Wanted, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám

Michael Stipe katonagyerek, első meghatározó zenei élménye a flancos-glan­­cos New York Dolls, de szemét és fülét igazából Patti Smith bemutatkozó lemeze, illetve a CBGB klubból kirobbant New York-i art-punk underground zenekarok nyitják föl, élükön a Televisionnel (lásd: Wanted 1996/9). 1979- ben iratkozik be a Georgia állambeli Athens város egyetemének képzőmű­vészet és fotó szakára. Az egyetemi negyed Vuxtry nevű lemezboltjában ba­rátkozik össze az ott dolgozó Peter Buckkal, a két lábon járó zenei enciklo­pédiával. Ebből viszont még nem lesz zenekar, mert egyikük sem tud ze­nélni. Akik tudnak, azok viszont szőrös déli rockzenéken, Lynyrd Skynyrden és Allman Brothersen trenírozott középiskolai együttesekben csiszolódnak össze, s a száz mérfölddel odébbi Maconból érkeznek Athensbe tanulni. Bill Berry és Mike Mills a nevük, dob és basszgitár a fegyverük. A két maconi gyereket egy közös barátnő mutatja be Michael Stipe-nak és Peter Bucknak, és néhány hónappal később épp e barátnő születésnapi buliján, 1980. áp­rilis 5-én egy elhagyott templomépületben lép fel a Twisted Kites, melyben a két mesterember mellett Buck a gitárnyakkal, Stipe a mikrofonnal ismer­kedik. A feldolgozásokat sikáló kvartett már a helyszínen több koncertmeg­hívást kap, nincs mese, komoly nevet kell találni. Az R.E.M. remek válasz­tásnak bizonyul, bár az alvás gyors szemmozgásos álomperiódusa (Rapid Eye Movement) akkor nyer igazán értelmet, amikor a következő évben Stipe - korai direkt rockszövegei helyett - szabad asszociációs tudatömlenyeket kezd versbe tölteni, és hogy ezt még súlyosbítsa, a lehető legérthetetleneb­bül énekel­­lönbség, mindkét zenekar a Byrds hangzását modernizálja és rockosít­­ja csengő-bongó Rickenbecker gitá­rokkal és markánsan betonozó rit­musszekcióval, ráadásul mindkét szövegíró-frontember primér inspirá­ciója a New York Dolls. Amúgy sem erőltetett párhuzam, ha egymás mel­lé helyezzük Morrissey és Michael Stipe személyiségét: bár az előbbit nárcisztikus primadonnaként, az utóbbit gondráncolta homlokú ideológus­ként szokás számon tartani, a teljes igazság sokkal összetettebb ennél. Michael Stipe legalább akkora önarculattervező és médiamanipulátor, mint Oscar Wilde legjobb modernkori tanítványa, hasonló a szexuális identitásuk körül önmaguk által gerjesztett, mesterséges homály is. Szövegeiknek is van közös jellemzője: az intelligens irónia. Egyébként haverok. /■^Egy éyve! később márjaréselik a zenében(RISO kislemezét (Radio Free turope/Sining 5iíH) Pa­ dányban, épp jut belőle minden fontos rádióállomásnak és rockkritikusnak. A következő esztendőben leszerződteti őket a független JRS kiadó, ott je­lenik meg 1982 augusztusában az ötszámos Chronic Town EP, mely húsz­ezer példányban kel el, s az első öt közé kerül az akkoriban izmosodó fő­iskolai rádiók listáján. 1983 áprilisában aztán végre napvilágot lát az első igazi LP, a Murmur, mely az első kislemez két dala mellett olyan klassziku­sokat tartalmaz, mint a Talk About The Passion vagy a Pilgrimage. Az R.E.M. ezek után évente kiad egy újabb stúdióal­bumot, mindegyik több példányban kel el, mint elődje. Az első négy nagylemez stílusát tekintve monolit blokkot alkot, sorrendjük szinte felcserélhető, bár egyes vájt fülű kritikusok az 1984-es Reckoning álomszerűségét és vi­szonylagos vidámságát, az 1985-ben Londonban rögzített Fables Of The Reconstruction ziláltságát és bizonytalan­ságát, illetve az 1986-os Lifes Rich Pageant (az R.E.M. el­ső aranylemeze!) hagyományosabbra kevert rockhangzását vélik megkülönböztető jellemzőnek. Ez idő tájt kezdi az angol rocksajtó a zenekart a Smiths amerikai testvéreként említeni, ami - így utólag visszagondolva - nem is olyan nagy hülyeség. (Dobjuk csak egymás mellé a How Soon Is Now?-t Kovácséktól meg a Finest Worksongot az R.E.M.­­től, és lássunk csodát!) Noha a mély déli mocsarak dohos kipárolgása és a manchesteri gyárkémények füstje között szagolható a kü­1987 korszakhatár az R.E.M. történetében. A Document a zenekar első platinalemeze, dalai karakteresebbek a korábbi­aknál, érthető(!) szövegei súlyosan politikusak, bassza a csőrüket a Rea­­gan-adminisztráció, a rockzenére is rámászó újkonzervativizmus, elég ha csak az Exhuming McCarthy és a Welcome To The Occupation című dalok­ ra gondolunk. A lemez az addigiaktól eltérően egy feldolgozást is tartal­maz: a Strange című dalt szabják a maguk képére a brit punk-new wave egyik alapzenekarától, a Wire-től. Ugyanebben az évben egyébként kiad­nak egy zömében feldolgozásokból, továbbá kislemez B-oldalakból és stúdióbaromkodásokból összetákolt, zilált, ám kedves gyűjteményes lemezt Dead Letter Office címmel. A Document kislemezslágerei (The One I Love, It’s The End Of The World...) előkészítik az utat az R.E.M. világméretű elismeréséhez, amelynek marketingfeltételeit az Eponymus kislemezválogatással letudott IRS szerző­dés után a multinaci Warnerrel kötött megállapodás biztosítja. Már itt jele­nik meg 1988-ban Green címmel a kvartett mindmáig legerősebb rocklemeze, amely bőven tartalmaz régi típusú (Orange Crush, Turn You Inside Out) és újmódi slágereket (Pop Song 89, Stand). Hosszú időre ez az utolsó lemez, amelyet turné követ, és hogy az milyen őrületes, azt az 1991-ben megjele­nő Tourfilm című videokazetta tanúsítja. 1989-ben aztán a zenekar vissza­vonul a koncertszínpadokról, az elkövetkező öt évben csupán egy MTV Unplugged, egy Saturday Night Live és néhány Ringo Hand job álnév alatt elkövetett titkos koncert erejéig vállalnak élő fellépéseket. Az addigi évente új stúdióalbummal előálló R.E.M. a Green után bő két és fél évig várakoztatja közönségét (hiánypótlónak ugyan kiadják Hindu Love Gods néven és címmel Berry, Buck és Mills egyik délutáni örömzenélését 1986-ból, melyen Stipe helyett Warren Zevon amerikai undergroundlegenda énekes bluessztenderdeket meg egy Prince-dalt). A stúdió nyugalmas közegében áthangszerelik magukat, teret adnak az orgonáknak és az akusztikus instrumentumoknak. Az R.E.M. hangzása a ki­lencvenes évek hajnalán gyengédebbé, könnyebben befogadhatóbbá válik, és ezzel együtt a szövegek is pozitívabbak, inkább a magánszférára kon­centrálnak, mint a világ eseményeire. tv-profil októbe­r­e

Next