Wanted, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 12. szám
wanted© december Kábé ez az ürügy, hogy végre szó essék a Wardban erről a nem mindennapi kvartettről, amely már évek óta dörömböl a rockmegasztárok vaskapuján, és amely harmadik lemezével - és van még egy b-oldalakat tartalmazó kevésbé ismert Piskies Iskariot is -, a Mellon Collie and The Infinite Sadnesszel most aztán tényleg learatta az egyébként őt teljesen megillető babérokat. Aki szeret kategóriákban gondolkodni, az hallva a Smashinget, komolyan zavarba jöhet. Olyan posztmodern rockegyveleget kap, hogy csak na, metálriffek kerülgetnek pszichedelikus témákat, szarrátorzított - de aztán ilyen torzítást szerintem még a legsúlyosabb totálbrutálmetál-rajongó sem hallott - gitárok lendülnek cure-osan reffektezett függönyökké, aztán jönnek a zongorák, a vonósok, de a helyzet az, hogy a tempó - a legpörgősebbtől ,a leglassabbig - és az énekstílus - üvöltözéstől a tiszta vokálokon át, a motyogásig - frontján is ugyanez a helyzet. A Dolgozó ember ketyegőjének bizony nem valóak az ilyen izgalmak. Na, ennek a jelenkori rocktól általában nem távolálló, ám a mi chicagói négyesfogatunkra fokozottan jellemző eklektikának a netovábbja a zenekartavalyi csúcslemeze, amely nem csak számai, hanem időtartama miatt is formabontó. Billy Corgan (ének, gitár, zene, szöveg) a mai szcéna egyik legszuggesztívebb frontembere és leginkábborvosi esete, koncertek előtt - ez tényleg igaz, miközben tettestársai (James Iha: gitár, D Arcy: basszus és amíg dzsankiskodásáért ki nem rúgták volt, Jimmy Chamberlin: dob) dumcsiznak, ő a résnyire nyitott öltözőajtóból leskelődik, görnyedten áll és kezeit lóbálja. Kurt Cobain halála után megszavazzák neki a következő, leendő narkós halott címet, de aztán nem ő, hanem a turnébillentyűs lövi túl magát (lásd: Wanted-hírek, vö.: Chamberlain dobos kirúgása). Billy érdekes fickó: apja ismert chicagói dzsessz-zenész, ő maga többek közt a Black Sabbath-on, a Cheap Tricken, az ELO-n, Hendrixen és a Cure-on meg a Bauhauson keresztül mászik a rockba, amely névsor változatosságával jócskán magyarázza, hogy miért is lett a zenekar az, ami. Tehetséges, de súlyos alak, pszichológusoknakés pszichiátereknek ideális, a zenészkollégáknak már kevésbé követhetetlen (néhány éve egy MTV Video Awardson, amint egy kisgyerek, meghatottan adta át Tom Pettynek a megítélt életműdíjat, és valami olyasfélét motyogott, hogy ez egy olyan ember, akire fel lehet nézni) és megfejthetetlen önlélekboncoló. Chicago hozza a zenekart össze: mindenféle sulibandák után a Smashing az első komoly formáció, ahol kreativitásukat kiélhetik. Corgan minden előző bandájából kiutálódik, aztán Ihával, meg a közben becserkészett,azelőtt hegedülő, D’ Arcyval rántják össze a Smashing Pumpkinst, amely egy ideig dobgéppel koncertezik. 1988- ra áll össze az alapformáció, úgy, hogy közben csatlakozik a dzsesszdobosmúlttal rendelkező Chamberlain. 1991-ben bukkan fel a zenekar a Sub Pop kiadónál. Az I Am One című sikerkislemez után a Virgin kínál szerződést, a Gish című debütáló album már ott jön ki. Négy hippikinézetű, leginkább a Cult nyolcvanas évekbeli kinézetére hasonlító figura tekint ki a halszemoptikás fotóból. A zene sem más: korai Black Sabbath és egyéb hard rockriffek keverednek hatvanas évekre emlékeztető beállt, pszichedelikus témákkal. Kezdetnek jó, de még nem átütő: rajta van az előbb említett első sláger, és akad még egynéhány emlékezetes darab. (Siva, Rhinoceros). A nagy bumm 1993-ban jön, amikor megjelenik a Siamese Dream, amely már sejtetni engedi a későbbi sikersorozatot. Egyből egy óriási sikerrel előlegezik meg az albumot: a megelőző kislemez, a fanyar Today (A mai nap a legjobb, amelyet valaha is ismertem...) kultusszám és x-generációs tinédzserhimnusz - Corgan azt mondta, hogy élete egyik legszarabb napján írta a szöveget és a hozzá készült klipet halálra játssza az MTV. A lemezen hallható zene már jócskán különbözik a Gish világától. Közben leugranak a hosszú hajak meg lekerülnek a virágos ingek, és a tagok áttranszplantálják magukat a bakancs-kopott farmer-feliratos póló univerzumba. A váltás zenei megfelelője: durvább riffek jönnek, nagyobb intenzitás, innen-onnan előbukkanó gitártémák, mániákus gitárszólók, ugyanakkor megmarad a zenekarra tipikus csindadrattás, nyomulós bulija, ám el inkriminált médián még mindig — bár m már nem láthatjuk sajnos — korunk legfontosabb pop/rock trend-alakítója és lakmusza. Na, nem mer lebeszélni: a Smashiru Pumpkinsról van szó amely zenekar ha darab első díjat nyer ezen a bizonyos eseményen Diszkográfia: Gish 1991/Virgin Siamese Dream 1993/Virgin Piskies Iskariot 1994/Virgin Mellon Collie And The Infinite Sadness 1995/Virgín y iá