Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7. szám

Orvost! Fesztivál Fűrész Oszkár és terrorbrigádja + Túlvilág formáció Banán klub , május 27. Minek menjen az ember Csillaghegyre pont szombaton este? - vetődött fel a kérdés sokakban az Orvost! Fesztivál szórólapjának beható tanulmányozása közben. Én is csak véletlenül tévedtem be a város északi peremének pikáns nevű szórakoztatóipari centrumába, miután kis kosaramban leszállítottam az ilyenkor esedékes bor- és kalácsdózist a környéken ápolt nagyanyámnak. Szerencsémre! Az a csekély számú szerencsés, aki úgy elöntött, hogy nem hagy ki egy ilyen heavy listening fiesztát, kitűnő kezelésben részesült. Két kiváló, életerős fiatalokból alakult magyar zenekar vitte aznap este a prémet a világot jelentő deszkákra. Elsőként Fűrész Oszkár és terrorbri­gádja ütött rajtunk a Szállj el kismadár című kortárs klasszikus egy modern, bár kissé obszcén verziójával, valamint egyéb számokkal, amikben meglehetős gya­korisággal szerepelt a zenekar vezetőjének, Fűrész Oszkárnak a neve. Ezt gon­dolom híres rap előadóktól tanulta a hosszú copfjáról és hawaii ingéről felismer­hető frontember/szólóénekes, Fűrész Oszkár, akinek legnagyobb gondja a pro­dukció szintjét mennyei magasságokba emelő go-go girl állandó szexuális zakla-G­y­usz­i bácsi túlvilág mosollyal tájai előli elegáns kitérések végrehajtása volt. Oszkár igazi férfi, tudja, hogy „először a munka, és csak aztán a szórakozás”, és a pásztorórát az elő­adás után a büfében töltendő percekre tartalékolta. A zenekarra felhívnám a magyar lemezipar tisztelt figyelmét. Bolívia című slágerük például (hogy a B**vo magazin újságíróinak kedvenc fordulatával éljek) sokkolta a közönséget. Minél több­ször adták elő, annál inkább. Végül már én is együtt üvöltöttem Oszkárral az egy­mást sűrűn követő refrének között, hogy: „Lakossága hatmillió fő, területe..” Az igazán progresszív zenei sokkot a hírhedt Túlvilág formáció okozta. Az öre­gedő Brinkmann professzornak öltözött frontember és népes csapata (dobgépes bácsi, frakk-orgonás bácsi, a basszusgitárista és a gitáros bácsi) a dramatikus be­vezetésnek szánt Feketeerdő klinika-szignál után robbanékony energiával sorra játszották a veszternfilmslágereket, a forró szelet, a kacsatáncot és egyéb bohó­ságokat magas zenei színvonalon. A közönség eksztázisa a Leesett a pap az ágyról tviszttel szabadult el. Aki nem volt ott, az kimaradt a vizuális orgiából, de ne rohanjon erős kötél, vagy a nagyi altatósdoboza után, hiszen a koncertről készült felvétel hamarosan a jobb boltok polcait nyomja majd. Különösen javallott a Brazil dallamára előadott prófécia, amely a tenger­partra sodródó oszló hullák rémes vízióját vetítette mindannyiunk elé. A Túlvilág ott lesz a Szigeten is. Csak orvosi rendelvényre!!! Dobó Piroska Tenisz és minigolf Dolly Roll Budapest Sportcsarnok , május 30. Javában harmincöt fok van a Népstadion metrómeg­állónál és alig mozognak a Dolly Roll-rajongók, de A HELYI LEGYEK IS NAGYON LUSTÁK, CSUPÁN KÉT KAMASZ­LÁNY CSÓKOLÓZIK VADUL EGYMÁSBA TÚRVA AZ ÚJHULLÁMOS NARANCSSÁRGA MŰANYAGSZÉKEKEN. Ebből jövök rá, hogy elkéstem, ami hagyján, de teljesen egyedül vagyok, mert senki nem volt hajlandó eljönni velem, még a fotós is lerázott, mert ő szerzett a csajának is jegyet. Biztos végigrockandrollozzák majd a nosztalgiakon­certet, mint a galambok és csak én fogok petrezselymet árulni. Hiába az ilyesmi páros, vagy családi műfaj, de nálunk otthon a Dolly Roll szigorúan offtopic, így meg sem mertem említeni, hova megyek. A kontradiktív sze­mélyiség hatalma ezúttal a Dolly Roll sávszélesség iránti mélyen elfojtott rajongásomban nyilvánult meg. Bent a csarnokban negyven fok van és hully gully és csincsin és kis híján zsúfoltság. Kettőtől negyvenig mindenki a lábamon táncol. Messziről a Kékes Zoli helyes kis vidám földigilisztának látszik strandszere­lésben. Ehhez foghatót csak a Nagy Hohóban láttam. Furcsa módon a közönség nem öltözött nosztalgia­ruhákba, semmi pöttyös szoknya, napszemüveg és papagájing, csak néhány öcsimelír elszórtan. Ettől azért megkönnyebbülök, felnőtt a népem, de komoly maradok, arcom se rezzen, nehogy boldognak lássanak a parkettáncosok. Az istennek se találok ismerőst, pedig a Feriben bíztam. Apuci a sarkamban forgatja anyucit, aztán hülyén körbetáncolja, mozgatja a nyakát előre-hátra, csettinget lefelé és a gyerek se bőg a hiperaktív apakép láttán, rázza a liberóját veszettül, aztán a lábamra telepszik. Még jó, hogy a cerkófmajom nem ordítja el magát mel­lettünk. Mindenki boldog és elégedetten teli torokból énekel. Azértis összeszorítom a fogaimat, ki ne derül­jön, hogy magangyieedöbbentem, mennyire zr igyMl emlékszem az ö^MpSövegre, akárcsak a kubai moz­galmi dalok esflH. A nyolcvanas évek elején minden pesti Bosma kerthelyiségében és vala­mirevaló második vonalas vidéki presszóban a Dolly, a Sziszi, az Öcsi, a Dedy meg a Maxi volt a sláger. A fiúk erre rángatták fel a lányokat az italofil fagyik mellől. Akárcsak most a Sportcsarnokban. A jelentősebb alkotások első ritmusaira, mint a Maria Makaróni meg az Eldoradoll, újabb és újabb táncos szabadcsapatok zúgnak le a lelátóról és döngölik, sikálják a cipőik talpát, csontig bele a padlóba, veszettül fogy a Solero, igaz az spanyol származású jégkrém, de a Bossanova Senoritára azért rímmel. Az a lényeg, hogy déli legyen a hangulat Ennek érde­­ k­aC3 •fS 3 -0 0 u/*úton július

Next