Wanted, 1997 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 3. szám

ESŐ, BOR, TÉVÉ Mazzv Stdi KEZDETBEN VOLT EGY FOLKDUÓ, GOING HOME NEVŰ, BENNE SYLVIA GOMEZZEL ÉS HOPE SANDOVALLAL. VALAMIKOR 1986 TÁJÁN KEZDTEK DEBÜTÁLÓ ALBU­MUK FELVÉTELÉHEZ, DAVID ROBACK (EGYKOR A RAIN PARADE, MAJD AZ OPAL GITÁROSA) PRODUCERI SEGEDELMÉVEL. ÉVEK TELTEK EL, MIRE A LEMEZ A 4AD­­NÉL MEGJELENT, ADDIGRA ÉPP SZÉTESETT A GOING HOME S AZ OPAL, ÍGY SANDOVAL BETÁRSULT ROBACKHOZ S AZ UGYANCSAK OPÁLOS KEITH MITCHELLHEZ­ LETT BELŐLÜK MAZZY STAR. A FOLK ÉS A COUNTRY HATÁSA ÉRZŐDIK A ZENÉJÜKÖN, DE FONTOSABB EN­NÉL A ROBACK PSZICHEDELIKUS GITÁRJÁTÓL TÁMOGATOTT TÖRÉKENY ÉRZELEM, MELODRAMATIKUS DALOK, SZFÉRIKUS HANGZÁS, NAGYVÁROSI PARANOIA, DE­CEMBERI VIRÁGOK, AZ ÓRA RITMUSA, HŰVÖS MAGÁNY­­ A CÍMEK, SZÖVEGEK ALAPJÁN. AZ EGÉSZ VALAHOL AZ EGYKORI GALAXY 500 ÉS A MAI WALKABOUTS KÖZÖTT VAN; ANGYALIAN SZÉP, SZÍVFÁJDÍTÓAN SZOMORÚ, MINTHA SANDOVAL ÉS TÁRSAI KIMONDOTTAN AZ ESŐS NAPOKRA RENDEZKEDTEK VOLNA BE. NYI­LATKOZATAIKBÓL IS ILYESMI DERÜL KI: OTTHONÜLŐSEK, ÖREG FILMEKET SZE­RETNEK NÉZNI EGY ÜVEG VÖRÖSBOR MELLETT, SEMMI BULI. MAGUKRÓL NEM AKARNAK BESZÉLNI, ROBACKBÓL MÉG ANNYIT LEHET KIHÚZNI, HOGY 84- BEN FELVETT EGY ALBUMOT, VELVET UNDERGROUND, BYRDS, BOB DYLAN, THE WHO, JIMI HENDRIX ÉS BUFFALO SPRINGFIELD-VÁLTOZATOKKAL. ENNYIT A HATÁSOKRÓL, TULAJDONKÉPPEN ELÉG IS. FONTOSABB A REJTÉLY. napfényzene felelevenítő­­jének tartják, és a szituáció már kezd odáig fajulni, hogy a kedves britek lassan a nyári időszámításra is csak a Dodgy első nyári kislemezének meg­jelenésekor állnak át. Pedig az 1991-ben alakult zenekar sorsa nem volt mindig ilyen fényes. Az angol zenei lapok például még ma is hatalmas előszeretettel cikizik a banda nevét (a dodgy szó jelentése laza fordításban: nem okés). Matthew Priest maga sem érti, miért pont ezt a nevet választották. „Egy tudattágí­tással töltött éjszakán találtuk ki, de másnap reggel már nem tűnt az olyan briliánsnak. Azután viszont nem hagyott nyugodni minket ez a szó.” A megalakulást több havi megfeszített, turnézás követte,­­ hiába. A ban­da úgy döntött, másképpen fogja magához édesgetni a közönséget. „A Dodgy Clubot eredetileg azért alapítottuk, hogy legyen állandó koncertezé­­si lehetőségünk, a koncertek utáni bulikon pedig régi soul- és beatdalokat adtunk le vegyesen rave- és rapszá­­mokkal. A dolog bejött az embereknek, és nemsokára az ország minden sarkába hívtak minket játszani.” Hamarosan megjelentek a lemezcégek képviselői is, akik meglepve konstatálhatták, hogy a várt ingyenjegy helyett nekik kétszeres árú belépőjegyet kell fizetniük, de ez a pimaszság sem tartotta vissza az AM-et sokáig a­zerződés megkötésétől. Az 1993-ban megjelenő The Dodgy Album még csak a kritikusok szívét melengette, a következő évben kijött, s három országos slágert rejtő Homegrownra viszont már a nagyérdemű is felfigyelt. A tvaly megjelent Free Peace Sweet megerősítette az idő­közben loncsos kinézetét is kissé rendbe szedő banda helyét a brit popzene élvonalában, sőt a kislemezre ki­másolt Good Enough még az összeurópai áttörést is meg­hozta. A közeljövőben mégis némi stílusváltás várható: „1997-ben jelenik meg egy remixalbumunk, aminek a fő oka az, hogy imádjuk a legtöbb új zenei irányzatot, pél­dául a triphopot. Azután valószínűleg ismét más irányba indulunk majd, mert nem szeretnénk egy ponton leragad­ni.” - mesélte Matthew a Wantednek a novemberi bécsi koncert előtt. A Dodgy sokoldalúsága élőben mutatkozik meg igazán, mikor is az alaptriót öt kísérőzenész - például egy három­tagú fúvósszekció - támogatja. Némelyik számuk észrevét­len metamorfózis után egy-egy Beatles- vagy Bob Marley­­klasszikusba torkollik, de még mielőtt bárki retrót kiálthat­na, egyik saját szerzeményükből kreálnak dubszörnyeteget. De a vokálok még ekkor is a Beach Boys-t idézik... Diszkográfia She Hangs Brightly So Tonight That » Might See Sometime!^Always Among My Swan Ha a Dodgy név nem is cseng ismerősen, a zenekar hangzását annál nehezebb nem felismerni. A Good Enough című dal - amely itthon is a rádióállomások elnyűhetetlen kedvencei közé tartozott az elmúlt hó­napokban - tipikus példája ennek a stílusnak: soul­os funkyhatások keverednek benne a hatvanas évek Beatles/Byrds-tradíciójával, a végeredmény pedig egy fülbemászó vokálokkal dúsított, széles mosolyt és fejringatást indukáló sláger. Nem véletlen, hogy a Nigel Clark (ének, basz­­szusgitár), Andy Miller (gi­tár vokál) és Matthew Priest (ütősök, vokál) al­kotta angol triót szűkebb ÉVESKE na­gy Horváth Emese tárcius lu­x­prof­il

Next