Wanted, 1997 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám

Esetükben a show tényleg igazi látványosságot jelent, hiszen a Kiss már a kezdet kezdetétől minőségi rockzene helyett a feltűnő megjelenésre helyezte a hangsúlyt. 1973-ban alakultak, a klasszikus felállás: Gene Simmons basszus­­gitár, Paul Stanley és Ace Frehley gitárok, Peter Criss dob. Már első koncert­jükön meghökkentették a nagyérdeműt: a japán kabuki színház kelléktárából kölcsönzött színpadi díszletekkel, és rikítóra festett arccal jelentek meg a szín­padon. Nagyszerű ötlet, csak az a baj, hogy nem az övék: helyi riválisuktól, 1997. június 6-én Budapesten, a margitszigeti Atlétikai Stadionban koncertezik a Kiss. A veterán New York-i rockzenekar a nyolcvanas évek végén már fellépett nálunk a Kisstadionban (hol másutt...), de mostani showjuk nagyobb dobásnak ígérkezik, hiszen ez alka­lommal a „klasszikus” felállású Kisst láthatjuk, amely a hetvenes években a legnagyobb amerikai rockzenekarnak számít az, a Johnny Thunders vezette New York Dollstól ered. A Dolls eredetibb lemezeket készített, ám a tagok önpusztító, punkoid életmódja miatt hamar megfeneklett a hajójuk. Nem úgy hőseinké: a hetvenes közepére Amerikában már megasztároknak számítanak, lemezeik a korszakos Alive! albumtól kezdve milliós példányszámban fogynak, kon­certjeikre napok alatt elkelnek a jegyek, a Kiss kitűnően prosperáló termékgyárrá válik, a tagok ábrázatát viselő műanyag babákat dobnak piacra, amelyekkel a Pókem­ber, a Denevérember, és a Superman vetélytársaivá vál­nak meghatározó rajongótáboruk, a tizennégy év alatti korosztály körében. Európában értetlenség és gúnykacaj fogadja őket, az angol sajtó a hasát fogja, de az ameri­kai fiatalok boldogan veszik a Gene, Paul, Ace és Pete fizimiskájával díszített flippert, porszívót és minden ku­tyagumit, s elégedetten visítoznak a lángfúvó, vérokádó Simmonst szemlélve, amint jó tíz méter magasan száll a levegőben, de kár volna hallgatni Frehley muzsikus produkciójáról, akinek gi­tárja - micsoda meglepetés! - időnként petárdákat lő ki az ég felé! E mesebeli világ celluloidon is megelevenedik, hiszen 1978-ban Kiss Meets the Phantom címmel nagy sikerű filmben szerepelnek, amely az NBC tévés­társaság történetének legnézettebb alkotása. A Kiss tagjai ezután kissé elszem­­telenednek, még nagyobbat akarnak törni a mézeskalácsból: a világ legna­gyobb döbbenetére 1979-es Dynasty című lemezük, de főleg annak nyitódala a diszkó jegyében fogan, újabb közönségréteg pénztárcáját megnyitandó. A si­ker nem marad el (a lemezen Bonnie Tyler dalszerzője is közreműködik), ám ez már ugyanakkor a hanyatlás kezdete is: a lemez megjelenése után nem sokkal a kényes ízlésű Criss, majd az 1982-ben a súlyos narkóproblémákkal küszködő Frehley is kiválik a csapatból. Az új tagok sem hoznak szerencsét, így Simmons, a minden hájjal megkent róka rászánja magát, hogy zenekará­val 1983-ban, a Lick It Up LP kibocsátásakor, ledobva a félt­ve őrzött inkognitót, festetten arccal jelenjék meg a nyilvá­nosság előtt. A trükk bejön és csillaguk újból emelkedni kezd. Simmons népszerű filmekben szerepel (Runaway, Trick or Treat), ám időnként cserbenhagyja az ösztöne: nem vál­lalja a szereplést a Flashdance-ben (pedig biztos ügyesen lejtett volna). Gene lemezkiadót alapít Simmons Records né­ven, de a Beatles (Apple), illetve a Led Zeppelin (Swan Song) példájához hasonlóan a cég nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Számos tagcsere után 1992-re találják meg stabil dobo­sukat Eric Singer személyében, Bruce Kulick másodgitáros 1985 óta tartja a helyét. A kilencvenes években egy Kiss My Ass című emléklemezen, illetve egy pofátlanul borsos áron (149 $!) piacra dobott könyvön kívül semmivel nem hívják föl magukra a figyelmet egészen az MTV részére rögzített,1995-ös akusztikus (magya­rul: Unplugged) előadásig/lemezig, amelyen Eric Singer dobos javaslatá­ra a hajdani legendás alapítótagokat, Frehleyt és Crisst is meghívják. Az erősen ingadozó színvonalú koncert­lemez elsősorban a visszatért öreg ászok jóvoltából sikert arat, és még mielőtt eloszlana a varázslat, úgy döntenek, ismét kifestik magukat és turnéra indulnak az eredeti felállás­sal! (Ha olvasóink egy kicsit fülelnek, talán felfigyelnek egy ritmikusan ismétlődő zajra: Eric Singer veri a fejét a falba valahol.) A koncertkörút fenomenális sikerű: a méregdrága belépőket mindenütt elkapkodják, a detro­iti bulira például rekordidő, 47 perc alatt. A turné ter­mészetesen az Alive! koncertalbum anyagára épül, meg­tűzdelve néhány későbbi dallal, de szigorúan csak 1979 előttről. A fellépések során az 1977-es Love Gun ide­jén megismert kosztümöt viselik. A pályája során cse­kély 75 millió lemezt eladó Kiss egyetlen híressé vált showelemtől sem kívánja megfoszta­ni a közönséget, mégha ez némi ál­dozattal is jár: a Budapesten meg­tartott nemzetközi sajtótájékoztatón a Wanted munkatársának kérdésére, miszerint nem szédül-e Gene a leve­gőben repülés közben, a magyarul is folyékonyan beszélő Simmons papa elárulta, hogy retteg, mert tériszonya van, de a koncert közben elfelejti, és egyébként is: a showért mindent. L. L

Next