Wanted, 1997 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám
- Az egyik kollégám a telkemre kötötte, hogy kérdezzem meg: ki vigyáz a macskádra, amikor turnézol? - Ó, régebben tényleg volt egy macsekom, úgy hívták, Kató, de több mint egy éve lelépett, úgyhogy ennyi a házikedvencem története (elmosolyodik). - Amikor utoljára, hét évvel ezelőtt Budapesten beszélgettünk, említetted, hogy milyen nagyra tartod Bruce Lee-t Ki az a harcos, aki rajta kívül kiérdemelte a tiszteleted? - Muhammad Ali. - Még mindig annyira lenyűgöz a japán szamurájok életszemlélete? - Igen, leginkább a klasszikus szamuráj-erkölcskódex érdekelt, a háromnégyszáz évvel ezelőtt élt harcosok morálja, amely egészen hihetetlen. Szinte embertelenül rideg, fegyelmezett és erős, őszintén megmondom, néha kételyeim támadnak, hogy valójában volt-e köztük egy is, aki képes volt betartani az önmagukra rótt szabályokat. De akkor is: ez egy csodálatos koncepció, és bizonyos elemei megszívlelendők a mai ember számára is. - Tudom, hogy egy időben sokat tanulmányoz tad Friedrich Nietzsche munkáit. Mit tudtál hasznosítani belőlük? - Valóban, szinte mindegyik könyvét elolvastam, bár utoljára elég régen volt a kezemben Nietzsche-kötet. Gondolatainak egy részét nem értettem, valamivel több volt az, amit igen, de nem értettem vele egyet, és körülbelül húsz-harminc százaléka volt az, amit megértettem és egyet is értettem vele. Azt hiszem, Nietzsche kitűnően értett ahhoz, hogyan lehet egy többszintű eszmerendszert egyetlen kikristályosodott állítássá egyszerűsíteni. Például: vannak bizonyos kultúrák vagy vallások, amelyek az álomvilágra épülnek, így az ausztrál őslakosságé, az aborigináloké. Nietzsche ezt az egészet egy mondattal elintézte: az álmok olyan gondolatok, amelyek alvás közben lepik el az ember fejét. Ennyi. ezzel egy mondattal elintézett valamit, amelyből egy egész nép kultúrája táplálkozik. Ilyen könnyen (hangosan csettint az ujjával) átlépett valamin, amiben esetleg sokkal több rejtőzhet. Másrészt, amikor Nietzsche azt mondja, „a győztes nem hagyatkozik a véletlenre” - hát, erről szól az amerikai milliomosok története, erről szól Donald Trump, Bill Gates vagy Muhammad Ali története. „A győztes nem hagyatkozik a véletlenre”, ez egy mondat, de számomra sokat mond. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy teljes erővel csináld, amit csinálsz! Légy kitartó! Keményen küzdj! Tudd, hogy csak akkor éred el, amit akarsz, ha fel vagy rá készülve, hogy ezért mindenről képes leszel lemondani. S akkor nincs szükséged arra, hogy „reménykedj” abban, hogy célba érsz, mert célba érsz. Ilyesmiket tanultam Nietzschétől. Úgy gondolom, hogy Nietzschét akkor jó olvasni, amikor az ember tizennyolc-húsz éves. Amikor az ember annyi idős, mint te vagy én, akkor esetleg csak mosolyoghat rajta, de fiatalabb korában úgy vélheti: „Hú, apukám, ez, igen, cool...” - Erőt adhat az embernek. - Pontosan. S később, az életben már magadból meríthetsz erőt, a saját gondolataidból. - Korábban mindig igen bizalmatlannak és szigorúnak tűntél. Ahogy most így beszélgetünk, hirtelen olyan benyomásom támadt, hogy mintha engedtél volna ebből. - Bizonyos értelemben igen. Sok emberben megbízom. Az ügynökségemben. A zenekaromban. Szeretem ezeket az arcokat, de azt is tudom, hogy az ember mindig azt teszi, ami számára előnyös, az ember először mindig magára gondol, mielőtt mások életét jobbítaná. Úgyhogy ezt szem előtt tartva, nem támasztok teljesíthetetlen igényeket mások elé. Nem várom el, hogy valaki elkapjon, ha kiesek az ablakon. Ha lezuhanok és összetöröm a fejem a kövön, nem nézek föl dühösen, hogy, hé, faszok, hol a fenében voltatok?! Hanem azt mondom magamnak, jobban kellett volna vigyáznod! Szóval bízom az emberekben, de ugyanakkor tisztában vagyok az emberi teljesítőképesség határaival. - Mintha nem követelnél olyan sokat másoktól, - így van. Korábban sokkal többet követeltem, de valami eltörött itt, belül. Látom, hogy az emberek milyen középszerű célokat tűznek ki maguk elé, hogy túlnyomó részük mennyire silány, hogy mennyire átlagos zenét hallgat, mennyire átlagos filmeket néz, hogy menynyire nem fogékonyak az igazán értékes dolgok iránt. Emiatt néha elmegy a kedvem attól, hogy bármit is csináljak, és arra gondolok, hogy talán jobb volna állást vállalni valahol. Néha tényleg elkeseredik az ember, habár az is igaz, hogy nyilvánvalóan önmagadért csinálod ezt az egészet. Mondjuk tizennégy hónapig dolgozol egy lemezen, megjelenteted, pár ember azt mondja, ez igen, ez tényleg baromi jó, és aztán látod, hogy az emberek milliói milyen szar zenéket hallgatnak. S akkor felteszed a nagy kérdést: hát ti ennyivel beéritek?! Aztán lassan belenyugszol: nem kell foglalkozni az emberekkel. Tudod, ha