Wanted, 1997 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám

­­UUUi SZÜLETÉSŰ, IM­ANYJA RÉVÉN FE­­LIC CSEH SZÁRMAZÁSÚ JEAN DE FOUGEROLLES a / _ -■/ / / mm m m AA* ÓTA RENDSZERESEN LÁTOGATTA MAGYAROR­SZÁGOT, ÁM AZ UTÓBBI HÓNAPOKBAN MÁS CÉLBÓL JÁR FELÉNK. A 28 ÉVES MENEDZSER 1997 FEBRUÁRJA ÓTA AZ MUSIC TELEVISION KELET-EURÓPAI SZAKÉRTŐJE­ ÉS AZON ÜGYKÖ­­DIK, HOGY VISSZAHOZZA NEKÜNK AZ MTV-T. „Az MTV az első tíz márkanév között van a világon, a Coca-Cola meg a McDonalds mellett. A legna­gyobb médium, 260 millió háztartás­ban fogható világszerte, ebből az európai adásra 60 millió jut, a né­zettségi arány a 10-25 év közti kor­osztálynál 75%. Európában e pilla­natban három MTV működik: az egyik Németországot, Ausztriát és Svájc német nyelvterületét szolgálja ki, van egy külön Olaszországnak, a többi országnak pedig az MTV Europe. Augusztustól indul egy ne­gyedik is, a külön Nagy-Britanniának szóló MTV UK. Ezzel párhuzamosan az MTV Europe-on kevesebb lesz a brit hatás, mint most. Azt tervezzük, hogy az összeurópai adásban lesz mindennap délután 3 és 7 között egy 3-4 órás ‘ablak’ is, ahová országspecifikus, illetve terület­specifikus adások illeszkednének majd, amelyek az adott országokban készülnének, ha kell, az adott nyel­ven. A digitális adatsűrítés techniká­jának köszönhetően már képesek vagyunk ‘összepréselve’ küldeni az adásunkat a szatellitre, sokkal több csatornánk lehet egyetlen átjátszón, több programunk. A magyar ‘ablak’ talán 1998-ban indulhatna: ez a 3-4 óra egy olyan ‘csomag’ lenne, ami a magyar ízléshez igazodna, magyar sztárokkal, a helyi éjszakai élettel­­ foglalkozna. Helyi partnerekkel szer­ződnénk, hogy megcsinálják ezt a 3-­­4 órányi anyagot, amit aztán felkül­­lídenénk a szatellitre és az ‘ablakban’­­visszasugároznánk. Idén nyáron ké­szítjük a felmérést és a költségve­tést. Persze az sem biztos, hogy szük­ség van egy magyar nyelvű ‘ablak­bra’. Még arra is gondoltunk, hogy né­met variánst adjunk Magyarország­inak: az MTV Europe-ot egy 3-4 órás­­német ‘ablakkal’. Talán a történelem­ben, az Osztrák-Magyar Monarchiá­iban keresendő az oka, de ha a né­metek szeretnek egy zenét, az álta­lában a magyaroknak is bejön... Vi­­iszont a legtöbb ember, akivel itt be­­szélek, nem akarja a német nyelvű tudást. Aztán itt van az MTV Italy pél­dája is, amit olasz műsorvezetőkkel­­indítottunk olasz nyelven, de két ho­lnap után olyan hatalmas volt a til­takozás, hogy át kellett állnunk az angolra: most az olasz VJ-k angolul­­vezetik a műsort, ronda akcentussal.­­Nem tudom, hogy a szülők örülnek­­-e neki, hogy a srácok ‘MTV-angolt’, ‘Beavis and Butt-head-angolt’ beszélnek, de ha egyszer ők ezt akarják hallani... A Viva keményen harcol az MTV-vel Németországban. Mivel nem kódolt adás, így Lengyelországban vagy Cseh­országban is fogható, és ezért volt kényelmes a magyar kábeltévéknek is feltenni az MTV helyére, amikor azt kó­dolták. Csakhogy a Viva ezért nem kap egy fillért sem. Most, az utóbbi három hónapban többször jöttek Magya­rországra tárgyalni, aminek csak örülünk. Ha a Viváért is ugyanúgy fizetni kell, akkor az emberek az MTV-t fogják választani, mert az magasabb színvonalú. A Viva német csatorna, az MTV nemzetközi. Hallottuk, hogy Z+ néven indul a nyáron egy magyar zenei tévé is, de minket nem zavar, mivel az MTV-t ki­egészítő szolgáltatásnak tekintjük. Természetes, hogy egy országnak legyen egy saját zenei csatornája, saját zenék­kel, saját Vj-kkel, de az MTV-nek más a funkciója: ablak a világra. Két eltérő csatorna, mindenki megtalálja az őt érdeklő dolgokat, és mindenki boldog. