Wanted, 1997 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11. szám
...például Mike Howlett, a francia földön székelő experimentál-prog-rock Gongból kivált basszista, aki új dalai felvételéhez keresett segéderőket. Andy Summers gitárossal egy partin ismerkedett meg 1977 januárjában, Stinget meg még az előző nyáron látta meg Newcastle-ben, egy Last Exitkoncerten. Rá mint énekesre volt szüksége, ám amikor a februári stúdiófelvétel előtti napon a Howlett által lekötött dobosnak Magyarországra kellett mennie, Sting beajánlotta Stewartot, akit alig két hónapja ismert, de akivel január óta már együtt próbált, Howlett bólintott. Sting és Stewart tehát a londoni Virtual Earth stúdióban találkozott először Andyvel, és rögtön nekiláttak felvenni Howlett dalait, illetve egy Visions Of The Night című Sting-szerzeményt, mely így, a későbbiek ismeretében a legelső Policefelvételnek számít (Sting ebben a dalban basszusozott is), és már úgy is szól, mintha az lenne. Ez is csak arról tanúskodik, miféle csodálatos amalgámot alkotott ez a három zenész már a legelső pillanattól kezdve. Howlettnek köszönhető Sting, Stewart és Andy első közös koncertje is a Gong utódzenekarait felvonultató május 28-i párizsi fesztiválon. Itt Howlett is, meg Sting is basszusozott és énekelt, s további Sting-szerzemények kerültek repertoárra, például a 3 O’clock News, amely már későbbi Police-számok, a Be My Girl és az O My God motívumait hordozza. Az alkalmi formáció Strontium 90 néven lépett fel, és ugyanezen név alatt, Police Academy címmel jelent meg a napokban az a lemez, mely a történelmi stúdiófelvételek és a párizsi koncert részletei mellett tartalmazza például az Every Little Thing She Does Is Magic című 1981-es Police-sláger öt évvel korábbi, megható szépségű demóját is, melyet Sting egymaga rögzített Howlett lakásán. De ne szaladgáljunk össze-vissza! Addig, amíg kialakult a Police végleges felállása, még eltelt egy kis idő. Sting és Stewart Copeland 1977 januárjában kezdtek együtt próbálni az utóbbi londoni kéglijében, akkor még a 24 éves korzikai származású egyetemistával, Henri Padovanival, aki nem sokkal azelőtt hosszú hajjal és szakállal érkezett Aix-en-Provence-ból, és kurvára nem tudott gitározni (ebből az egy szempontból ő volt a formáció igazi „punkja”). A zenekarnevet Stewart hozta, az első dalokat is: primkó, kétperces kis tomboldák. A Fall Out címűt februárban kislemezre is vették, májusban jelent meg kétezer példányban, Miles Copeland bátyó Illegal nevű minicégénél. Közben lement az első Police-turné az énekesnővé avanzsált New York-i groupie*, Cherry Vanilla előzenekaraként. Padovani annyira rossz volt, hogy júliusban bevették a Strofrttum 9-fő epizód során olyan jól bevált Andy Summerst, Padovani meg három héttel később kivált. Közben még volt a Mont de Marsan-i punkfesztivál, meg egy felvételi kísérlet John Cale-lel, aki végig tökrészeg volt, elhülyéskedte a dolgot, torz gitárt akart és üvöltő Stinget, így az egészből nem lett semmi. Nagyon nem volt pénzük, minden koncertet elvállaltak és minden sessiont, így kerültek október végén Münchenbe, ahol Eberhard Schoener, a helyi operát igazgató experimentalista komponista szerzeményeit rögzítették szintetizátorok és vonósok társaságában (fél évvel később újabb felvételeket készítettek Németországban, s a két megjelent anyagból a Police befutása után válogatáslemezt állított össze Schoener cége, Video Flashback címen). Az 1977-es év szimbolikus jelenettel zárult: Sting szilveszteri buliján Stewart keverte a zenét, jó néhány reggae-számot csúsztatva a rockslágerek közé. 1978 januárjában kezdték első nagylemezük felvételeit, és kiemelt figyelmet fordítottak azon dalaikra, ahol a verzékbe reggae-t pofoztak. Ilyen volt a Roxanne, a Can’t Stand Losing You és az egykori