Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7. szám
Orvost! Fesztivál Fűrész Oszkár és terrorbrigádja + Túlvilág formáció Banán klub , május 27. Minek menjen az ember Csillaghegyre pont szombaton este? - vetődött fel a kérdés sokakban az Orvost! Fesztivál szórólapjának beható tanulmányozása közben. Én is csak véletlenül tévedtem be a város északi peremének pikáns nevű szórakoztatóipari centrumába, miután kis kosaramban leszállítottam az ilyenkor esedékes bor- és kalácsdózist a környéken ápolt nagyanyámnak. Szerencsémre! Az a csekély számú szerencsés, aki úgy elöntött, hogy nem hagy ki egy ilyen heavy listening fiesztát, kitűnő kezelésben részesült. Két kiváló, életerős fiatalokból alakult magyar zenekar vitte aznap este a prémet a világot jelentő deszkákra. Elsőként Fűrész Oszkár és terrorbrigádja ütött rajtunk a Szállj el kismadár című kortárs klasszikus egy modern, bár kissé obszcén verziójával, valamint egyéb számokkal, amikben meglehetős gyakorisággal szerepelt a zenekar vezetőjének, Fűrész Oszkárnak a neve. Ezt gondolom híres rap előadóktól tanulta a hosszú copfjáról és hawaii ingéről felismerhető frontember/szólóénekes, Fűrész Oszkár, akinek legnagyobb gondja a produkció szintjét mennyei magasságokba emelő go-go girl állandó szexuális zakla-Gyuszi bácsi túlvilág mosollyal tájai előli elegáns kitérések végrehajtása volt. Oszkár igazi férfi, tudja, hogy „először a munka, és csak aztán a szórakozás”, és a pásztorórát az előadás után a büfében töltendő percekre tartalékolta. A zenekarra felhívnám a magyar lemezipar tisztelt figyelmét. Bolívia című slágerük például (hogy a B**vo magazin újságíróinak kedvenc fordulatával éljek) sokkolta a közönséget. Minél többször adták elő, annál inkább. Végül már én is együtt üvöltöttem Oszkárral az egymást sűrűn követő refrének között, hogy: „Lakossága hatmillió fő, területe..” Az igazán progresszív zenei sokkot a hírhedt Túlvilág formáció okozta. Az öregedő Brinkmann professzornak öltözött frontember és népes csapata (dobgépes bácsi, frakk-orgonás bácsi, a basszusgitárista és a gitáros bácsi) a dramatikus bevezetésnek szánt Feketeerdő klinika-szignál után robbanékony energiával sorra játszották a veszternfilmslágereket, a forró szelet, a kacsatáncot és egyéb bohóságokat magas zenei színvonalon. A közönség eksztázisa a Leesett a pap az ágyról tviszttel szabadult el. Aki nem volt ott, az kimaradt a vizuális orgiából, de ne rohanjon erős kötél, vagy a nagyi altatósdoboza után, hiszen a koncertről készült felvétel hamarosan a jobb boltok polcait nyomja majd. Különösen javallott a Brazil dallamára előadott prófécia, amely a tengerpartra sodródó oszló hullák rémes vízióját vetítette mindannyiunk elé. A Túlvilág ott lesz a Szigeten is. Csak orvosi rendelvényre!!! Dobó Piroska Tenisz és minigolf Dolly Roll Budapest Sportcsarnok , május 30. Javában harmincöt fok van a Népstadion metrómegállónál és alig mozognak a Dolly Roll-rajongók, de A HELYI LEGYEK IS NAGYON LUSTÁK, CSUPÁN KÉT KAMASZLÁNY CSÓKOLÓZIK VADUL EGYMÁSBA TÚRVA AZ ÚJHULLÁMOS NARANCSSÁRGA MŰANYAGSZÉKEKEN. Ebből jövök rá, hogy elkéstem, ami hagyján, de teljesen egyedül vagyok, mert senki nem volt hajlandó eljönni velem, még a fotós is lerázott, mert ő szerzett a csajának is jegyet. Biztos végigrockandrollozzák majd a nosztalgiakoncertet, mint a galambok és csak én fogok petrezselymet árulni. Hiába az ilyesmi páros, vagy családi műfaj, de nálunk otthon a Dolly Roll szigorúan offtopic, így meg sem mertem említeni, hova megyek. A kontradiktív személyiség hatalma ezúttal a Dolly Roll sávszélesség iránti mélyen elfojtott rajongásomban nyilvánult meg. Bent a csarnokban negyven fok van és hully gully és csincsin és kis híján zsúfoltság. Kettőtől negyvenig mindenki a lábamon táncol. Messziről a Kékes Zoli helyes kis vidám földigilisztának látszik strandszerelésben. Ehhez foghatót csak a Nagy Hohóban láttam. Furcsa módon a közönség nem öltözött nosztalgiaruhákba, semmi pöttyös szoknya, napszemüveg és papagájing, csak néhány öcsimelír elszórtan. Ettől azért megkönnyebbülök, felnőtt a népem, de komoly maradok, arcom se rezzen, nehogy boldognak lássanak a parkettáncosok. Az istennek se találok ismerőst, pedig a Feriben bíztam. Apuci a sarkamban forgatja anyucit, aztán hülyén körbetáncolja, mozgatja a nyakát előre-hátra, csettinget lefelé és a gyerek se bőg a hiperaktív apakép láttán, rázza a liberóját veszettül, aztán a lábamra telepszik. Még jó, hogy a cerkófmajom nem ordítja el magát mellettünk. Mindenki boldog és elégedetten teli torokból énekel. Azértis összeszorítom a fogaimat, ki ne derüljön, hogy magangyieedöbbentem, mennyire zr igyMl emlékszem az ö^MpSövegre, akárcsak a kubai mozgalmi dalok esflH. A nyolcvanas évek elején minden pesti Bosma kerthelyiségében és valamirevaló második vonalas vidéki presszóban a Dolly, a Sziszi, az Öcsi, a Dedy meg a Maxi volt a sláger. A fiúk erre rángatták fel a lányokat az italofil fagyik mellől. Akárcsak most a Sportcsarnokban. A jelentősebb alkotások első ritmusaira, mint a Maria Makaróni meg az Eldoradoll, újabb és újabb táncos szabadcsapatok zúgnak le a lelátóról és döngölik, sikálják a cipőik talpát, csontig bele a padlóba, veszettül fogy a Solero, igaz az spanyol származású jégkrém, de a Bossanova Senoritára azért rímmel. Az a lényeg, hogy déli legyen a hangulat Ennek érde kaC3 •fS 3 -0 0 u/*úton július