Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 8. szám

El kellett telnie egy kis időnek, mire leesett, hogy mi az a furcsa érzés. Ott ülsz kettesben egy csinos, egzotikus, pongyolás szirénnel egy sátorban, aki ráadásul nemcsak a hangjával, de eszméletlen csípőte­­kergetésével is képes lenne elcsábítani. De mégse tudsz olyasmire gondolni. Ez a nő nem praktikákkal, hanem a kisugárzásával ragad magával. A budapesti Zene ünnepén történt fellépése után beszélgettünk. ALEX KASIEKNEK az utóbbi szűk más­fél évben ez a mostani Sziget buli lesz a negyedik fellépése minálunk. A tavalyi Zene Ünnepén az ő személyében volt már szerencsénk az egyik vezető etno­­dance csapat alapító tagjához. Aztán jött a roma jam a Gellért-fürdőben, és pár hete ő billentyűzött NATACHA ATLAS zenekarában. Ha még hozzávesszük, hogy jó tíz éve járt először Magyarországon, kapásból adja ma­gát a kérdés: miért szeret ő itt ennyire? - Mennyire volt más a mai este a tavalyi Transg­lobal Underground koncerthez viszonyítva? - A múltkori alkalomra alig emlékszem, annyira be­teg voltam. A ma este nem volt rossz, de a hangom kicsit kivan, így nem tudtam az igazi formámat hozni. Jobb előadást szerettem volna, a közönségre viszont nem lehe­tett panasz. - A szólólemezeid alapján nagyobb eltérést vártam a megszokott Transglobal-os ethno-dance hangzástól. - Ezt néha tényleg érezhetted, például az új rap és drum & bass keverék számunk, a szokásostól eltérően, most tényleg belekerült a műsorba. De a számok többsé­ge mégis meghatározott, klasszikus arab skálákból és rit­musokból építkezik. Ilyen elemek nincsenek a T.U. zené­jében, így a dalaim sokkal inkább hasonlítanak a 70-es é­­vek egyiptomi zenéjére, mint a mai tánczenékre. Összes­ségében az én felfogásom sokkal tradicionálisabb, de egy­ben sokkal kísérletezőbb is. Nálam az arab zene a mag, és ezt színesíti a nyugati zene. A Transglobalnál ez pont fordítva van. - A zenédet modern arab zenének definiáltad. Mitől lesz modern? - A hangzástól, amit a mai technológia tesz lehetővé. A libanoni slágerlistán a 20. helyre jutott az Amulet című számom. A videó klipjét is állandóan játsszák. Szóval ezt senki előtt nem kell bizonygatnom, mert ez a visszajelzés számomra azt jelenti, hogy tényleg mai zenét csinálok.­­ Hogy viszonyulnak a munkádhoz a tradicionális arab zene hívői? - Általában jól, csak az idősebbek mozognak néha. De ez így van minden kultúrában, Európában és Ameri­kában is. Az öregek nem akarnak változást. Nekünk meg el kell jutni oda, hogy megértsük a nagyapáinkat. - Mit jelent számodra a tánc? - Benne van a véremben. Amit én csinálok az arab tánc, elsősorban a nőiség bemutatásáról szól. Nem olyan bonyolult, mint az indiai tánc, ami például az ujjak moz­gásával történeteket mesél el. Az én mozgásom ösztönö­sebb, a testnek a Földdel való kapcsolatát, a feminin sze­xuális erőt reprezentálja ezen a kígyószerű hullámzáson keresztül. - Milyen a hastánc fogadtatása általában? - Keleten nem kapom meg azt a tiszteletet, ami itt egy táncosnak kijár. Ott a hastánc mindig is a la­za erkölccsel és a prostitúcióval fonódott össze. Gyakran még a legmagasabb szintű táncosok is csak testük áruba bocsátásával tudják elképzelni saját fel­szabadításukat. De hangsúlyozom, ez teljesen az e­­gyéntől függ. Nekem személy szerint nem volt még problémám ebből. Régen még night-clubban is dol­goztam, de sose inzultáltak. - Az itt fellépett zenekarod csupa európaiból áll. Nem okoz gondot velük interpretálni az arab zenét? - Ez csak és kizárólag az egyénen múlik. Per­sze, vannak fehér emberek, akik egy életen át is hi­ába