Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1-2. szám
Friss Noi - Válogatás Private Moon Production/Sony A Private Moon Production ezen a CD-n mutatja be művészeit, akik általában korrektek saját műfajukban (Ganxsta Zolee Kartel, Ju-Tasi, From). A Casino Twins duó sem rossz (bár nem is egy Tricky-Martina páros), Pierrot egyik Toys of Ancient Gods néven jegyzett felvétele pedig kifejezetten jó. Az Anima Sound System nevével fémjelzett számokkal viszont komoly gáz van. Bár ezeket Pierrot készítette Anima hangmintákból, ez nincs feltüntetve (csak a bonusz számon), így az együttes régi rajongói rémült döbbenettel hallgathatják a kokódzsámbó-dubot house ritmusban, így biztosan közérthetőbbek lettek a számok, de nagyon messze kerültek attól, amit Animának hívnak. Az igazi zenei csemege O.J. Sámson két száma. A világ legdühösebb zenei stílusát egy sebész precizitásával heréli ki, és önti nyakon másfél hektó rózsaszín barbiezsírral. Ő plastic jungle-nek nevezi saját stílusát, ami nagyjából gyermeteg (szilikoncsöcsökről és alvó oroszlánokról szóló) szövegekkel megdobott, basszus nélküli, trance alapú gyors (valóban jungle-t idéző) ütemeket takar. Én szívesen levinném O.J.t egy keményebb londoni jungle klubba, megmutatnám az arcoknak a zenéjét, aztán figyelném, mi történik. wickeeedy Cornershop When I Was Born For The 7th Time Winja/HMK Harmadik albumán az angol Cornershop valóban újjászületett: az indiai származású Tjinder Singh és a kanadai születésű Ben Ayres keleti és nyugati hangszereket keverő zenekara az addigi propa-Ghandipunkot - a politikai öntudat ébrentartása mellett - lecserélte valami hip-hop alapú beszívott, vigyori, funkys kollázspopra, amiben vélhetőleg szerepe volt a Beckkel közös turnénak és a David Byrne-vel való bratyizásnak is. Ellenállhatatlan, táncos popdalok Julian Cope-hoz közeli énekhanggal, gőzölgő experimenta-tea, egy szitáros Beatles-dal visszarablása, Allen Ginsberg balról, egy country-csalogány jobbról, indie és hindi - az 1997-es év egyik legélvezetesebb albuma. -pandzsáb- vályi -dzsonszkráter- A miniszter félrelép - Filmzene Azt mondják, hogy a győztest az különbözteti meg a többiektől, hogy semmit sem bíz a véletlenre. Ami azt illeti, Andrew W. sem improvizál sokat. A biztos sztori mellé megvette a piacon fellelhető összes sikeres arcot (mondjuk nekem hiányzik Franco Nero, minden magyarok fejedelme, de én perverz vagyok), mutatott egy kis bőrt (D.K) és rádobott pár milkát a promóciós részlegre. Miért éppen a soundtrackkel hibázott volna? Felfogadta Dés (Sose halunk meg) Lászlót udvari muzsikusnak, és hogy szövegileg se legyen gond, meghívta a magyar bulirap öregsulijának legnagyobb tanítóját, Geszti Pétert is. Innentől már ment minden, mint a karikacsapás: a két nagymester egy-egy szólóján kívül (figyelem, Geszti újra reppel) a magyar popélet olyan szerénységei performálnak, mint például Somló Tamás, Szulák Andrea és Koós János. Ha a történelmi jelentőségű Kern-Koltai duettet is figyelembe vesszük, nem sok (mondjuk Charlie) hiányzik ahhoz, hogy azt mondjuk: a ravasz Andy lenyomta a verébre az atomot. Ahogy kell, vályi Hacki Tamás Mozi Columbia Mióta teljesen rákattantam az easy listeningre, gyakran megfordult a fejemben, hogy hova lett a hatvanas évek hajnalán feltűnt füttyzseni. Miután a Propellerheads előrángatta Shirley Basseyt a vegasi bárokból, ahol Tom Joneshoz és egyéb lejárt szavatosságú popsztárokhoz hasonlóan haknizott, várható volt, hogy Hacki Tamás is előkerül a Regensburgi Orvostudományi Egyetem professzori székéből. Sajnos nem ifjú titánok segédkeztek a Mozi című lemez elkészítésében, hanem a letűnt korokban elévülhetetlen érdemeket szerzett Wolf Péter, aki tele is kente az egészet szintivel, így hiába szerepelnek az albumon a modern dalok mellett (1492, Waiting For You) a hatvanas évek legnagyobb filmslágerei (Shadow of Your Smile, Love Story, Moon River), hangulatában csak egy Sat 1 -en reklámozott relax válogatáshoz hasonlítható. Pedig a hangszeres játék briliáns - a Man and a Womanbe például beúszik a Girl From Spanema egy pár pillanatra - és az X-akták téma is igen szórakoztató. Remixeket követelek, most azonnal! Dopeman Fordult a kocka Szarok a cenzúrára, halál az összes kibaszott tolvaj politikusra - mondja a kibaszott Nyolc funky zene neppere, aztán elmeséli, hogyan gyújtja fel a kerületi kapitányságot mielőtt vizeletét a fejünkre ereszti. Kedves csávó vesztkószt jellegű dallamos zenével, vesztkószt jellegű szókimondó szövegekkel, helyenként könnyen felismerhető, csent hangmintákkal. Nem is a zene miatt imádják őt a csajok, bár ha ráülnek a mélynyomókra, valószínűleg sosem lesz nekik elég a basszusból. Még kilencvenötben hallottam Dopemant angolul reppelni, de Szasza és Döglégy szárnyai alatt szerencsére kiművelődött a magyar gangsta témában (szókimondásból színjeles). Előbb említett tanítói és MC Ducky megjelennek a lemezen is, a kőkemény városi életről azonban mégis Dopeman beszél legmélyebb átéléssel, hiszen ez az ő cucca. G-funk, 97, Józsefucca, vályi Jan Brown Unfinished Monkey Business PolyGram Bevallom, nem vártam volna, hogy az az ember, aki - a Stone Roses énekeseként - a Sziget történetének talán leghasználhatatlanabb koncertjét - és interjúját (Wanted 1996/10) adta, ilyen stramm anyaggal térjen vissza. A Majomkirály, akitől az oázista Liam Gallagher a színpadi attitűdöt kölcsönözte (az énekstílust nem, mivel a saját hangja nagyságrendekkel erősebb), úgy tűnik, még nem unja a banánt. Laza, hangulatos lemezt hozott össze, leginkább a második Roses-album, az 1994- es Second Comning nyomvonalán (mínusz a renegát gitárhős, John Squire által forszírozott Led Zeppelin-parafrázisok), romlatlan, akusztikus hippidalocskákat és táncos, groove-os számokat vegyesen. A felvételeknél közreműködtek volt Stone Roses-tagok is, ám a dolog igazi pikantériája, hogy az anyag jó része demóváltozatban került lemezre, a kiadónak annyira tetszett a spontaneitása, még a dobgépek sem zavarták őket (vagy csak beszartak, hogy Brown évekig fog tökölni a stúdióban, mint a Roses tette a második albummal), így eshetett meg, hogy a kislemezdalban, a My Starban például szinte minden hangszeren a legutolsó Roses-felállás gitárosa, Aziz Ibrahim játszik. Gerendás Két hónap a Nagy Folyón Középhideg, téli hétfői estékre a dögre forralt bor mellé melegen ajánlom ezt a lemezt antidepresszánsként. A lágy latintól a blues-rockig tizenhárom jól megírt és jól (f)eljátszott potenciális sláger található az albumon. Az alapzenekar: Gerendás, Borlai, Kaltenecker, Studniczky igényes, minőségi szórakoztató zenét produkálnak. Vendégként énekel: Mikó István színművész, valamint sok más meghívott Gőz Lászlótól Csepregi Gyuláig, akik közül Presser Gábort emelném ki (valami feloszlott zenekarból lehet ismerős) Hammond orgona és tangóharmonika játékáért. A lemez sztárvendége Aiito Moreira ütőhangszereken. A szövegek nagy részét Fekete György jegyzi, míg a zenéket Gerendás Péter. Néhány zenei és hangszeri megoldás emlékeztetett egy bizonyos LGT zenekarra, de ez nem gáz, sőt!Káté- Blues Traveller Straight On Till Morning PolyGram A blues olyan, mint az a sínpár, mely a végtelenbe tart, de valójában a semmibe fut. Az állandóság szinonimája. Ezért szeretik, és ezért utálják. Csupa lehasznált motívum, lejárt szavatosságú harmonika-sound, én valójában frászt kapok tőle, de az is igaz, hogy nem nekem szánták a Blues Traveller atavisztikus költését, a Straight On Till Morning című lemezt. Az album, ha a saját tartományában értelmezzük, akkor korrekten hangszerelt, életerős pesszimizmustól átitatott dalcsokor. A balladisztikusabb számok - mint például a Justify The Thrill - biztos hogy leteperik a bluesra éhes tömegeket. A többi dal kimondottan rádióbarát, néhol nacionalista, és önérzetes, mint az amerikai kamionsofőrök, akik ilyesmiket hallgatnak a mozgó olajfinomítóként is felfogható járgányaikon. „Amerika a kamionok nélkül meghallna” - hirdetik matricáik a krómozott pótkocsikon. És ez igaz a bluesra is. Poós Zoltán