Wanted, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám
Időrablók Ha Szegeden vendégszerepel valamilyen angol együttes, a helyi koncertszervezőknek már nem okoz gondot az előzenekar kiválasztása: rutinos mozdulattal keresik ki regiszterükből az Időrablók telefonszámát miközben hálát rebegnek, hogy végre a Tápéval határos híres városban is működik egy banda, amely vigyázó szemeit Londonra veti. Az Időrablók nevet viselő trió frontemberei - a gitáros-dalszerző Ábrahám Zsolt és a basszista-énekes Ács Oszkár, „Morrissey legjobb magyar tanítványa” - pályafutásukat még a kilencvenes évek hajnalán, a Hungarian Dracula nevű darkos formációban kezdték. Annak feloszlása után bő négy éven át hiába próbálkoztak új zenekart és új repertoárt összehozni - erre az elhúzódó impotenciára utal az Időrablók elnevezés. A döntő lökést végül Ábrahám féléves londoni tanulmányútja adta meg, amelyről a születő britpop friss leheltetével a fülében és egy Fender Stratocasterral a kezében tért haza. Az Időrablók első koncertjüket még egy dobgép társaságában adták, ám a közönség soraiból egy hús-vér dobos, bizonyos Bárkányi Balázs rögvest benyújtotta felvételi kérelmét Azóta nincs megállás, az időrablók 1996- ban már Szeged legaktívabb koncertzenekara, a helyi Hősrobbanás fesztiválok legsikeresebb fellépője. Az effekt- és torzítópedálokon ugráló, neogombafejű Ábrahámot akármelyik angol zenekar megirigyelhetné, nemcsak színpadi figuraként de zenészként és komponistaként is. Triójának jelenlegi műsora csupa elsőre fülbemászó, slágergyanús táncdalból áll, melyekben a Smiths, illetve a mai brit popelőadók - a Suede, a Pulp, az Echoberly és társaik - hatása keveredik kellő mennyiségű egyéni ízzel. Magyarul: AUGUSZTUS 20. M.Á.K. Mindenképpen a tavalyi Sziget egyik meglepetése volt, ennél nagyobbat csak a transzvesztita show okozott, ahol Harangozó Teriért sikongattak a tinédzserek, és ezen az eufória szó elé és után tett idézőjel sem változtatott sokat. A M.Á.K. a blues színpadra hirdette meg magát, ennek megfelelően első számukba Chicago és a Mississippi-deltavidék mindhárom akkordját beleerőszakolták. Na de aztán jött a nemulass, azaz a mulatság. A kint dúló punkhullám nem igazán ért el hozzánk, a régiek csendben kimúltak, az újabbak valahogy elvegetálnak, csak a fáradhatatlan Toncsi hirdette hihetetlen libidóját Cox néven. Ha felületesen rábökünk egy M.Á.K.-opuszra, egyik fülünk a dallamos punkhullám távoli fodrának tarthatja őket, és olyan figurákra asszociál, mint a Green Day tagjai. A másik viszont a nyolcvanas évekbe kagylózik, Pajor Tamás rímelési technikáját, hanghordozását hallja ki a sorokból, a korai PUF és a Tankcsapda attitűdjét - a tagok saját bevallásuk szerint ekkor maximum búgócsigán játszottak. És mindez itt találkozik, és itt az író végre megfelelő szövegkörnyezetben utalhat a rövidítésre, mely egyszerűen Megállóhelyek és Átszállási Kapcsolatokat jelent. A M.Á.K. igazából egy elég vicces banda, tudnak élni. Erről árulkodik az A3 tévén is néha látható A 7-esen című bulizós dal, a remek rímekkel morbid A közhely című minidrámájuk, na és a jövendő menedzsereknek szóló önironikus Anya, ugye én menedzser leszek? kérdésfeltevésük. Időközben szerkesztőségünkbe befutott egy újabb ötszámos demo, de akár két órán keresztül is képesek megbolondítani a színpad előttieket. „SZEGÉNY ELFELEDKEZETT ARRÓL , HOGY EGY GERILLA TRILLA, VAGY ELLENZÉKI HIMNUSZ / MÁR NEM ÉRDEKEL SENKIT,...“ (TOMI SZOMORÚ, CIRKUSZ) Azóta sokat javult a stúdiótechnika, és a pengetők is egyre inkább gyöngyházfátyolosak. Azelőtt (amikor még „miénk volt ez a cirkusz”) cseppet sem volt baj, ha rosszul szólt a felvétel, mágnesszalagok zavaros ______________________ rejtjeleiből bogarásztuk az ellenkultúrát, minden megfelelt, ami nem a záraivámosis világot idézte. Hja, akkor még pártos volt a rock’n’roll, csupa üzenet, mondanivaló, mint a műfaj hőskorában. Mára már csak egy halom üres frázis, vagy a klasszikus táncdalrecept maradt: napsütés, fagyi, vakáció és szerelem. Tomiék (is) bajban vannak: nem megy nekik a semleges popfelhajtás, ellenben szellemtelenek az elavult fordulatok, az ódon gesztusok, és a talajt vesztett underground duma fáradtságát még a profi hangszeres tudás sem leleplezi. Tomi hangja pedig, amint épp omegásan, korábsan angolszász ritmusba paszírozza hőnszeretett nyelvünket, bizony Hevesi Tamáséra hasonlít. A zenekar eklektikusnak véli saját stílusát, ám a sokféleségből - mely leginkább a magyar Pimodán, ezúttal rockos alkoholhotel sörbuborékos dallamait idézi - üde újdonságként csupán az Achtung Babyből megismert gitárkíséret szolgál. Tomi szomorú, wanted-színpad AUGUSZTUS 18., AUGUSZTUS H. Intense Sok zenekar gondolta úgy, hogy az idei nyarat keverőpultok, soksávos felvevők között tölti. Ez a kvintett mindenképp felrázza majd az agyakat, garancia erre tavalyi felvételük, amelynek megszólalásakor a mellékletet szerkesztő újságíró csendesen mellényelte a békésen majszolgatott paprikát Régebbi anyag, hosszabb zenekarnév. Az Intense Agonizing nem a konszolidált yuppie-rockkocsmák ideális zenekaraként lett közismert annál népszerűbb volt a brutális témákat röviden összegző grindcore és a punkból a metál felé kacsintgató tábor körében. Tavaly azonban - mindannyiuk bánatára - a zenekar feloszlott Kámfor énekes nevéhez illően elpárolgott ám öröm az ürömben, hogy a többiek - Nagy Sándor dobos, Draskoba Ákos basszusgitáros, Lalátka Lajos gitáros - az együttmaradás mellett döntöttek. Kiss Gábor (ex-Disapproval) énekessel, Schultz Norbert kiegészülve új fejezetett nyitottak a vastag húrok és lehangolt gitárok között Kevesebb fika, több fifika. A mai trendeknek megfelelően az Intense is modernizálja magát és egy sampler-varázsló segítségével iparibb hangzással kevesebb hörgéssel, több dallammal próbálják betömi a Szigetre látogatókat