Wanted, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11. szám
„Menekülj, nigger, menekülj! Merthogy van egy csuklyám, egy keresztem, egy puskám, van egy fa is, meg van egy kötelem, és az elég hosszú” - ez a kedélyes Ku-Klux-Klan-versike nyitja a Fugees bemutatkozó albumát, az első dal pedig így reagál a What A Wonderful World című Louis Armstrong-slágerre: „Ugyan mi a fasz volt olyan csodálatos a gyapotszedésben?” A lemez neve hagy kétséget a New Jersey állambeli fekete trió világlátását illetően. Az albumcím, a Blunted On Reality a harmadik szám refrénjére utal: „Azt mondják, be voltunk szívva, mikor ezt írtuk annyira eltávolodtunk a valóságtól”. A Fugees szociokrón kásái a valóságtól vannak beszívva, és ezúton szerzett vízióikat reppelik lemezre. A konceptkeretbe (nyitány, szöveges közjátékok a számok között, elköszönős finálé) ágyazott anyag a feketék elnyomásának, üldöztetésének különböző aspektusai mellett belső problémákra is reflektál: a vallásos neveltetésre, az elkurvuló raphősökre (,,A testvérek ügyelnek rá hogy a zsebük tele legyen, de közben kiürül a lelkük”) vagy a fekete közösségen belüli diszkriminációra, például a haiti menekültek elleni utálatra. Ők már csak tudják, hiszen a Fugees kétharmada - a stúdiómágus gitáros-rapper Wyclef Jean és uno■ katestvére, a mikrofonos Prakazrel Michel - haiti * bevándorlócsaládból származik, mint ahogy a zenekarnév is a „refugees” (menekültek) rövidítése. Prakazrel (becenevén:Pras) a középiskolában találkozott Lauryn Hill-lel, akivel falmar „együttest” alakítottak. Később beszállt Wyclef is, akiekkoriban kezdte el darabról darabra összehordani egy pin- Bcébe jövendő stúdiójuk berendezéseit. ■ A Fugees első albuma, az 1994-es Blunted On Reality [ kemény raplemez volt, a hiphop-alapokon bulis basszusmoztívumokkal, orgonákkal, funkos hangmintákkal, néhol Scalypso-fúvósokkal, sőt akadt egy akusztikus gitárra épülő Idás is. Igazi ének alig volt rajta, és Lauryn sem kapott túlnagy teret. A Blunted On Reality konceptszerkezetét megismétlő The Score című második albumuk tudatosan crossover-lemeznek ír. készült. Itt már Lauryn a főszereplő, sokat énekel azon a gyönyörű soulhangján, a fiúknál is több az igazi ének, belfolyik ragga és reggae, a zenei háttér is kifinomultabb és puhább, a szövegek tele vannak a fehér közönség számára is nyilvánvaló kulturális utalásokkal (nem nagyon van lemez, amin enny színész, zenész és költött figura nevével, illetve műalkotás címével dobálóznának), de az áttörés szándékáról árulkodik a két világsláger-feldolgozás jelenléte is, különösen Roberta Flack 1973 bas Grammy-díjas daláé (a másik a Bob Marley-féle No Woman, No Cry). Bárhogy is gúnyolódnak vele a bevezetőben, a Killing Me Softly volt a Fugees belépője a világhírbe: az év egyik legtöbb példányban elkelt kislemeze. Az aktuális Ready Or Not saját szerzeményként is 10.1 pozícióba jutott, bár a dalon végigvonuló gyönyörű hümmögős motívum forrását nem tüntették fe az albumborítón lévő a sample-listán. Enya egy 1987-es kompozíciójáról van szó (Portrait). Hé per lesz a dologból, a Wanted ezúton jelenti be igényét a nyomravezetői díjra. Az album egyébként szellemes és élvezetes, az akusztikus gitárokért és a francia nyelvtudásért külön dicséret jár, de a Fugeesnak nem kellene annyira erőltetnie mindenhol - videókban, fotókon - a menekülősdit és üldözöttséget, mert az egy kicsit már ciki. !! Déri Zsol Pun Lovin Criminals ! Három New Yorl-i arc, Huey, Fast és Steve, 1993-ban egy új zenekart hozott össze, Fun Lovin’ Criminals lett a neve. Új zenekart, mondom, mert ilyen-olyan csoportokban játszottak már együtt korábban is, például Fast és Steve legutóbb technót, miközben Huey bluest gitározott. A Fun Lovin’ Criminalsben aztán szépen összeolvadtak az emlékek, Steve dobol és a programokkal ügyködik, a basszista Fast billentyűzik, trombitál és szájharmonikázik, Hueynek marad a gitár, és persze osztoznak a dalokon is. A különféle háttér, a New York névre hallgató zenei kohó, a rock és a blues gyökereinek a kilencvenes évek technológiájába ágyazása - nagyjából ezek képezik a Fun Lovin’ Criminals fedezetét, innentől kezdve már csak valami kiugró tehetségre adódik szükség. Az pedig megvan, köszönjük szépen. Tavasz táján a Scooby Snacks-szel tapogatózott a csapat, lett belőle hónap kislemeze, hónap videója a szaksajtó jobbik énjében. Aztán jötta Come Find Yourself című album, s még mindig úton van, nemcsak a népszerűségi listákon, de a turnén is, aGarbage és a Butthole Surfers társaságában. Tíz évvel ezelőtt kiverte a víz az alterock hátát, ha tánczenéről vagypláne diszkóról hallott. A Fun Lovin’ Criminals most azon zenekarok közé tartozik, amelyek újraosztják a kártyát. Vernon Reid és Beck és Soul Coughing, hip-hop és blues és rock n’ roll, tegnapi és mai és holnapi. A Fun Lovin’ Criminalst szokás a ponyvafilmes Tarantinóval reklámozni. A dalok közt előfordulnak narkós, rablós és börtönös históriák, ez nem vitás, de azért komolyabb a párhuzam. Arra az új hangra, arra az új szenzibilitásra lehet gondolni, amelyről (úgy a zenekaroknak, mint a hallgatóiknak) vetek volna nem venni tudomást. -bandra @ profil november