lemezjátszó és sampler mö­gött álló Geoff, a gitáros Adrian, to­vábbá három talpig feketébe öltözött sessionmuzsikus (egy billentyűs, egy dobos és egy nagybőgős) kíséri. A Dummy több szaklap és kriti­kus szerint az év albuma volt 1994- ben, bő egy évvel a megjelenése után még a rangos Mercury-díjat is elnyerte. A Wanted igyekezett meg­tudakolni a zenekar további terveit, de válaszként csak egy szűkszavú fa­xot kapott. In the studio. Enough sa­id - vagyis hogy a Portishead éppen stúdióban dolgozik, és ennyi legyen elég! Déri Zsolt Fotó: Csorba Gábor iv*profil (té­májút

Next