Last Exit-számból átalakított So Lonely - az év három legnagyobb Police-slágere (az első kettőt nem játszotta BBC, mivel az egyik a prostitúcióra reflektál, a másik meg öngyilkosággal fenyegetőzik). Februárban lezajlott az image-egységesítés: egy jól fizető rágógumireklámhoz be kellett szőkíteniük a hajukat, aztán úgy maradtak. Az októberben megjelent album, az Outlandos d’Amour az elkövetkező évtized egyik legnagyobb formátumú dalszerzőjét avatta Sting személyében. A lemez fél év alatt százezer példányban kelt el, aztán a Can’t Stand Losing You újrakiadása a 2. helyig kapaszkodott az angol listákon, s a következő, a Reggatta de Blanc albumot beharangozó kislemez, a Message In The Bottle viszont 10.1 lett, akárcsak maga a zenekar, amely ettől fogva mindent millióban számolt. A történetet innen már mindenki ismeri, sorjáztak a világslágerek és a perfekt albumok, Andy a kaleidoszkopikus Zenyatta Mondatta nagylemezre (1980) behozta a gitárszintetizátort, Sting a borúsabb Ghost In The Machinere (1981) a szaxofont és a filozófiai témákat, miközben megtartotta frappáns, közérthető és szellemes stílusát, Stewart pedig, nos, ő egyszerűen maradt a lehető legjobb dobos. Az utolsó sorlemez, a Synchronicity (1983) B-oldala pedig már mintha Sting-szólómunka lett volna: Every Breath You Take, King Of Pain, Wrapped Around Your Fingers, Tea In The Sahara - az a daltípus, ami a későbbiekben a legjobb Sting-albumokat jellemzi. Hát igen, a szólólemezek. Sting az előtérben maradt, lekövethető. Visszakúsztak nála a dzsesszes, art-rockos hangulatok: a csúcszenészekkel felvett The Dream Of The Blue Turtles (1985) és az annak turnéját dokumentáló Bring On The Night (1986) remekművek, a ...Nothing Like The Sun (1987) is szuperigényes, de a The Soul Cages (1991) már a hanyatlás. A Ten Summonners Tale (1993) egységesebb, hangulatosabb, a Mercury Falling (1996) viszont újabb hullámvölgy. Andy Summers először Robert Fripp-pel dolgozott össze, aztán XYZ címmel énekes - poplemezt csinált (1987), kifejezetten jót, azóta semmi fontos. Stewart Copeland Kongóban és Kamerunban ritmizált, játszott Stanely Clarke-kal az Animal Logic nevű együttesben, aztán főleg szintetizátoros kortárs zenéket, illetve színházi és filmzenéket komponált, s ezekben is ugyanannyira karakteres és azonnal felismerhető, mint dobjátékában. A Police hivatalosan soha nem jelentette be feloszlását. 1986-ban egy jótékonysági koncerten egyazon színpadra került a három figura, sőt a stúdióban újra felvették a Don’t Stand So Close To Me-t modernizált változatban. A rajongók izgultak, vajon a kilencvenes években lesz-e ilyen gesztus (mondjuk c'egy''Don't Stand So Close To Me ’96 jungle-mix), de nem jött, csak-etgyrágoltapított-koncertlemez (Live!) egy ’79-es és egy ’83-as fellépésről/Vagyis hogy jött nekünk ez a getva I’ll Bellissing típus a mi ugye /az Every Breath You Take az eredetigitárok és dobok hangmintáival] Ami a legvisszataszítóbb, az az,hogy Spograkinék ebből a feldolgozásodra teljesen sorosan becsorog néháróva plusz milliója még képesvolt ezt a hatásvadász szart a saját fájén létéiéreh szentesíteni a szeptember 4-i MIM Video Awardspor^k on ez gáborossál alakult fejjfis ott állt mereven, söltönyben7j|PPuff paddgyeT meg a szájáfej^spelkóhíssal együtt elmílékezett egy felfújt halottra és/Walázta saját dalát (Kapaszkodjatok meg: a^vadiúj The Very Best of^ n Sting & the Police amre/albu- Lm 0h Puff. Daddy keverte(újra-& /-weeing Ons the MdeUI!) ) / \j Déri Zsolt Minden hónap utolsó péntekén 6.45-kor Wanted-játék koncertjegyekért/ lemezekért/ pólókért/ Wanted-ajándékcsomagokért/ miegymásért. A következő fejtörő: 1997. október 31. Továbbá: hangos Wanted-lemezkritikák minden második kedden 7.39 és 7.45 között a Kultúrtégla blokkban. Reggeli Csúcs, Petőfi Rádió