Wanted, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám
Ha előző számunkban szót kapott az Oasis, most a Blur a soros. Március 10-i bécsi kocertjük előtt a gitáros Graham Coxon és a dobos Dave Rowntree buktak rá a Wanted mikrofonjára. - Mitől táltosodon meg a Blur 1992-ben, az első és második albuma közön? Graham: - Az első album felvételekor egy fura szobában találtuk magunkat, mindenféle gombok, kütyük és szalagok között. Nem tudtuk, hogyan kell stúdióban dolgozni. A második, a Modern Life Is Rubbish idején már sokkal jobban kijöttünk Stephen Street producerrel, és tudtuk, hogyan érjük el a kívánt hangzást. Volt azért ott más is, mint egyszerű technikai, hangzásbeli váltás. G: - Igen, felnőttünk. Az első lemez idején még azt hittük, minden nap egy óriási parti, minden este egy kibaszott szombat este. Egy idő után aztán rájöttünk, hogy tényleg minden este szombat este, csakhogy ezeket a szombat estéket rendre macskajajos vasárnap reggelek követik. 1992-ben amúgy is sok bajunk volt. Az amerikai turnénk nagyon kimerített minket. Távol voltunk Angliától, távol az otthonunktól, és Damon honvágyából születtek a legjobb dalok. - Volt ereje turnézás közben komponálni? G: - Igen, a legtöbb dalt turnékon írja. - És a színpadi beállások alatt próbáljátok el őket? G: - Nem, ott inkább csak örömzenélgetünk. Csak később mászunk rá Damon dalaira, hogy Blur-dalokká alakítsuk őket. - A tavaly nyári londoni stadionkoncerteteken a színpad fölött kétméteres óriáshamburgerek lebegtek... G: - Igen, az oldalukon szinte lecsurrant a ketchup meg a sajt... Ezek még most is ott vannak a színpad hátterében. - Ez az UFO-hamburger annak az amerikai kulturális elnyomásnak a szimbóluma, ami ellen a Blur harcol? G: - A Blurnek nem kell semmi ellen harcolnia. Nem vagyunk mi háborús uszítok! Nem bújunk egyenruhába és nem vezényelünk rohamot Amerika ellen. Nekem például rengeteg amerikai barátom van, és mindannyian remek emberek. Most is éppen egy amerikai zenekarral turnézunk. kább afféle Disneyland-paródia akart lenni: egy komor vidámpark. Az óriáshamburgereknek nem volt semmi célzatos üzenetük, egyszerűen csak viccesek voltak. Még lézersugarakat is lőttek ki az oldalukból... - Pont úgy, mint a Földet elözönlő idegen lények a Világok harcában! G: - Nem, mi nem akarunk harcolni! Le a háborúval! (röhögés) - Angliával is elég ambivalens a viszonyotok: imádjátok és kigúnyoljátok. D: - Ez egy jellegzetes angol dolog. Az angolok folyton panaszkodnak Angliára, az időjárásra, az ételekre, az öltözködésre. Anglia egyébként tele van melankolikus, keserű emberekkel, akik azt gondolják a sírás nem szép dolog. - Elég sok jellegzetes angol embertípust kigúnyoltok a dalaitokban. G: - Ezek egyszerű történetmesélős dalok, és igencsak realisták. - The Great Escape című új albumotok jóval sötétebb tónusú, mint a Parklife volt. G: Igen, egy elég furcsa poptrip részesei vagyunk, és ez már tart egy jó ideje. Eddig sem popos dolgokat csináltunk, nem szokványos Take That típusú távsztorikat, inkább komor dolgokat. Amikor a gyerekek kórusban éneklik a dalainkat, kiváncsi vagyok, hogy bele is gondolnak-e a szövegekbe, vagy csak sormintaként van a fejükben. Damon dalszövegei egyébként is egyre személyesebb jellegűekké válnak mostanában. És ahhoz a dalhoz mit szólsz, amit Damon a saját neve alatt, szólóban vett fel a Trainspotting című filmhez? G: - A mocsok! A pénzhajhász disznó! (röhögés) Tudod, Damon néha teljesen lökött dolgokat is ír, és most tehet, hogy úgy érezte, hogy amit csinált, az nem egy Blur-dal. Az is lehet, hogy félt, hogy leugatjuk. A koncert után sikerült a színfalak mögött becserkészni magát a csapzott, de készséges frontembert, Damon Albarnt is, aki aztán tisztába tette a kényes kérdést: - Nem igazi szólószámról van szó. Ez egy nagyzenekari szám, vonósokkal, rézfúvósokkal, vokálokkal. Gitár egyáltalán nincs is benne, egyszerűen nem rockzenekarra van szabva. Ez egy filmzene, ami egy teljesen más dolog. - Ma este nagyon fáradtnak tűntetek a színpadon. Nem túl megerőltető, hogy minden este más városban találjátok magatokat? - De igen, de hát ez már csak így megy. Valahogy csak kibírom, ne félts. Végülis már hat hónapja csináljuk ezt. - Itt, Bécsben volt az európai turné vége? - Nem, ma este már Olaszországban játszunk. - Úgy érted, hogy holnap este? Még nincs éjfél. - Nekem az már a ma este lesz. Déri Zsolt interjú április