próbálkoznak az arab, az indiai vagy az afrikai zenével. Nekik nem adatott meg az isteni tehetség. Aztán akadnak, akik talán előző életeikből hoznak olyan tapasztalatot, ami számunkra megmagyaráz­hatatlan és a bőrszíntől függetlenül teljesen spontán árad belőlük egy másik nép lelke. - Mit szeretnél elérni a zenében? - Annyira el akarom sajátítani az arab skálákat, hogy az éneklésen keresztül képes legyek megérinte­ni bizonyos csakrákat. A zene be tudja kapcsolni a test ezen pontjait és egy­ gyógyító folyamatot indíthat meg. - Mondják, hogy sok híres énekesnek kinyí­lik a torok csakrája. Te érzed vagy hallod ezt? - Igen, különösen egy embernél érzem azt, hogy teljesen nyitva volt neki. Abdel Halim Hafez-nek hív­ják, ő az én példaképem. Már nincs köztünk, de jóval a halála után egyszer eljött hozzám egy álmomban. Egy kisfiú formájú angyal várt rá, így nem volt sok időnk beszélni, de egy mondata nagyon megérintett. Azt mondta, nem kéne magamnak feleslegesen ennyi zűrt okozni. Bárcsak el tudnám érni az ő szintjét. - A zenei fejlődésen kívül mire törekszel leg­inkább az életben? - A boldogságra. Szeretnék egy bizonyos belső békét elérni, amit még nem találtam meg. Meg aka­rok szabadulni végre az arab énem és az európai é­­nem közötti vívódástól, és az ebből fakadó otthon­­talanság érzéstől.I UI-VIBRATOR @ AUGUSZTUS TR­ANSGLOBAL - -UNDERGROUND AX. A tavalyi év legemlékezetesebb él­ményei között tartom számon a pesti koncertet és a Gellért-fürdős fellépést a Balogh Kálmánnal és a Rományi Rotával. Nagyon várom a visszatérést. W: Honnan jött a roma kapcsolat? AXI Az összeköttetés az Asian Dub Foundation és a British Council segítsé­gével jött létre Már előző kétnapos itt tartózkodásom alatt felvettünk egy anya­got, mégse tudta senki a koncert előtt, hogy mi fog történni. Az a bizonyos este különösen maradandó lesz számomra. Há­rom külön világ spontán kelt egybe a szín­padon. Balogh Kálmánék a cimbalommal és a hegedűvel a dallamot és a dzsessz imp­rovizációját hozták, Rományi Rozáék a tra­dicionális éneket és a ritmust, én meg a billentyűs hangszereimmel és a sample­­reimmel kapcsolódtam be. W: Hogy került képbe Balogh Kálmán? AX: Egyrészt őt ajánlották legelőször, másrészt meg a Kálmán nagyon nyitott, szereti a kihívásokat. Más zenészek talán úgy reagáltak volna, hogy mi a fenét akar­nak itt az olyan emberek, mint mi. Ő vi­szont bele mert vágni egy teljesen új do­logba, amivel talán előre is tudott lépni. Ez az egyszeri közös koncertünk fejlődött aztán tovább felvételkészítésbe. W: Nem akarok mindenáron hazabeszélni, de az új lemezetek egyik legmélyebb nyomot hagyó felvétele az említettekkel közösen készí­tett Rude Buddha című szám. Mégis, mi köze van Buddhának a cigányokhoz? AX: Ez csak a szám munkacíme volt, ami rajta ragadt. Amúgy, meg biztos hal­lottál már ilyen kegyetlenül kacagó kis Buddha szobrot. Olyan rémisztően nevet, hogy összeszorul a szíved. W: Ennek ellenére az új lemezetek címe Re­joice, rejoice. Van különösebb okotok e nagy ör­vendezésre? AX. A cím első jelentése valóban a szó hétköznapi értelme. De ezt a frázist hasz­nálta Margaret Thacher is a falklandi há­ború során, miután az angolok elsüllyesz­tettek egy-egy ellenséges hajót, így szán­dékunk szerint a cím meglehetősen ké­tértelmű. Némely dal egészen vidám, má­sok egyáltalán nem azok. A Rejoice tény­leg nehezebb falat. Jobban üt, sokkal di­­rektebb a hatása, anélkül, hogy elveszíte­né a zenénk lényegét. Az előző album e­­lég trance-esre sikeredett, ugyan lágy és kemény is volt egyszerre, de mindenkép­pen könnyebben lehetett emészteni.

Next