Wanted, 1997 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 12. szám
Kockacukrod* Októberi címlapsztárunk, Björk számtalan korábbi artrockzenekarai közül az 1986 és ‘92 között működő Sugarcubes volt a legutolsó és leghíresebb, mely ugyanúgy a One Little Indian független brit minicégnél jelentette meg lemezeit, mint ma Gudmundsdóttir kiassszony. A U2 cége, a Mother Records nevű PolyGram-alvállalat, mely Björk lemezeit Észak-Amerika, Nagy-Britannia és Izland kivételével az egész világon terjeszti, a Homogenic című új Björk-album megjelenésével egyidőben végre jogott szerzett a régóta áhított Sugarcubes-archívumra is, így november végére a Life’s Too Good (1988), a Here Today, Tomorrow, Next Week! (1989) és a Stick Around For joy (1992) című sorlemezek, illetve az It’s It című posztumusz remixalbum hozzáférhetővé válnak a szélesebb magyar néptömegek számára is. Atari a címlapon Mariah Carey kerül a decemberi Cosmopolitan címlapjára. Ez azért fontos a féleszű amerikai kollégáknak, mert állítólag eseményszámba megy, ha a már magyarul is hozzáférhető jeles tisztaságibetét-magazin nem valami ütéshúzós modellcsajt rakik a címlapra. Spice Girl-hírek Kedvenceink ezentúl fröccsöntött formában is hozzáférhetőek: végre kaphatók a Spice-babák, huszonnyolc centi testmagasággal, tetoválásokkal, body piercingekkel, ruhákkal, a vagány Geri, a sportos Viktória, meg az összes kibaszott különböző Spice Girls. Aztán ki lett rúgva a menedzser, és gondok mutatkoznak reklámfronton. A lánycsapat annyira agyonfuttatta magát, hogy több cég is visszalépett a Spice-szal kötendő reklámszerződésektől, mondván a lányok már annyi kólát, füldugót, tampont, sörétes puskát hirdetnek, hogy az nekik is sok. A Q magazin zenei díjainak átadásán pedig a legendás producer, Phil Spector szólt be a lányoknak, de akkorát, hogy hírek Túl a nyugdíjkorhatáron A Rolling Stonesból három éve kilépett basszusgitáros, Bill Wyman újra színpadon. A 61 éves Wyman lemezt (Struttin’ Our Stuff) készített Rhytm Kings elnevezésű kísérőzenekarával és rövidesen turnéra indul. A Kispál marad a PolyGramnal Hosszas tököződés után újabb lemezszerződést írt alá a Kispál és a Borz a magyar PolyGrammal. Lovasiék egy darabig azon gondolkoztak, hogy átmennek a Warner-családba tartozó Magneotonhoz, de aztán a PolyGramnál ígéretet, kapta arra, hogy végre rendeződik régebbi albumaik vogéig helyzete. (Eddig ugyanis alig-alig kaptak pénzt a régebbi lemezek eladása után.)Az október eleji jubileumi koncert lemezváltozata tehát a PolyGramnál jelenik ré meg,november vége felé vagy december elején. Túl a nyugdíjkorhatáron A Rolling Stonesból három éve kilépett basszusgitáros, Bill Wyman újra színpadon. A 61 éves Wyman lemezt (Struttin’ Our Stuff) készített Rhythm Kings elnevezésű kísérőzenekarával és rövidesen turnéra isidül. Friss hits: Új tagot üdvözölhetünk a Nyers zenekarban: az eFeMeR gitárosa, Hegyi Pál (a képén a bal szélen látható) - tudjátok, aki azt a nagyon drága Gibson gitárt nyerte tavaly a Szigeten - immár a Nyers sorait erősíti. PJ Állítólag elkészült az új Pearl Jam-album. Címe nincs, megjelenési ideje bizonytalan. M Másfél Villamos Másfél zenét írt a Villamos című rövidfilmhez. A Balázs Béla Stúdió alkotását rövidesen láthatjuk néhány moziban, a Híradó helyett, a Másfél fimzenéje (ami egyébként lassúbb, melodikusabb, csellósabb, mint a korábbi Másfél-muzsikák) pedig kijön egy CD-n Bahiailag, sőt ez a CD nem csak sima, hanem ROM is, rajta lesz a film, minden. Közben készül az új Másfél-stúdióalbum, tavaszra a boltokban lesz állítólag. Korai *9? Amire lapunk megjelenik, már el is készül a Korai Öröm ötödik lemeze, címe sokat mondó: Korai Öröm ’97 (a zenekar korábbi anyagai: Korai Öröm ’93, Korai Öröm ’94, Korai Öröm ’95, Korai Öröm ’96). Kis lépés ez nekik, de nagy lépés a hazai multikulturális etnovibrációs pszichedelikus zenének, a lézershow-ról és a diavetítésről nem is beszélve. A megjelenés december első hetében, lemezbemutató koncert pedig a hónap végén. A zenekar történetében először videoklip is készül, sőt mindjárt három is, ezeket a lemez megjelenésével egyidőben mutatják be.