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy Magyarország elég nagy piac-e egy önálló zenecsatorna eltartásához. A Top TV is eltűnt, ki tudja mi vár a következő próbálkozásokra... Az MTV vi­szont még sokáig jelen lesz. Először is az a legfontosabb, hogy az MTV minél több magyar háztartásba visszakerüljön. Most, hogy a műhol­das Multichoice-csomag megszűnt, az MTV csak kábelen fogható, tehát a kábeltévé-hálózatokkal tárgyalunk. Az MTV gazdagítja a szolgáltatásaikat, és odavonzza a néző­ket a kábelhez, segíti a kábelhálózat fejlődését. Bár rész­leteket még nem mondhatok, azt elárulhatom, hogy ke­ményen dolgozunk a dolgon. Magyarország nagyon fon­tos a számunkra. Minden nyáron öt európai fesztivált vá­lasztunk ki, amelyekre egy minibusszal kiküldjük a stá­bunkat, és szeretnénk ha az idén a Sziget Fesztivál len­ne az egyik, hogy ezzel is hangsúlyozhassuk a kötődé­sünket Magyarországhoz.” lejegyezte: Déri Zsolt 1987. augusztus 1. Az európai adás kapcsolóját Elton John kattintja fel az amszterdami Roxy Clubban. Az MTV Europe rögtön 1,6 millió háztartásban fogható. Az első videó: Money For Nothing­­ Dire Straits. Ray Cookes és Steve Blame az első Vj-k között. 1989. február Az MTV az Astra mű­holdon át kezd sugározni. 1989. március 1. A „Keleti Blokkból” elsőként Magyaroszág kapcsolódik be. 1990. nyár Az italorapper Jovanotti egynyári VJ-állást vállal. 1991. január 24-25. Az első európai Unplugged-felvételek: The Cure, Paul McCartney. 1991. március 15. PULSE 1992. március A Michael Jackson­­vetélkedőre rekord számú megfejtés érkezik: 4,1 millió! 1992. április MTV’s MOST WANTED 1992. május 12. Az MTV egy máso­dik Astra műholdon keresztül igázza le a mediterránumot. 1992. augusztus 1. Az MTV Europe ötödik születésnapján már 40 millió háztartásban fogható. 1992. október 10. THE REAL WORLD 1993. április 11. Beavis és Butt-head letámadja Európát. 1993. szeptember 1. Az Eutelsat mű­hold bekapcsolása 1993. november 12. Az első MTV- válogatáslemez: MTV’s Greatest Hits 1994. június 13. Az első nem an­gol nyelvű Unplugged: Herbert Grönemeyer 1994. július 22. VJ-váltás a 120 MINUTES-nél: Paul King (ex-King) utódja Miles Hunt (ex-Wonder Stuff) 1994. szeptember 30. Az MTV Networks Europe „felnőtt” zenecsa­tornát indít VH-1 néven: sok nosztal­gia, semmi rap, semmi metál, semmi techno. 1994. november 24. Az első MTV European Music Awards a berlini Brandenburgi Kapu tövéből. 1995. február Az egyik legnépsze­rűbb VJ-lány, Marijne Van Der Vlugt felmond, hogy „teljes állású énekes­nő” lehessen Salad nevű rockzene­kara élén. 1995. június 1. Az MTV az első eu­rópai csatorna, amely digitális adat­sűrítést alkalmazva sugároz. 1995. július Magyarország kikapcsol, az adást kódolják. 1996. november 14. A londoni Ale­xandra Palace-ben rendezett The 1996 MTV European Music Awards az év partija: a hivatalos számítás sze­rint több sztár van jelen, mint az Os­­car-díjak átadásán! .

Next