eljönnél a házamba, látnád, hogy a hajlékom a zsenialitás emlékhelye. Nem a saját dolgaim láthatók ott, hanem John Coltrane, Jimi Hendrix fényképe a falon, és az összes felvételük. Meg Duke Ellington zenéje, Henry Miller könyvei: Istenekkel veszem magam körül. Zsenialitással. Remélem, ragad az ő zsenialitásukból egy parányi rám is. Az ő társaságukban, ilyen elvonultságban védekezem a középszerűség ellen. Amikor már nem bírom tovább, akkor beteszek egy kis Sun Rát, vagy Count Basie-t, ők mindent tudtak. - Gondolkodtál már azon, hogy mi lett volna, ha más korban születsz? Vagy egyszerűen elfogadod, hogy a XX. század végén élsz és pont? - Elfogadom, de tényleg sokat gondolkodtam ezen. Van egy író barátom, aki amikor fiatal volt, élőben látta ezeket a dzsesszóriásokat; Charlie Parkert, Coltranet, Billie Holidayt, Count Basie-t, Duke Ellingtont, ezeket mind látta. A szemétláda! Monkot, Mingust... s mind a többit. Hát, néha eltűnődöm, hogy milyen jó lett volna akkor élni: láthattam volna Charlie Parkert játszani négy órán át 75 centért, Duke Ellingtont egy dollárért. Ugyanakkor nagyon érdekes ma Amerikában élni. Nem tudom, hogy mi a helyzet itt, Magyarországon, de Amerika igen érdekes képet mutat napjainkban. Az érdekes nem feltétlenül mindig nagyszerű, érdekes lehet néha a sziklaomlás is. Az ember láthatja a polgárjogi mozgalom teljes összeomlásának hatását, az eszméletlen mérvű bűnözést, az erkölcs hanyatlását, hogy a törvényeket senki sem tartja be, hogy egyre több zsaruról derül ki, hogy közönséges bűnöző, hogy a maffia lassan teljesen átveszi az irányítást a politikában, hogy mindenki átbaszik mindenkit, és az egész egyetlen hatalmas pöcegödör. Azok, akik elmondják az igazat, akik türelmesek, előbb-utóbb áldozattá válnak, mert ez a jutalom Amerikában a becsületességért és kedvességért. Ha a kilencvenes években megpróbálsz a helyes úton járni, igen könnyen megszívhatod. Ha így teszel, tudnod kell, hogy kisebbségben vagy, de azért ettől mégis klassz az egész valahol. - Tudom, hogy nagy számítógép-rajongó vagy tizennégy Macintosh komputer boldog tulajdonosa. Mit gondolsz az Internetről? gr - Nézd, én nem azok közül való vagyok, akik egész éjjel oda van láncolva a székükhöz, és ezerrel tapadnak a Hálóra. Kedvelem a számítógépet, mert lehetővé teszi, hogy igen sok munkát igen olcsón elvégezzek, és ráadásul még jól is mutasson. Amióta számítógépem van, nagyon hatékonyan tudom beosztani az időm, és én olyan vagyok, aki kénytelen minden egyes napjának minden egyes óráját precízen, tervszerűen beosztani. Pontos program alapján élem vándoréletem. ’97 áprilisa óta ez a mai a nyolcvanadik koncertünk. Minden nap elutazom valahova. Idén negyedszer vagyok Európában, s idén már kétszer körbejártam a világot, Los Angelestől Los Angelesig szinte minden pontját. A számítógép révén mindeközben könnyedén és nagy hatásfokkal tudok kommunikálni, az ügyeimet intézni és ez boldoggá tesz. Egyszer azt mondtad nekem, hogy az egyik különbség gyerekkori barátod, Ian MacKaye (Fugazi) és közted, hogy ő békepárti, te inkább amolyan harcosfajta vagy. Mi a másik? - Én sokkal becsvágyóbb vagyok, Ian nem lépett volna föl ezen a fesztiválon, mert a belépőjegy többe kerül, mint öt dollár (1200 forint , kb. 6 dollár - a szerző), és ő csak ott lép föl, ahol maximum ennyi a beugró. Ha a Rolling Stone felhív, hogy szeretnének velem egy interjút, én azt mondom, mondjátok, hogy mikor akarjátok megcsinálni és gyerünk! Ha őt kérdeznék meg, Ian azt mondaná: nektek nem adok interjút, mert az újságotokban cigarettát és alkoholt reklámoztok. Szerintem ez fantasztikus. Ezzel együtt én azt vallom, adjatok helyet a Rolling Stone-ban, alig várom, hogy az emberek képébe vágjam a mondandómat. Ami közös bennünk, hogy mindketten nagyon szeretjük a zenét, beleadjuk szívünketlelkünket. S szeretném azt hinni, hogy mindketten becsületesek vagyunk; tudom, hogy ő az. - Nem értettem, miért mondtad, hogy Madonna ösztönzően hat rád. - Amióta utoljára beszélgettünk, alkalmam nyílott személyesen is találkozni Madonnával, mert szeretett volna leszerződtetni Maverick nevű lemezkiadójához. Amolyan kis üzleti megbeszélés volt ez, semmi komoly. Madonna túlélő. Egy pompás humorérzékkel megáldott nagyon erős nő. Tudja, mit akar, és olyan elszántsággal harcol érte, ami párját ritkítja. Egy olyan nő, akinek iszonyú sok szarsággal kellett megküzdeni a sok seggfejjel tarkított zeneiparban, és ő diadalmaskodott. Erről szól a története, ami lenyűgöző történet. Nagyon szeretem. Nagyszerű ember, és az iránta érzett tiszteletem csak nőtt, amióta találkoztunk. - Hogyan foglalnád össze röviden az életfilozófiád? - Nézd meg, hogyan élek, mit csinálok, és megkapod a választ. október 123. a/MTIcet