Wanted, 1997 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám
PolyGram LA CHAINE MUSICALE közös játék Az MCM és a PolyGram által lehetőséged nyílik értékes tárgyakat nyerni, ha szeptember 14-e előtt beküldöd a helyes válaszokat a következő kérdésekre: 1. Hogy hívják a HIT MCM-et bemutató műsorvezetőt? 2. Melyik az a műsor, amelyet 100%-ban az európai művészeknek szentelünk? 3. Mi a címe az Internet-újdonságokat bemutató műsorunknak? 40 jó választ sorsolunk ki. A helyes válaszokat az októberi számban közöljük! A válaszokat a Wanted szerkesztőségébe küldjétek be! (1117 Budapest, Orlay utca 5-7.) 4. Az MCM logójának három színe: wrr sor primbrr . Durván száz évvel a rabszolgafelszabadítás után, az 1940-es évek vége felé megszólalt Jamaicában a rádió, a rádióban pedig az amerikai kulturális imperializmus ragályos hangja, és az addig legnépszerűbbnek számító, helyiérdekű zene, a trinidadi calypsóval rokon mentő fokozatosan átadta helyét a korai rhythm & bluesnak. Ha hiszitek, ha nem, egyszer, a magyar televízióban is lehetett hallani egy mentő-dalocskát: Cedelia Booker énekelte abban a furamód nálunk is sugárzott dokumentumfilmben, amit a fiáról, bizonyos Robert Nesta Marleyról készített a BBC - egyszerű kis dal, a Bob gyerek szerette énekelgetni, a blues szerkezetéhez hasonlóan ismétlődő sorok, trópusi napfényben fürdő dallam, laza ritmusában ott sejlik a majdani reggae. Ha véletlenül megismétlik, így nézzétek. Az ötvenes években tehát meghódította Jamaicát az amerikai R&B, Fats Domino és a többiek voltak a sztárok, ők diktálták a tempót, őket utánozták a jamaicai muzsikusok, zenében, ruhában (sötét öltöny, csokornyakkendő), ahogy kell, de közben meg is alapozódott a sziget mindmáig sajátos zenei élete. Azokat a nyilvános helyeket hívhatjuk táncháznak, diszkónak, mindegy, ahol a hangládákból az amcsi zene áradt, sound systemnek nevezték, tulajdonosaik, működtetőik az ötvenes évtized vége felé kezdték magukat producernek hívni, merthogy ők teremtették meg a jamaicai lemezipart, azokban a fejekben pedig, akik dj.-ként, a mulatságot celebrálván rá-rádumáltak a lemezekre, nyugodt szívvel tisztelhetjük a későbbi reggae-rapperek, pontosabban toast-mondók őseit. A korai producerek közül megjegyzendő „Duke” Reid, „Prince” Buster, „Sir” Coxsone Dodd és az önmagát utóbbitól 1967-68-ban önállósító Lee „Scratch” Perry neve, az első jamaicai lemezstúdiót Stanley Motta alapította, az (egyik) első helyi lemezkiadót (WIRL - West Indies Records Ltd.) pedig Edward Seaga, aki 1980-1989 között az ország miniszterelnöke volt. De most még csak az ötvenes, hatvanas évek fordulójánál tartunk. A sound systemek vezetői felfigyelnek a helyi tehetségekre, az import helyére szépen benyomul a hazai termelés, az R81B kezd sajátos ízekkel gazdagodni. Az 1958-1965 között uralkodó, ugribugri stílus neve a ska, 1965-1968 között terjed el ennek lassabb változata, a rocksteady, a még tovább lassított, szinkópásított, modern reggae startja 1968-ra tehető. ne cumién DtsL-dokumentumfilmben angyali fekete-fehér felvételek mutatják, ahogy előredőlt felsőtesttel, karjukat föl-le himbálva járják a népek a skát, s ugyanitt, ujjaival a kanapén dobolva demonstrálja Bob Marley a ritmus átalakulását. Mindezt slágerekre lebontva, gyöngyszemről gyöngyszemre dokumentálja az 1964-ben, a fehér Chris Blackwell által alapított Island Records négy CD-ből álló, Tougher Than Tough: The Story Of Jamaican Music című válogatásalbumának első lemeze, amely az 1958-1967 közötti időszakot összegzi. A legelső két szám ANGYALI FEKEfÉr FEHÉR FELVÉTELEK MUTATJUK, AHOGY JÁRJÁK A NÉPEK A SKÁT, (Folkes Brothers, Laurel Aitken) még tiszta Amerika, a harmadiktól (Owen Gary) kezdve viszont szépen megfigyelhető, ahogy a szinkópa egyre szaggatottabbá teszi a dalok ritmusát, és fülünk hallatára percek alatt lejátszódik tíz év zenetörténelme. Számunkra idegen nevek (Theophilus Beckford, Derrick & Patsy, Derrick Morgan), után jönnek az ismertebbek: Jimmy Cliff, Millie (aki a hatvanas évek közepén, körülbelül akkortájt, amikor A kaktusz virágában Voith Ági A jamaicai trombitást hasonlította egy brit naszádhoz, Millie Small néven, valami véletlen folytán épp időben hozta el Budapestre világslágerét, a Májbhaj Lali papra magyarított My Boy Lollipopot), a The Maytals és a The Waiters (még ki nem emelt énekesekkel, tehát nem Toots & ... és nem Bob Marley & ...), Don Drummond (az 1969-ben elhunyt trombonos), Justin Hines & The Dominoes, a Skatelites és Prince Buster (akiknek zenéjét punkos lendülettel és politikummal felturbózva hozták divatba 1979-ben a brit skarevival hősei, a Specials, a Madness, a Seiecter és a Beat), és a többiek (Alton Ellis, The Paragons, Delroy Wilson, Ken Boothe, Hopeton Lewis, The Jamaicans, Desmond Dekker, Bob Andy, The Techniques, Dobby Dobson, Phyllis Dillon) - de innentől új fejezet veszi kezdetét. Szőnyei Tamás